Liverpool: Nem mondtam, hogy maradni akarok - Suárez

2013.08.14. 19:09
Luis Suárez, a Liverpool labdarúgócsapatának támadója az uruguayi válogatott Japán elleni felkészülési mérkőzése előtt közölte, hogy marad a „vörösöknél”, majd miután a mérkőzés véget ért, már cáfolta, hogy ilyet kiejtett volna a száján.

A Liverpool szurkolóinak szeretete miatt döntöttem úgy, hogy maradok" – nyilatkozta állítólag korábban Suárez, aki az átigazolási huzavonában már Brendan Rodgers menedzserrel is összeveszett, és egyedül kellett edzenie a Poolnál.Suárez, aki az átigazolási huzavonában már Brendan Rodgers menedzserrel is összeveszett, és egyedül kellett edzenie a Poolnál.

„Ez csak pletyka. Lehet, hogy valaki mondott ilyet, de én biztosan nem nyilatkoztam azt, hogy maradni szeretnék Liverpoolban” – mondta Suárez, miután nemzeti együttese az ő találatának is köszönhetően 4–2-re legyőzte Japánt.

Az Angliában tízmeccses eltiltását töltő uruguayi körül tehát továbbra sem rendeződött a helyzet, ami vélhetően nem lesz jó hatással a szombat 13.45 órakor, a Stoke City ellen a 2013–2014-es évad első angol élvonalbeli bajnokiján pályára lépő „vörösökre”.

 

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58

Még nincs vége: 52-szeres francia válogatott, 41 éves – irány a máltai másodosztály!

Minden más foci
2026.07.27. 10:44