MU: Jó állóképességi gyakorlás volt - Moyes a vereség után

2013.07.13. 21:01
Kellemetlen meglepetés érte a Manchester Unitedet távol-keleti túrájának első mérkőzésén: David Moyes vereséggel mutatkozott be a „vörös ördögök” kispadján, miután az MU Bangkokban 1–0-ra kikapott a thaiföldi liga álomcsapatától, a Singha All-Startól. A skót szakember az eredmény ellenére elégedett övéivel, szerinte jó edzéssel ért fel a találkozó.

Moyes felé az egyik első kérdés az volt a meccs után: nem gondolja-e, hogy rossz előjel a vereség?

„Remélem, hogy nem. Ha el kell veszíteni bármelyik meccset is, akkor ezek a tét nélküli mérkőzések legyenek azok. Előszezon van. Kihagytunk néhány helyzetet a végén, amit jó lett volna kihasználni, de fontosabb, hogy többeket kilencven percen át a pályán tudhattunk. Jó állóképességi gyakorlás volt, bárki, aki látta a meccset, megmondhatja, hogy nagyon meleg volt, szóval ezzel a résszel elégedett vagyok. Összességében azt gondolom, hogy a játékosok fizikai állapota jó volt, és ez pozitívum számomra” – nyilatkozta a skót szakember, aki a fiatalok közül a csapatban először pályára lépő Adnan Januzajt és Wilfried Zahát is külön dicsérte.

Moyes elmondta: Alexander Büttner húzódásra panaszkodott, ezért cserélte korán, nem szeretett volna kockáztatni.

„Elég nyugodtak voltunk – válaszolt arra a kérdésre, milyen volt az MU kispadján ülni. – Vártuk ezt az első meccset. Nagyszámú közönség volt, sok thaiföldi Manchester United-drukkerrel, szóval jó volt. Sajnálom, hogy nem mutattunk nekik több akciót, mindazonáltal ez csak a kezdete a hosszú szezonnak, és ez az első meccs volt.”

Legfrissebb hírek

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15
Ezek is érdekelhetik