Szavazás: ott van már Steph Curry minden idők 10 legjobb kosarasa között?

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.18. 07:54
null
Steph Curry negyedszer lett bajnok, először a döntő legértékesebb játékosa (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, magyar idő szerint péntek hajnalban – 2018 után ismét – bajnok lett a Golden State Warriors az NBA-ben. A GSW 34 éves, kétszeres alapszakasz-MVP irányítóklasszisa, Stephen Curry karrierje során negyedszer lett bajnok, s először a döntő legértékesebb játékosa. 


Nehéz szavakat találni Steph Curry lenyűgöző NBA-karrierjére: a most 34 éves klasszist 2009-ben, a draft első körének hetedik választásával szerezte meg a Golden State Warriors, s bár az első években úgy tűnt, sérülékenysége miatt nem válhat sztár belőle, végül nagyon nem így lett.

Nem túlzás azt állítani: Curry megváltoztatta a játékot. Hárompontos dobásainak mennyiségével, hatékonyságával az egész ligát meghódította, s immár az alapszakaszban és a rájátszásban is övé minden idők legtöbb értékesített triplája. A Warriors játékosaként péntek hajnalban negyedszer lett bajnok (hatodik döntőjéből), s először a finálé legértékesebb játékosa (döntő-MVP). Ráadásul amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy kétszeres alapszakasz-MVP – egy alkalommal egyhangúan.

Ilyen mutatók, trófeák és statisztikák mellett felvetődik a kérdés: vajon már ott van minden idők 10 legjobb játékosa között a sportág panteonjában?

SZAVAZÁS

Ott van Steph Curry minden idők 10 legjobb kosarasa között?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

NBA
NAGYDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS

Boston Celtics–Golden State Warriors 90–103 (22–27, 17–27, 27–22, 24–27)
Celtics legjobb dobói: Brown 34/15, Horford 19/12, Tatum 13/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 34/18, Wiggins 18/12, Poole 15/9


A NAGYDÖNTŐ MÉRKŐZÉSEI
Június 3.: Golden State Warriors–Boston Celtics 108–120
Június 6.: Golden State Warriors–Boston Celtics 107–88
Június 9.: Boston Celtics–Golden State Warriors116–100
Június 11.:Boston Celtics–Golden State Warriors 97–107
Június 14.: Golden State Warriors–Boston Celtics 104–94
Június 17.:Boston Celtics–Golden State Warriors 90–103

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4:2, a Golden State javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik