Premier League: megható percek után newcastle-i pontmentés

2012.09.17. 22:55
null
A gyerekek mezszámai a hillsborough-i áldozatok számát (96) adták ki összeolvasva (Fotó: Reuters)
A Newcastle United a duplázó Demba Ba 90. percben lőtt góljával 2–2-es döntetlenre mentette az Everton elleni idegenbeli mérkőzését az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétfő esti mérkőzésén.

A találkozót megható pillanatok előzték meg, ugyanis megemlékeztek a hillsborough-i tragédiáról. A kezdőkörben egy Everton-mezbe öltözött kislány és egy Liverpool-mezes kisfiú kézen fogva hallgatta, ahogy a közönség vastapssal adózik a 96 áldozatról, akiknek a neve végigfutott a kivetítőn, közben pedig a He Ain't Heavy, He's My Brother című szám szólt.

MEGEMLÉKEZÉS A HILLSBOROUGH-I TRAGÉDIÁRÓL



Maga a mérkőzés aztán már inkább frusztráló volt a hazaiak számára, mint megható, ugyanis nem csak rajtuk múlt, hogy elmaradt a győzelmük. Leighton Baines szép támadás végén lőtt góljára a szünetben becserélt Demba Ba válaszolt a második félidő elején. Ezt követően az Everton óriási erőket mozgósított a győztes gól megszerzéséért, ám hiába talált a kapuba kétszer is a kék mezes alakulat, a játékvezető egyszer sem ítélt gólt – mindkétszer helytelenül. Asszisztense előbb Marouane Fellainit látta lesen, majd a hajrában Victor Anichebe fejese szerinte nem ment át a gólvonalon.

Aztán úgy tűnt, az Everton mégis begyűjti a három pontot, mivel Anichebe kilőtte a bal alsót, ám a 90. percben egy előrevágott és Shola Ameobi által megcsúsztatott labdát Ba a kilépő Tim Howrd lábai között a hálóba továbbított, kialakítva ezzel a 2–2-es végeredményt.

PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Everton–Newcastle 2–2 (Baines 15., Anichebe 88., ill. Ba 49., 90.)
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 4 3 1 – 8–2 +6 10
2. Manchester United 4 3 – 1 10–5 +5 9
3. Arsenal 4 2 2 – 8–1 +7 8
4. Manchester City 4 2 2 – 9–6 +3 8
5. Swansea 4 2 1 1 10–4 +6 7
6. West Bromwich Albion 4 2 1 1 6–4 +2 7
7. Everton 4 2 1 1 6–5 +1 7
8. West Ham 4 2 1 1 4–3 +1 7
9. Fulham 4 2 – 2 10–6 +4 6
10. Tottenham 4 1 2 1 6–5 +1 5
11. Newcastle 4 1 2 1 5–6 –1 5
12. Stoke City 4 – 4 – 4–4 0 4
13. Aston Villa 4 1 1 2 4–5 –1 4
14. Wigan 4 1 1 2 4–8 –4 4
15. Sunderland 3 – 3 – 3–3 0 3
16. Norwich City 4 – 3 1 2–7 –5 3
17. Liverpool 4 – 2 2 3–8 –5 2
18. Queens Park Rangers 4 – 2 2 2–9 –7 2
19. Reading 3 – 1 2 4–8 –4 1
20. Southampton 4 – – 4 5–14 –9 0
Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

Utolsóként a Newcastle-t legyőző Everton jutott be az angol Ligakupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.10.29. 22:46

Hatalmas védelmi hibák az MU-tól, a Bournemouth simán nyert az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Legyőzte az Evertont, így pontszámban beérte a Man. Cityt az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.24. 18:00

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2026.10.17. 20:43

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
2026.10.17. 15:40

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02