Man. City: „Pellegrini sikerre vezetheti a csapatot"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.03. 16:19
Ruud van Nistelrooy, a 2012-ben a Málaga labdarúgócsapatától visszavonult csatár szerint korábbi edzője, Manuel Pellegrini komoly sikereket érhet el a Manchester Citynél, ha végül a chileit nevezik ki a csapat élére.

„Csak a saját tapasztalataimról beszélhetek, de az biztos, hogy mind edzőként, mind emberként nagyszerű Pellegrini. Már a Villarealnál, és a Málagánál is bizonyította, hogy képes egy jó csapatot építeni, ezért szerintem – annak ellenére, hogy én Manchester United drukker vagyok – a Citynél is összehozhat egy nyerő együttest" – mondta a holland a csatár.

Van Nistelrooy a Real Madridnál és a Málagánál is játszott már Pellegrini keze alatt, így jól ismeri a chilei szakembert, akit szerinte nem fog zavarni a nagy nyomás Manchesterben sem.

„Az edzői pályafutása alatt rengeteg tapasztalatra tett szert, így nem gondolom, hogy a nagy elvárások megzavarnák őt. Időre lesz szüksége, de komoly sikereket érhet el Manchesterben" – tette hozzá Van Nistelrooy.

Mint ismert, a chilei érkezését az angol sajtó Roberto Mancini távozása után szinte azonnal kész tényként kezelte, azonban a klubnál még mindig nem jelentették be hivatalosan a chilei szakembert.

 

Legfrissebb hírek

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Man. United: ismét Solskjaer lehet a megmentő, de Carrick is képben van – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.07. 16:13

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik