Liverpool: Suárez nem foglalkozik az őt ért kritikákkal

2012.10.11. 12:41
Luís Suárez, a Liverpool színészkedéssel vádolt uruguayi válogatott támadója a Daily Telegraphnak nyilatkozva elmondta, nem foglalkoztatják a rázúduló kritikák. Mint ismert, a 25 esztendős csatár a Stoke City ellen látványosan összeesett a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

Tony Pulis, a Stoke menedzsere az eset kapcsán a következőképpen fogalmazott: „Mindig is az ilyen csalások ellen kampányoltam, a labdarúgás nem színház, gyűlölöm, ha valaki színészkedéssel akar előnyt szerezni. A vasárnapi meccs második félidejében az egyik legmocskosabb esetet láttuk. A szövetség nem hagyhatja szó nélkül az ilyen eseteket, tiltsák el Suárezt három meccstől, és majd elmegy a kedve a színészkedéstől."

Nem sokkal később Jim Boyce, a FIFA alelnöke kelt ki a labdarúgópályákon elharapódzott műesések ellen.

„A műesés rákos daganat a futballban. Jó néhány esetet láttam, Suárez legutóbbi eséseit is. Ez csalás. Ha tisztán bizonyítható, hogy műesés volt, súlyos büntetéseket kellene kiszabni" – mondta Boyce.

A kritikák össztűzébe kerülő Suárezt nem különösebben foglalkoztatja az „ellene indított hadjárat".

„Mindenkinek a saját csapatára kellene összpontosítania. Akik szeretnének beszélni, megtehetik, én nem aggódom miattuk. Minden menedzser azt mond rólam, amit akar, de ezek nem lesznek rám hatással. Én továbbra is a csapatomra és saját magamra koncentrálok."

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

Tiltakoztak a szurkolók, nyilatkozatot adott ki a jegyárakról a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.05.07. 12:14

Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Angol labdarúgás
2026.05.03. 09:28

Könnyed sikerrel növelte előnyét a bajnokság élén az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.02. 20:25

Nagy lehetőség előtt a Tottenham: kikapott a West Ham United

Angol labdarúgás
2026.05.02. 17:59

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00
Ezek is érdekelhetik