Joe Cole és Ballack távozik a Chelsea-től

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 11:45
null
Joe Cole után nagy az érdeklődés (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea közleményben tudatta, hogy a csapat két futballistája, Joe Cole és Michael Ballack a nyáron elhagyja az együttest.

„Joe a nyár végén, szerződése lejártával elhagyja a csapatot. Ezzel véget ér Joe hétéves tartózkodása a Stamford Bridge-en, mi pedig szeretnénk megköszönni neki az elmúlt hét évben nyújtott szolgálatát, és minden jót kívánunk neki pályafutása folytatásához" – áll a klub hivatalos közleményében.

Az angol válogatott játékos tehát új együttes után nézhet. Jelentkezőkből pedig van bőven: médiainformációk szerint az Arsenal, a Manchester United, a Tottenham, a Manchester City és a Liverpool is szeretné megszerezni a labdarúgót.

Cole jelenleg a válogatottal készül a Dél-Afrikai világbajnokságra, a Chelsea azonban már most közölte, hogy játékosa nem tér vissza a klubhoz. A középpályás 2003-ban a West Ham Unitedtől érkezett 6.6 millió fontért, azóta klubszínekben 282 mérkőzésen lépett pályára, 40 gólt szerzett.

Lesz másik távozója is a gárdának: a világbajnokságot kihagyó Michael Ballack is elhagyja a londoni egyletet a nyáron. A német középpályás – aki 2006-ban érkezett a csapathoz – 168 fellépésen 25 gólt szerzett. Neki szintén lejár a szerződése, így ingyen távozik.

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik