Championship: magyarok fekete napja, csúszik lefelé az Ipswich

2010.10.23. 18:06
Rossz napjuk volt szombaton az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship) légióskodó honfitársainknak: Fülöp Márton és Priskin Tamás (Ipswich), valamint Halmosi Péter (Hull City) csapata egyaránt kikapott.

Fülöp Márton felépült hátsérüléséből, újra elfoglalhatta helyét az Ipswich kapujában a Nottingham Forest ellen, de sok öröme nem telt a játékban, David McGoldrick közelről már a 12. percben a kapujába talált. Lewis McGugan távoli felső sarkos bombával növelte az előnyt a szünet előtti pillanatokban, be is állítva egyben a 2–0-s végeredményt. Priskin Tamás kispados volt, és ezúttal nem is kapott játéklehetőséget Roy Keane-től, akinek csapata sorozatban a harmadik bajnokiját veszítette el.

Az éllovasokhoz felzárkózni kívánó csapatok közül nem csak az Ipswich veszített: a hét forduló óta veretlen Burnley hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a jó ideje nyeretlen Readingtől (0–4). Az eddig a harmadik helyen álló Watford is hazai pályán botlott meg.

Az alsóházban állomásozó Hull City öt forduló óta képtelen nyerni; ezúttal a Portsmouth vitte el a három pontot a „tigrisektől", akiknek szakvezetője szokás szerint nem nevezte a mérkőzésre Halmosi Pétert.

A sérült Buzsáky Ákost nélkülöző QPR pénteken döntetlennel tudta le a 13. fordulót, míg Gyepes Gábor csapata, a Cardiff City hétfőn lép pályára.

CHAMPIONSHIP 
13. FORDULÓ
Pénteki mérkőzés
Bristol City–QPR 1–1
Szombati mérkőzések
Coventry–Barnsley 3–0
Norwich City–Middlesbrough 1–0
Hull City–Portsmouth 1–2
Burnley–Reading 0–4
Watford–Scunthorpe 0–2
Swansea–Leicester 2–0
Nottingham–Ipswich 2–0
Millwall–Derby County 2–0
Preston–Crystal Palace 4–3
Doncaster–Sheffield United 2–0
Hétfői mérkőzés
Leeds United–Cardiff  
AZ ÁLLÁS 
  1. QPR 13 8 5 0 25–4 +21 29
  2. Cardiff 12 8 2 2 21–11 +10 26
  3. Swansea 13 7 2 4 17–12 +5 23
  4. Norwich City 13 7 2 4 19–15 +4 23
  5. Watford 13 6 3 4 25–18 +7 21
  6. Coventry 13 6 3 4 20–16 +4 21
  7. Burnley 13 5 5 3 21–15 +6 20
  8. Reading 13 5 4 4 18–11 +7 19
  9. Millwall 13 5 4 4 18–15 +3 19
10. Nottingham 13 4 7 2 15–12 +3 19
11. Doncaster 13 5 4 4 20–19 +1 19
12. Derby County 13 5 3 5 21–16 +5 18
13. Portsmouth 13 5 3 5 19–18 +1 18
14. Ipswich 13 5 3 5 15–15 0 18
15. Scunthorpe 13 5 2 6 17–17 0 17
16. Leeds United 12 5 2 5 19–21 –2 17
17. Barnsley 13 4 3 6 17–24 –7 15
18. Sheffield United 13 4 3 6 9–17 –8 15
19. Hull City 13 3 4 6 9–17 –8 13
20. Preston 13 4 1 8 20–29 –9 13
21. Leicester 13 3 3 7 16–27 –11 12
22. Middlesbrough 13 3 2 8 12–22 –10 11
23. Crystal Palace 13 3 2 8 14–25 –11 11
24. Bristol City 13 2 4 7 12–23 –11 10
Legfrissebb hírek

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
2026.09.06. 19:28

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
2026.09.06. 17:00

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21