Tottenham: Nem tiszteltek, de most boldog vagyok - Adebayor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.23. 19:07
A hosszú ideig mellőzött Emmanuel Adebayor vasárnap döntő fontosságú két góllal járult hozzá a Tottenham Hotspur idegenbeli győzelméhez (3–2) a Southampton ellen, majd elmondta: nagyon boldog, hogy a jelek szerint átvészelte a nehéz időszakot.

„Nehéz időszak volt. Jártam az edzésekre, és időről időre szembesülnöm kellett azzal a tiszteletlenséggel, hogy még a csapatképről is lehagytak" – elevenítette fel a nyár óta eltelt időszak egy meghatározó élményét Emmanuel Adebayor.

A 29 éves togói támadó tavaly nyáron, egyévnyi kölcsönszerződés után csatlakozott végleg a Tottenhamhez, de az előző idény 18 góljához képest a 2012–13-as szezonban csak nyolcat szerzett, és az idén ősszel André Villas-Boas menedzser csupán 45 percnyi játéklehetőséget adott neki.

„Profi futballista vagyok, úgyhogy nem lógathattam az orromat, el kellett végeznem azt a munkát, amit kértek tőlem. Ha azt kérték, hogy a tartalékokkal eddzek, készséggel megtettem. Ha arra utasítottak, eddzek egyedül, azt is készséggel megtettem. És most kifizetődik az elvégzett munka! Elérkezett az aratás ideje, nagyon boldog vagyok!"

Mint ismert, Villas-Boast nemrégiben elbocsátották, és az ideiglenes megbízással a helyére ültetett Tim Sherwood egyik első döntése Adebayor újbóli csapatba állítása volt.

„Köszönöm a játékosoknak és a stábnak, hogy azt mondták, ők nem felejtették el, milyen jó vagyok. Ezzel visszaadták a hitemet. Sem nekik, sem a szurkolóknak nem akartam csalódást okozni. Nagy győzelem volt a vasárnapi, igazi önbizalom növelő siker. A sajtó leírt bennünket, mi azonban megmutattuk, hogy van tartásunk" – magyarázta Adebayor.

A Tottenham következő bajnoki mérkőzésén Gera Zoltán csapatát, a West Bromwichot fogadja csütörtökön.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
45 perce

Tonaliért bejelentkezett az Arsenal; 70 millióért vesz védőt a Liverpool – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
3 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
18 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
21 órája

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06
Ezek is érdekelhetik