Song érkezik a Barcelonához - megegyeztek az Arsenallal

Vágólapra másolva!
2012.08.18. 18:26
A spanyol FC Barcelona labdarúgócsapata szombat délután hivatalosan is bejelentette, hogy megegyezett az Arsenallal Alex Song szerződtetéséről. A kameruni középpályásért 19 millió eurót (15 millió fontot) fizetnek a katalánok. A játékos ötéves szerződést ír majd alá.

Songgal erősített a Barcelona
Songgal erősített a Barcelona
Songgal erősített a Barcelona
Songgal erősített a Barcelona
Songgal erősített a Barcelona

 

A szeptember 9-ig 24 éves Song öt évre ír alá, kivásárlási ára 80 millió euró lesz. Song hétfőn esik át a szokásos orvosi vizsgálaton, majd este be is mutatkozhat új klubjában az olasz Sampdoria elleni Gamper-kupa-mérkőzésen, amelyet 22 órától a Camp Nouban rendeznek.

A katalánoknál Javi Martínez élvezett elsőbbséget a középpályát és a védekezést megerősítendő célzattal, de a bilbaóiak által kért 40 millió euró elrettentette a Seydou Keita személyében fontos kiegészítő játékosát elveszítő vevőt a tranzakciótól. Így került képbe Song, akit végül Martínezhez képest „féláron” sikerült megszerezniük.

A játékossal már korábban dűlőre jutottak a barcelonaiak, amint arról tíz napja beszámoltunk: Songgal sikerült megegyezni a fizetésről és az egyéb részletekben. Másnap Sergio Busquets és Andrés Iniesta is dicsérte Songot, Tito Vilanova vezetőedző viszont diplomatikusan elhárította a kérdéseket, mondván: a kameruni középpályás egyelőre nem áll a klub alkalmazásában.

Mindenesetre sokatmondó volt az elmúlt napokban Song átigazolásának ügyében, hogy Arsene Wenger kihagyta őt az első fordulóra készülő keretből (az Arsenal így ma nélküle játszott otthon gól nélküli döntetlent a Sunderlanddel), a francia szakember pedig Thomas Vermaelen személyében már az új csapatkapitány is kijelölte.

Robin van Persie után az Arsenal a második kulcsemberét veszítette el a nyári átigazolási szezonban, Songot eredetileg 2015-ig szóló szerződés kötötte az „ágyúsokhoz”, ebből vásárolták most ki a katalánok.

Song a francia Bastiától 2005-ben került a londoniakhoz, előbb egy évre kölcsönbe, majd végleg. Időközben rövid kitérőt tett ugyan a Charlton Athletichez, de az elmúlt négy idényben már meghatározó szerep jutott neki az Arsenalban.

A Barcelona 2011 után az Arsenal újabb stabil kezdőemberét csemegézte ki a középpályáról, egy éve Cesc Fabregas váltott, most Song követte. Utóbbi a francia korosztályos válogatottban mutatkozott be, de utána játszott a kameruniaknál, ahol a felnőttválogatottban már harminc fellépést számlál.

Legfrissebb hírek

A Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
46 perce

Bejelentették Barcelonában Joao Cancelo visszatérését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 23:57

Öt gól és egy kiállítás Dzsiddában, a Barca nyerte a Real elleni Szuperkupa-döntőt

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 22:05

Dzsidda, Barcelona – Budapest? – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 07:14

Kylian Mbappé is bevethető a Barca elleni Szuperkupa-döntőn

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 07:14

Férfi kosár Euroliga: otthon nyert a Barcelona és a nagyot fordító Milan is

Kosárlabda
2026.01.09. 23:33

A szurkolók szerint Kerkez volt a Liverpool legjobbja az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.01.09. 09:40
Ezek is érdekelhetik