Chelsea: Ha nem nyerünk semmit, távozom - Mourinho

Vágólapra másolva!
2013.08.18. 11:36
José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere elmondta: nem lesz szükség arra, hogy a vezetőség elküldje, mivel ha úgy érzi, hogy nem elégedettek vele Londonban, akkor felmond.

„Ez az egész a trófeákról szól. A DNS-em nem változott, nem vagyok képes három-négy évig úgy dolgozni egy klubnál, hogy nem nyerek semmit. Ha ez mégis bekövetkezne, biztosan nem várnám meg, míg a vezetőség közli, hogy nem kellek” – mondta csapata legutóbbi sajtótájékoztatóján Mourinho.Mourinho.

A portugál 2000-ben, a Benficánál kezdte vezetőedzői karrierjét, majd az Uniao Leiria kispadjára ült le. A következő állomás a Porto volt, ahonnan két szezon után a Chelsea-hez szerződött, majd ezt követően a „Special One” megfordult az Internazionaléban és a Real Madridban is, mielőtt visszatért volna a londoniakhoz a nyáron.

„Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy egy másik csapathoz szerződjek, mivel egészen különleges a kapcsolatom a Chelsea-vel. Nem lennék képes arra, hogy a korábbi együtteseimen kívül más csapatnál dolgozzak, akár Spanyolországban, Olaszországban, vagy itt, Angliában. Hosszú szerződést írtam alá, amelynek lejárta után remélhetőleg mindenki elégedett lesz, és továbbra is meg akarnak tartani” – tette hozzá Mourinho.

A Chelsea a Premier League első fordulójában, vasárnap 17 órakor az újonc Hull Cityt fogadja a Stamford Bridge-en.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
7 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
9 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
11 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik