Real Madrid: a Málaga 35 millió euróért adná el tehetségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.23. 10:44
null
Isco a Real Madridnak is betalált decemberben (Fotó: Action Images)
Francisco Román Alarcón Suárez, ismertebb nevén Isco nagyon közel áll hozzá, hogy a következő szezontól a Real Madridban folytassa pályafutását – számol be a Marca. A madridi sportnapilap úgy tudja, a két klub vezetői és játékos édesapja szerdán Madridban találkoztak, hogy megkezdjék az átigazolás részleteinek egyeztetését.

 

A villámtárgyalás első és legfontosabb pontja az átigazolási összegben való megállapodás volt. A Málaga 35 millió eurót kér több európai élklub célkeresztjébe (Manchester City, Barcelona, Arsenal) is bekerült támadó középpályásért, aki februárban az Uruguay elleni 3–1-re megnyert barátságos mérkőzésen már a spanyol válogatottban is bemutatkozott.

A Real Madrid egy vagy akár több játékost is bevonna a transzferbe. A királyi klub részéről elsőként José Mária Calléjon neve vetődött fel, aki a 2012–2013-as szezont a Valenciánál töltötte kölcsönben, játékjoga mellé még 20 millió eurót fizetnének. A Málaga a fiatal csatárt, Alvaro Moratát szemelte ki, az ő játékospiaci értéke 7.5 millió euró körül mozog.

Megegyezés persze nem született a két klub első randevúján, de a hírek szerint ismét tárgyalóasztalhoz ülhetnek a napokban.

Legfrissebb hírek

Hétgólos meccsen pottyant ki a Király-kupából az Espanyol, majd azon melegében menesztette az edzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.27. 23:33

Gólt kapott a hajrában, továbbra is nyeretlen a Málaga

Spanyol labdarúgás
2026.10.23. 23:00

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 20:46

A sereghajtó a 93. percben mentett pontot az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.09. 23:08

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Megvan Gulácsiék első győzelme a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 23:33

Hiába vezetett, csak ikszelt a Celta a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 16:02

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 12:38