Gérard Houllier az Aston Villa új menedzsere

Vágólapra másolva!
2010.09.08. 22:48
null
Houllier az Aston Villa új menedzsere (Fotó: www.avfc.co.uk)
Az angol Premier League-ben szereplő Aston Villa labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gérard Houllier veszi át az együttes irányítását.

Gérard Houllier az új szezon kezdete előtt távozott Martin O'Neillt követi a birminghamiek kispadján.

A 63 éves francia szakember – aki eddig a francia szövetségnél dolgozott technikai igazgatóként – 1998-tól 2004-ig már edzősködött a Premier League-ben, akkor a Liverpoolt irányította, és 2001-ben többek között Ligakupát, FA-kupát és UEFA-kupát nyert a „vörösökkel".

„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy ennél a nagy klubnál dolgozhatok. Nagyon nehéz volt számomra távozni a francia szövetségtől, de nem tudtam elhárítani ezt a lehetőséget. Az Aston Villa Anglia egyik legnagyobb klubja, nagyszerű szurkolókkal. Hatalmas kihívás ez számomra, alig várom, hogy elkezdjem a munkát" – nyilatkozta a szakember, aki korábban többek között a Lens, a Paris Saint-Germain és a Lyon szakmai munkáját is irányította.

Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy Houllier hány évre szóló szerződést kötött az Aston Villával (a francia L'Équipe úgy tudja, hogy két év a kontraktus időtartama). A birminghami klub három forduló után a negyedik helyen áll az angol bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
18 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik