Balotelli a Man. City legújabb szerzeménye

2010.08.13. 19:34
null
Balotelli immár a Manchester City játékosa (Fotó: mcfc.co.uk)
Péntek este hivatalossá vált, hogy az eddig az olasz Internazionalét erősítő Mario Balotelli a Manchester Cityben folytatja a pályafutását.

A húszesztendős olasz támadó szerződését pénteken, az ilyenkor szokásos kötelező orvosi vizsgálat elvégzése után véglegesítették. Az öt esztendőre szóló megállapodás pénzügyi kondícióit nem hozták nyilvánosságra, az angol sajtó 24 millió font körülire teszi az Internek kifizetendő összeget.

„Úgy vélem, korosztályában Mario Európa egyik legjobb futballistája, éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy újra együtt dolgozhatok vele" – olvasható Roberto Mancini nyilatkozata a City honlapján. A játékost az Interből ismerő Mancini régóta szerette volna szerződtetni a csatárt, a két klub hetek óta alkudozott egymással.

„A játékstílusa szerintem illeszkedik a Premier League-hez, és mivel rendkívül fiatal játékosról van szó, könnyebb lesz alkalmazkodnia és hozzászoknia ehhez a közeghez. A City szurkolói szerintem élvezni fogják a játékát" – folytatta Mancini, akinek kerete a nyáron David Silva, Yaya Touré, Alekszandar Kolarov és Jerome Boateng érkezésével erősödött. James Milner (Aston Villa) érkezése továbbra is napirenden van, Mancini szerint két-három napon belül pont kerülhet az ő átigazolása végére is.

Massimo Moratti, az Inter tulajdonos-elnöke azt mondta, csapata csak akkor vesz újabb játékost, ha előtte elad valakit. Balotelli áruba bocsátása révén pénz állt a házhoz, így felerősödhetnek azok a pletykák, amelyek a liverpooli Javier Mascherano esetleges Milánóba szerződéséről szóltak.

A Premier League 2010–2011-es idénye holnap kezdődik (előzetesünket itt olvashatják), a Manchester City szombat kora délután a Tottenham vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:30

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50