PL: így körözte le a Bundesliga az angol ligát - összehasonlítás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 15:23
„A futball sokkal inkább a szenvedélyről szól Németországban, mint a pénzről.” A The Sun című angol bulvárlap tudósítója Németországban járt, és a fenti következtetésre jutott a német és az angol labdarúgás élvonalának összehasonlításában.

A legnagyobb példányszámú brit napilap szerkesztői egy látványos adatsorral igyekeztek bizonyítani, illetve rámutatni arra, hogy a Premier League miért szorult erre az idényre egyértelműen a Bundesliga mögé eredményességben. Az írás szerint Németországban a labdarúgás még mindig sokkal emberközelibb, elérhetőbb az átlagemberek számára, mint Angliában, ahol mindent a gazdasági adatsorok határoznak meg.

A futball Németországban a szurkolókról, az ő szórakozásukról, szenvedélyükről szól, míg a szigetországban mindent a pénz határoz meg. A tudósító szerint a legmeglepőbb azonban, hogy a legnagyobb különbség a lelátón van: míg a Bayern München és Borussia Dortmund szurkolói képesek egymás mellett is szurkolni és egy meccs lefújása után együtt sörözni, addig Angliában mindez mára elképzelhetetlenné vált a szurkolótáborok közötti ellenségeskedés miatt.

ANGOL FOCI VS. NÉMET FOCI – ÖSSZEHASONLÍTÁS
Németország Anglia
Átlagnézőszám 44 293 34 601
A hazai játékosok aránya 52 % 35 %
Szezonbérlet ára 67 font (Bayern München)
1955 font (Arsenal)
Árak a stadionban 2 font egy hot dog
a Dortmund otthonában
4 font egy piteszelet az 5. ligás Kidderminster otthonában
Televíziós bevételek 25 millió font (Bayern München) 85 millió font (Arsenal)
Játékosra költött összeg (2010/2011) 1.6 milliárd font
(Bundesliga)
2.3 milliárd font
(Premier League)
Forrás: The Sun. (Az angol lap fontban közölte a németországi összegeket is.)

 

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
39 perce

Wolfsburgban is nyert, sorozatban öt sikernél jár a Dortmund

Német labdarúgás
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
3 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
19 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
20 órája

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
Tegnap, 13:03

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25
Ezek is érdekelhetik