Steven Gerrard bármikor aláírhatja új szerződését a „vörösöknél”

Vágólapra másolva!
2007.05.15. 16:34
Steven Gerrard kész arra, hogy bármelyik pillanatban aláírja új, 2011-ig szóló szerződését a Liverpool FC-nél. A BBC úgy tudja, a 26 éves középpályás heti 120 ezer fontot keres majd a mostani, még két évig érvényes megállapodás meghosszabbításával.
Steven Gerrard angol bajnok akar lenni
Steven Gerrard angol bajnok akar lenni
Steven Gerrard angol bajnok akar lenni
Steven Gerrard angol bajnok akar lenni

„Jól haladunk a tárgyalásokkal, s már készen állok az aláírásra. Aláírom a szerződést, amint az orrom elé teszik” – jelentette ki a „vörösök” emblematikus klasszisa.

Az Anfield legendája két évvel ezelőtt még sokat gondolkodott azon, hogy elfogadja a Chelsea ajánlatát, de végül szívére hallgatott, s maradt a Liverpool FC-nél.

Steven Gerrard azt sem tagadja, hogy a következő szezonban már nem csak a nemzetközi porondon akar vitézkedni társaival.

„Le sem tagadhatjuk a tényt, ebben a szezonban nem teljesítettünk jól a bajnokságban. Akárkit kérdeznek az öltözőben, menedzsert vagy játékost, ugyanezt a választ kaphatják. Erre a szezonra nagyobb céljaink voltak, mint a Bajnokok Ligája selejtezője” – szögezte le Gerrard.

A klasszis közeli célkitűzéseit erősítheti az új klubtulajdonos-kettős ígérete: Tom Hicks és George Gillett nem sajnálja a pénzt az erősítésekre.


„Ha együtt marad a mostani csapat magja és még erősítések is lesznek, akkor ígérhetem, a következő szezonban végig a Chelsea és a Manchester United sarkában leszünk! Persze egyik szemünket mindig a Bajnokok Ligáján tartjuk, hiszen nagy presztízsű torna. De a ligatrófeának vissza kell kerülnie az Anfieldre” – szögezte le Steven Gerrard.
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik