Tottenham: Redknapp szerint Bale távozni akar, és fog is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 13:36
null
Bale ellenfélként már játszott a Bernabéuban. A Real Madrid játékosaként is fog? (Fotó: Action Images)
A Tottenham korábbi menedzsere, a jelenleg a QPR-t irányító Harry Redknapp úgy hiszi, hogy Gareth Bale távozni szeretne, és el is szerződik a Real Madridhoz a nyáron.

 

A spanyol csapat jó ideje kajtat a 24 éves, elképesztően gólérzékeny szélső után, és a különböző híradások már 100 millió eurós (sőt a feletti) összegekről értekeznek vételárát illetően.

Bale korábbi menedzsere szerint a Santiago Bernabéuban való szereplés olyan lehetőség, amelyet a walesi játékos nem utasítana vissza.

„Úgy gondolom, nehéz lenne most számára nem elmenni. Szerintem, ha őszinték akarunk lenni, ő is távozni akar – mondta Redknapp. – Ő nem akarja kimondani, de én hallottam különböző forrásokból, hogy igazán távozni szeretne most.”

„Amikor gyerek vagy, és elkezdesz futballozni, arról álmodozol, hogy egyszer a Real Madridban játszhatsz. Amikor én gyerek voltam, láttam azt a nagyszerű csapatot Puskás Ferenccel, Francisco Gentóval, Alfredo di Stéfanóval. A Real különleges klub. Ahogyan azt korábban Zinedine Zidane is mondta, olyan lehetőség, hogy a Santiago Bernabéuban lépj pályára, csak egyszer adatik meg az életben, és nem lehet kihagyni” – tette hozzá Bale korábbi mestere.

 

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik