Anglia: Sikeres futballüzletet kötne? Vegyen Huszti Szabolcsot!

Vágólapra másolva!
2010.11.04. 19:54
A brit közszolgálati médium, a BBC honlapján megjelent, az új liverpooli futballigazgató, David Comolli kinevezését, várható üzletpolitikáját értékelő elemzésben egyebek mellett Huszti Szabolcsot említik, mint akivel jó vásárt csinált egy futballklub.

Huszti neve nem véletlenül került elő, hiszen a BBC egyik szakértőként a neves norvég játékosmegfigyelőt, Tor-Kristian Karlsent szólaltatta meg. Karlsen két német klubbal, a Leverkusennel és a Hannoverrel működött együtt gyümölcsözően, és ebből az időszakból hozta fel példaképpen Huszti Szabolcs esetét.

„Huszti neve talán nem ismert túl széles körben, de az ő esete nagyszerűen illusztrálja, mennyi érték teremthető első ránézésre furcsa igazolásokra épülő játékospolitika révén. Az jut a legtöbbre, aki igazán mélyen ismeri a játékospiacot, az árakat, és felismeri a legjobb lehetőségeket" – mondta Karlsen, utalva arra, hogy Husztit 200 ezer fontért vette meg a Hannover a francia Metztől, majd – miután a magyar játékos igen jól teljesített a német bajnokságban – több mint tízszeres áron, 2.5 millió fontért adta tovább mostani klubjának, az orosz Zenitnek.

Karlsen szerint a német piac figyelemmel kísérése nagy hasznára lehet Comollinak.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58
Ezek is érdekelhetik