West Ham: aláírt a román válogatott csapatkapitánya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.21. 19:37
null
Rat személyében az európai porondon is nagy tapasztalatot szerzett játékost igazolt a WHU (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalban szereplő West Ham United hivatalos honlapján bejelentette: egyéves szerződést köt július elsejével a román labdarúgó-válogatott csapatkapitányával, a Sahtar Donecktől érkező Razvan Ratcal.

A nyolcvannyolcszoros román válogatott balhátvéd szerződését – amelyben mindkét fél elégedett – két vagy három évre is meghosszabbíthatják. Rat szerződése lejártával, ingyen igazol a londoni klubba.

A pályafutását a bukaresti Rapidban kezdő Rat tíz évet húzott le a Sahtar Doneckben. A Rapiddal kétszeres román bajnok, egyszeres Román Kupa- és román szuperkupa-győztes, a Sahtarral hétszeres ukrán bajnok, négyszeres kupa- és háromszoros szuperkupa, valamint egyszeres UEFA-kupa-győztes.

A West Ham ugyanakkor nem áll meg itt: a Sky Sports úgy tudja, hogy megszületett az egyezség a londoni csapat és a Liverpool között, és Andy Carroll sikeres kölcsönjátéka után 15 millió fontért végleg az Upton Parkba költözik. A Liverpool 2011 januárjában Fernando Torres pótlására, hatalmas összegért (35 millió font) vette meg Carrollt, aki viszont látványosan „besült” a Poolban ezt követően. A Liverpool végül 2012 augusztusában kölcsönadta opciós joggal a csatárt a West Hamnek, Carroll pedig 23 bajnokin 7 góllal hálálta meg a bizalmat (Liverpoolban összesen hat bajnoki gólt jegyzett...).

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
9 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
19 órája

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.07.31. 10:35

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12
Ezek is érdekelhetik