Gera remekelt a zárófordulóban, a WBA küzdhet a Premiershipért

Vágólapra másolva!
2007.05.07. 11:55
A Ferenczi Istvánt és Rajczi Pétert foglalkoztató Barnsley ellen hazai környezetben nagy különbségű, hétgólos győzelemmel zárta az idényt a Gera Zoltánt soraiban tudó West Bromwich Albion, amely ezzel a sikerrel az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot, így osztályozón kiharcolhatja az élvonalba jutást.
Tavasszal kijött a lépés a Wes Bromnak, jöhet a jájátszás!
NS-archív
Tavasszal kijött a lépés a Wes Bromnak, jöhet a jájátszás!
Tavasszal kijött a lépés a Wes Bromnak, jöhet a jájátszás!
NS-archív
Tavasszal kijött a lépés a Wes Bromnak, jöhet a jájátszás!

”Nagyon örülök, hogy a csapat hozta a szükséges győzelmet, és ezzel továbbra is versenyben vagyunk a feljutásért. Ezúttal a kispadról beállva tudtam hozzátenni egy keveset a csapat sikeréhez” – nyilatkozta szerényen Gera a lefújás után, aki az 53. percben, csapata 5-0-s vezetésénél lépett pályára, előbb gólpasszt adott Kevin Phillipsnek, majd ő is betalált.

A pécsi születésű, ex-ferencvárosi irányító a gólját is felelevenítette, majd a további helyzeteiről is beszámolt.

”Kipasszoltam a szélre egy labdát, amit vissza is kaptam, és ballal olyan tizenegy méterről sikerült betalálnom. Ezenkívül is adódtak még lehetőségeim, egyik fejesemet a gólvonalról tisztázták, de lőttem egy kapufát is a baloldalról, kissé kisodródott helyzetből is.”

”Emellett pedig volt még egy ígéretes lehetőségem. Érdekesség, hogy ezúttal nem a jobb, hanem a bal szélen játszottam.” – tette hozzá Gera.

A rájátszásban a negyedik WBA ellenfele az ötödik helyezett Wolverhampton lesz a rájátszásban, az első mérkőzés vasárnap koradélután, a visszavágó pedig szerdán lesz.

A párharc győztese A Derby County – Southampton csata győztesével csap össze a feljutásért, hogy a bajnok Sunderlandhez és a második helyezett Birmingham Cityhez hasonlóan az élvonalban szerepeljen jövőre.

Az egész évben kiesés ellen küzdő Barnsley ettől a kínos kudarctól függetlenül megőrizte másodosztályú tagságát, hiszen már az előző fordulóban biztosította a bennmaradást, végül pedig a 20. helyen végzett. A vendégeknél az 57. percben egymást váltotta a két magyar, Ferenczi István helyett Rajczi Péter lépett a pályára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik