Anglia: a szövetség megvont bizonyos jogokat a Leedstől

2007.09.08. 00:03
Korlátozta a Leeds United tagságból eredő jogait az Angol Labdarúgó-szövetség (FA), mert a klubnak tartozásai vannak külső hitlezők felé – közölte az FA pénteken. A Leeds részt vehet a szövetség által szervezett versenysorozatokban – így az FA-kupában is –, de nem szavazhat például az FA alapszabályát érintő kérdésekben, és más pivilégiumait is elveszíti.
Az FA felszólította a Leedset, hogy a szabályok szerint köteles fizetni a hitelezőknek. A háromszoros angol bajnok egyre mélyebbre süllyed azóta, hogy 2004-ben kiesett a Premier League-ből, hiszen ma már csak a harmadik ligában szerepel.Ráadásul a csapat 15 pontos levonással kezdi meg a bajnokságot, mert a liga megbüntette a klubot, amikor júliusban ismét tulajdonosváltás történt az Elland Roadon.A Leeds, amely a legutóbbi szezon végén csődöt jelentett, saját hivatalos internetes oldalán már szintén bejelentette, hogy korlátozták a tagsági jogait, és azt is közölte: vannak kifizetetlen adótartozásai a társaságnak.Ami a bajnoki szereplést illeti, a Leeds United négy győzelemmel kezdte a szezon, de az említett 15 pontos levonás miatt egyelőre még az utolsó helyen áll a harmadik ligában.
Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpoolban verte meg az Evertont a Sunderland, óriási bajban a West Ham

Angol labdarúgás
2026.05.17. 20:30

Mathys Tel parádés gólt lőtt, a hibája viszont a Tottenham két pontjába került a Leeds ellen

Angol labdarúgás
2026.05.11. 23:10

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
2026.05.01. 23:03

Tóth Alex ismét csereként állt be, a Bournemouth idegenben nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2026.04.18. 18:02

Casemiro fejese kevés volt, Okafor duplájával a Leeds legyőzte a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2026.04.13. 22:55

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds

Angol labdarúgás
2026.04.05. 20:48

Gól nélküli döntetlennel folytatódott a Bournemouth veretlenségi sorozata

Angol labdarúgás
2026.03.03. 22:35

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
2026.02.28. 20:31
Ezek is érdekelhetik