Chelsea: Pellegrini válthatja a nyáron Benítezt a kispadon

2013.02.15. 13:45
null
A következő idényben már a Chelsea kispadját támasztja Pellegrini? (Fotó: Action Images)
Ügynöke szerint a Chelsea is érdeklődik a jelenleg a Málaga kispadján ülő Manuel Pellegrini iránt, aki azonban leghamarabb csak a nyáron veheti át a londoni futballcsapat irányítását.

 

Jesús Martínez elárulta, hogy nemrég – Zdenek Zeman elbocsátását követően – az AS Roma kereste meg Pellegrinivel kapcsolatban, ám az olasz klub érdeklődését elutasították, mivel a chilei szakember szeretné befejezni a szezont a Málagával.

A spanyol egyesület anyagi helyzete azonban bizonytalan, ráadásul az európai kupasorozatokra vonatkozó egyéves eltiltás is lebeg az andalúziai klub felett, így könnyen lehet, hogy Pellegrini az idény végén távozik. A Málaga az előző szezonban negyedik lett a Primera Divisiónban a dél-amerikai edző vezetésével, a Bajnokok Ligájában pedig könnyedén jutott tovább a csoportjából.

A Chelsea-t jelenleg ideiglenes jelleggel Rafa Benítez irányítja, ám a „kékek” vele sem képesek kiegyensúlyozott teljesítményre, így nem valószínű, hogy a nyáron hosszabbítanak vele. Ez megnyithatja az utat Pellegrini előtt, aki azonban Európa más topligáiban is szívesen kipróbálná magát.

„Kevesebb mint tizenöt nappal ezelőtt kaptunk egy ajánlatot a Romától, de azonnal elutasítottuk – nyilatkozta az edző ügyeit képviselő Martínez az El Mercuriónak. – Azért mondtunk nemet, mert az idény közepén járunk. A Chelsea és más klubok is érdeklődtek, de konkrétumokról nem számolhatok be. Manuel nagyon szívesen dolgozna a Premier League-ben, ugyanakkor Németországba, Olaszországba és egyéb bajnokságokba is örömmel menne. Még rengeteg időnk van gondolkodni azon, hol folytassa a következő szezonban.”

„Manuelt szerződés köti a Málagához – folytatta Pellegrini ügynöke. – Szerintem áprilisban vagy májusban már látjuk majd, mit hoz a jövője, változnak-e itt a célkitűzések. Elsősorban úgy gondolom, hogy a kötelezettségeinknek kell eleget tennünk, de ezt a körülmények is befolyásolhatják.”

Legfrissebb hírek

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
2026.07.25. 16:35

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

La Liga: szerződést hosszabbított a Real Sociedad vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.07. 13:44