Man. City: Senki nincs, aki jobban szeretné nálam ezt a mezt - Tévez

Vágólapra másolva!
2011.02.08. 12:49
A Manchester City argentin támadója, Carlos Tévez a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának elmondta, pályafutása olyan korszakát éli, amikor egyre jobban élvezi a dolgokat.

„Ez egy olyan periódus a karrieremben, amikor egyre jobban élvezem a dolgok menetét. Elégedettséggel tölt el a teljesítményem és az eredmények is, hiszen harcban vagyunk a Bajnokok Ligáját érő helyekért, és ez volt a célunk.”

Tévez azt is elárulta, hogy feldühítették azok a hírek, amelyek a „kékektől” való távozásáról szóltak. „Soha nem akartam elhagyni a klubot vagy ártani a csapatnak. Nem hiszem, hogy létezik bárki is, aki jobban szereti nálam a City mezét. Ezt mutatom minden mérkőzésen, mindent beleadok” – nyilatkozta a városi rivális Manchester Unitedtől érkező argentin, majd hozzátette, ő ugyan nem nyilatkozik sűrűn a sajtónak, de véleménye szerint nem is az számít, hogy ki mit mond, hanem hogy ki mit tesz az együttes mezében.

Legfrissebb hírek

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47

Birminghamből dobhatnak mentőövet a Man. City belga sztárjának – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.24. 15:22
Ezek is érdekelhetik