Arsenal: Wenger karácsonyra lezárná a Walcott-ügyet

2012.11.01. 12:32
null
Wenger marasztalja Walcottot (fotó: Action Images)
Még ebben az esztendőben le akarja zárni Theo Walcott szerződéshosszabbításának kérdését Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere.

 

„Szeretném megoldani ezt a problémát karácsonyig. Mindig is mondtam, fontosnak tartom, hogy Walcott a megfelelő pozícióban szerepeljen. Középen fog játszani a jövőben, ahogy tette azt kedd este is. Ezáltal még inkább a támadásokkal kell foglalkoznia” – mondta a támadóról Wenger.

Walcott az utóbbi időben többször kijelentette, csatárként szeretne játszani, és ha ez nem valósul meg az Arsenalnál, elgondolkozik a váltáson. A válogatott szélsőnek 2013-ban jár le a szerződése, és korábban több vezető angol médium arról számolt be, hogy az egyeztetések a hosszabbításról holtpontra jutottak, így Walcott akár már a téli átigazolási időszakban távozhat a csapattól.

Az Arsenal a hétvégén a Manchester Uniteddel játszik, ami azért is érdekes a téma szempontjából, mert a „vörös ördögök” állítólag szívesen vetnék ki a hálójukat Walcottra. A válogatott játékos Nani helyére érkezhetne, aki úgy tűnik, bizalomvesztésen esett át Alex Fergusonnál. Az MU a nyáron már megszerezte az Arsenal egyik kulcsemberét, Robin Van Persie-t. A holland jelenleg holtversenyben vezeti a Premier League góllövőlistáját – a francia menedzser beszélt róla is.

„Remélem, megkapja a megfelelő tiszteletet [az Arsenal szurkolóitól]. Harcolunk a diszkrimináció minden formája ellen, ennek ezen a héten sem kell másként lennie” – mondta Wenger.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26