Chelsea: Mourinho „ellophatja" a Real-kiszemeltet - sajtóhír

2013.05.25. 13:27
Isco, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Málaga fiatal játékosa José Mourinho érdeklődését is felkeltette, így a spanyol AS szerint könnyen elképzelhető, hogy a portugál mester már a Chelsea-hez szerződteti a – Real Madrid által is kiszemelt – tehetséges középpályást.

Az AS információi szerint a madridiak által megkörnyékezett Iscót José Mourino is szeretné megszerezni, azonban már nem mostani csapatához. A spanyol lap szerint a „Special One" hivatalos bejelentésére már csak napokat kell várni Londonban, és a portugál edző a nyári átigazolási időszakra szóló kívánságlistáját is átnyújtotta már a klub vezetőinek, amin az egyszeres spanyol válogatott játékos is szerepel.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Isco leigazolása kapcsán a blancók már találkoztak is a Málaga képviselőivel, azonban az első tárgyalási napon nem született megegyezés a játékosról, akiért klubja 35 millió eurót szeretne kapni.

Legfrissebb hírek

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
1 órája

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

„Még mindig kicsit ismerkedünk egymással” – Bernardo Silva a Real 4–1-es győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 08:20

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 07:34