FIFA: Mit kell adni egy vb-rendezésért? Triesman négy tagot vádolt meg

2011.05.10. 14:56
David Triesman az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) volt elnöke a FIFA végrehajtó bizottságának négy tagját vádolta meg azzal, hogy különböző szívességeket kértek tőle cserébe szavazatukért a 2018-as vb helyszínéről döntő szavazás előtt.

Triesman egy brit parlamenti tényfeltáró bizottság előtt vallott. A bizottság azt vizsgálja, hogy Anglia miért bukta el a rendezést – melyet a FIFA Oroszországnak ítélt oda.

Triesman elmondása szerint a trinidadi Jack Warner, a CONCACAF-zóna egyik legnagyobb hatalmú tisztségviselője azt kérte, hogy egy iskolaépítési projekt céljaira rajta keresztül juttassanak el 2.5 millió fontot.

A paraguayi Nicolás Leoz lovagi címet kért szavazatáért cserébe, a thaiföldi Worawi Makudi pedig egy tervezett Thaiföld–Anglia válogatott mérkőzés kereskedelmi és televíziós jogait szerette volna megkapni. A brazil Ricardo Teixeira csak annyit kérdezett: „Na, és Ön mit tud nyújtani nekünk?"

A FIFA elnökét, Sepp Blattert elmondása szerint sokkolták az állítások.

„Ezek új információk, amelyek alapján elkezdhetünk egy vizsgálatot és a bizonyítékok feltárását. Amennyiben megvannak a bizonyítékok, lefolytatunk azonnal egy eljárást az etikai kódexet megsértők ellen" – reagált egy zürichi sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53
Ezek is érdekelhetik