Tottenham: az MU is beszállhat a Bale-féle versenyfutásba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.12. 10:28
null
Bale, mint Giggs utódja? A legfrissebb hírek szerint nem is annyira elképzelhetetlen (Fotó: Action Images)
Az Independent című angol lap információi szerint a Manchester United is beszállhat a Gareth Bale-ért zajló versenyfutásba, miután úgy tűnik, hogy a Tottenham Hotspur és a Real Madrid tárgyalásai megrekedtek Gareth Bale-ről.

 

A United egyelőre nem tett konkrét lépéseket a walesi szélső megszerzéséért, ám miután már csak három hét van vissza az átigazolási időszakból, és a klub egyelőre nem igazolt nagy nevet a nyáron, az Independent szerint benne van a lehetőség – különösen Wayne Rooney távozása esetén –, hogy a „vörös ördögök” dobbantanak még egy nagyot augusztus végigéig. És mivel Daniel Levy, a Spurs tulajdonosa a hírek szerint egyre inkább kétségbe vonja, hogy a Real Madrid valójában rendelkezik azzal az anyagi fedezettel, ami a nyári bombaigazolásához szükséges lenne, szívesen nyit az MU felé.

Az üzlet ugyanakkor képlékenynek tűnik, mert egyelőre az is kérdőjeles, hogy a United egyezségre tudna-e jutni Bale-lel, másrészt az is kérdéses, hogy adott esetben David Moyes hajlandó lenne-e a váltás érdekében játékost „áldozni” – a hírek szerint a Spurs leginkább Javier Hernándezre vetett szemet.

Az ügyet az is felülírhatja, ha az Everton a héten rábólint a hírek szerint következő új MU-ajánlatra Leighton Bainesért és Marouane Fellainiért, akiket 35 millió fontért (38 millió euró) szereznének meg a manchesteriek.

„Dolgozunk az átigazolásokon. Minden nap lépünk egyet előre – ahogy az átigazolási időszak vége felé is –, de akkor is boldog leszek, ha ezzel a kerettel folytatjuk. Sok jó, fiatal angol játékosunk van” – nyilatkozta Moyes.

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35
Ezek is érdekelhetik