Simán verte a Bullst a Suns, hosszabbításban nyert a Lakers

Vágólapra másolva!
2022.03.19. 10:44
null
Hosszabbításban nyert a Lakers (Fotó: Getty Images)
Levédekezte Luka Doncicot a 76ers, hosszabbításban verte a Cleveland a Denvert, Kevin Durant 38 pontja kellett a Nets győzelméhez, meglepő vereséget szenvedett a Grizzlies, magabiztos győzelmet aratott a Celtics és a Jazz is – mutatjuk, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) tizenkét hajnali mérkőzésén.

 

Philadelphia 76ers–Dallas Mavericks 111–101

Működött a Sixers játéka. A hazaiak egy zónavédekezéssel készültek a Dallasra és a mérkőzés nagy részében tartották is magukat ehhez, amivel megtörték a vendégek ritmusát és a kezükbe vették az irányítást. Ez adta meg az alapot, közben pedig a túloldalon a két vezér egyaránt jól játszott: Joel Embiid 32 ponttal, 8 lepattanóval, 4 gólpasszal és 5 labdaszerzéssel állt a csapat élére, míg James Harden 24 pontot, 7 lepattanót és 12 gólpasszt jegyzett 42 perc alatt – a többiek kevesebbet vállaltak, de a kiosztásokat bedobálták, csapatszinten 42%-kal tripláztak. A gyengébb lepattanózás miatt nagy előnyt így sem tudtak kiépíteni, a szünetben öt ponttal vezettek, majd ugyan a teljes második félidőben ők jártak előrébb, de csak a záró etap elején tudtak meglógni: ott egy 7–0-val nyitottak Embiiddel a padon és 15 pontos fórt építettek fel. Bő nyolc perccel a vége előtt aztán meglett a közte húsz, onnantól már nagy bravúr lett volna egy esetleges dallasi fordítás és a Rivers-legénység most kellően koncentrált, illetve tudatos volt ahhoz, hogy ne rontsa el ezt a helyzetet – kicsit fogyott az előny, de egy másodpercig sem forgott veszélyben a hazai siker. Harden és Embiid is arról beszélt, hogy aktívan, agresszíven játszottak, teljesítették az előre kitalált stratégiát, úgyhogy elégedettek lehetnek a megnyert rangadóval és őrzik harmadik helyüket Keleten.

A jó dobások hiányoztak. Nem találtak ellenszert a vendégek a Sixers zónájára, nem a megszokott ritmusban és a megszokott helyzetekből dobáltak, ezt pedig megérezték a shooterek – ugyan voltak jó lehetőségeik, de bizonytalankodtak és képtelenek voltak elsüllyeszteni őket. Jason Kidd vezetőedző azt mondta, hogy jár a dicséret a Phillynek, mert ez a stratégia billentette ki őket a játékukból, egyetlen eszközük lett volna, ha legalább a jó helyzeteiket értékesítik, de most erre sem voltak képesek – Luka Doncic például 5/20-at dobott mezőnyből és 2/10-et távolról, messze-messze a tudása alatt játszott. Jalen Brunson volt az, aki érezte a csít, 7/7-tel kezdett mezőnyből és 10/14-gyel zárt, de egymaga kevésnek bizonyult az Embiid, Harden párossal szemben – két megnyert keleti rangadó után a harmadikat már elvesztették, így lépéshátrányba kerültek a Jazz-zel szemben.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 32/6, Harden 24/9, Harris 14/6
A Mavericks legjobb dobói:
Brunson 24/6, Doncic 17/6, Powell 14

New York Knicks–Washington Wizards 100–97

KCP és Kuzma kezében maradt. Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a felek és meglehetősen hullámzóan alakult a játék, előbb a Wizards lépett meg kilenc ponttal, aztán fordított a Knicks és a nagyszünetben már a hazaiak vezettek hét egységgel, sőt volt tíz feletti előnyük is az este folyamán. A záró etapot kilencpontos fórral kezdhették meg, de 15 egységnyi különbség után ismét a Washington volt hatékonyabb és 96–81-ről egy 10–0-t rohant a gárda – nem egészen két perccel a vége előtt 96–91-re módosult az állás. Itt Alec Burks bedobott két büntetőt, de Kyle Kuzma lendületben maradt, back-to-back triplái után 98–97-re zárkózott a Wizards 42 másodperccel az órán, majd RJ Barrett hibája után a győzelemért támadhattak a vendégek – hat másodpercnél azonban Kuzma már hibázott, az újabb triplája kimaradt. Itt Barett bedobott két büntetőt, de 100–97-nél volt még egy dobásuk a fővárosiaknak a hosszabbításért, ott Kentavious Caldwell-Pope állt bele egy triplába, de ő sem tudta bedobni az utolsó másodpercben, így hiába hajrázott nagyot, mégis vereséget szenvedett a Washington – sorozatban hatodszor.

Pocsék dobóformával nyert a New York. Alig 34%-kal céloztak mezőnyből a hazaiak, Julius Randle és RJ Barrett egyaránt 6/22-t szenvedett össze, Evan Fournier 5/13-mal zárt, a többiek pedig alig vállaltak, ennek a három játékosnak kellett volna intéznie a támadójátékot – nem sikerült, a borzalmas mezőnyözés mellé 30%-os triplázás társult, egyáltalán nem működött a gépezetük. Hogy mégis nyertek, azt a 15-tel több kiharcolt büntetőnek és az agyonnyert lepattanózásnak köszönhették, a lecsorgók csatáját 60–38-ra húzták be, a támadópattanózást pedig 19–3-ra nyerték meg, ez brutális különbség – hiába dobott 43%-kal a Wizards és hiába triplázott 38%-kal, ezt a deficitet nem tudta teljességgel ellensúlyozni. Egyénileg egyik oldalról sem tudunk kiemelni senkit, bőven voltak hiányosságok mindkét csapatnál, mindenesetre a New York ezzel a sikerrel megelőzte riválisát, feljött a keleti 11. helyre és papíron még mindig reménykedhet abban, hogy odaér a playinbe.

A Knicks legjobb dobói: Randle 18/3, Barrett 18/3, Robinson 15, Fournier 15/15, Quickley 15
A Wizards legjobb dobói:
Kuzma 18/12, Porzingis 18/6, Kispert 14/6

Toronto Raptors–Los Angeles Lakers 123–128 – h.u.

Visszavágott a Lakers. A hét elején bűnrossz első negyedet követően simán kaptak ki LeBron Jamesék kanadai ellenfelüktől, akkor 3/25-tel céloztak, most viszont láthatóan fűtötte őket a revans: első hat dobásukat célba juttatták, hamar megléptek 10 ponttal, innentől pedig végig szorosan alakult az állás. A Lakersnél érződött, hogy Anthony Davis mellett Carmelo Anthony, Horton-Tucker és Ellington is hiányzott, de Wenyen Gabriel (7/8 mezőnyből, 3/3 tripla), illetve a kispadról Bradley és Reaves is sokat tudott hozzátenni, a többit pedig intézték a veteránok. James 36 pontjából 19-et tartogatott a negyedik negyedre és a ráadásra, a sokat (és okkal) ostorozott Russell Westbrook pedig jó dobásokkal jutott el 22 pontos tripla-dupláig. Westbrook a rendes játékidő végén kétszer is villant, előbb elcsente Achiuwa passzát, majd alig egy másodperccel az órán egy nagy hármassal egyenlített. A hosszabbításban aztán fellépett a pontokat dobó, gólpasszt adó, labdát szerző Reaves, a triplát és két büntetőt kiharcoló Bradley, illetve a nagy blokkot kiosztó Gabriel, a Lakers pedig váratlan, de megérdemelt sikerrel távozott Kanadából – legközelebb Washingtonban lépnek fel, ami pikáns lesz Westbrook számára.

Véget ért a jó sorozat. A Raptors zsinórban öt győzelem után bukott, pedig Scottie Barnes 31 pontos karriercsúcsot hintett, Gary Trent Jr. nagy hármasokat szórt a rendes játékidő végén, Fred VanVleet és Pascal Siakam sem volt rossz (mondjuk annyira jó sem), sőt még a padról érkező Precious Achiuwa is 18 pontot szerzett. A negyedik negyedben viszont nem tudták megállítani Jamest, aki gyakorlatilag végig víz felett tartotta a Lakerst, másrészt a rendes játékidő végén Achiuwa fontos pillanatban adta el a labdát, amivel tálcán kínálták az esélyt a vendégeknek. A hosszabbításban sem tudtak ellépni, az utolsó percben pedig előbb Bradley szórt be nekik egy szinte üres hármast, majd Barnes a legrosszabbkor adta el a labdát, amiből Bradley két újabb büntetőjével két labdányira nőtt a különbség, innen pedig már simán lemenedzselte a Los Angeles. Ez a vereség azért is fájó, mert lépéshátrányba kerültek a hatodik, már biztos playoff-helyen álló Cavs ellen, a most következő Philly, Chicago, Cavs trió pedig nem lesz fáklyásmenet.

A Raptors legjobb dobói: Barnes 31/3, Trent Jr. 23/12, VanVleet 20/6
A Lakers legjobb dobói:
James 36/6, Westbrook 22/12, Gabriel 17/9

Atlanta Hawks–Memphis Grizzlies 120–105

Trae Young nélkül villant a Hawks. A kéz- és lábsérüléssel bajlódó John Collins mellett a csapat alfája sem léphetett pályára, neki a négyfejű combizmával akadtak gondjai – melegített, de végül nem vállalta a játékot. Young helyett Delon Wright kezdett, aki meg is hálálta a bizalmat, első három triplakísérlete bement, 6 gólpasszt osztott ki és 5 (!) labdát szerzett, Clint Capela szinte hibátlan dobásokkal jutott el végül 18 egységig, a második negyedben pedig érkezett a padról Bogdan Bogdanovic, az ő extrájára építve nagyszünetre már 19 pont volt a felek között. A második félidőben sem igazán került nehéz helyzetbe az Atlanta: amikor zárkózott a Grizzlies, De'Andre Hunter, majd Bogdanovic beszórt 1-2 triplát, megnyugtatva az övéit – a csapat pedig azt is simán elbírta, hogy a sérülésekkel együtt játszó Huerter és Gallinari, valamint Lou Williams is pocsékul dobott. A 9-10. helyen álló gárda most a Pelicanst fogadja, ezzel a játékkal ott is bőven esélyes.

Ezt elrontotta a Grizzlies. A nyugati második számára a foghíjas Hawks elleni meccs kötelező győzelem lett volna, hiszen gyakorlatilag az ideális kezdőötössel és teljes rotációval dolgozhattak, mégis végig szaladtak az eredmény után. Jaren Jackson Jr. csak 24 percet kapott, de abban sem volt sok köszönet (4 eladott labda, 5 fault), Dillon Brooks és Desmond Bane is nagyon halovány volt támadásban, Steven Adamst lejátszotta Capela, a kispadról pedig nem jött egy olyan extra, mint a túloldalon Bogdanovic. Ja Morant egyedül próbált meg csodát tenni a második félidő elején, zsinórban kilenc ponttal felhozta tízre az övéit, de aztán megint 20 pont fölé nőtt a különbség, ráadásul Morantet a negyedik negyedben kivette a meccsből Taylor Jenkins vezetőedző. Elvileg csak elővigyázatosságból ültették le, mert egy nagyon kicsi fájdalmat érzett az egyik térdében, mindenesetre innentől végleg esélytelenül dolgoztak a vendégek. Vasárnap este Houstonban fejezik be a túrájukat, ami Morant nélkül is kötelező lenne – persze az volt a Hawks elleni is...

A Hawks legjobb dobói: Bogdanovic 30/15, Wright 18/12, Capela 18
A Grizzlies legjobb dobói:
Morant 29, Bane 15/9, Jackson Jr. 15/6

Brooklyn Nets–Portland Trail Blazers 128–123

Beijesztett a Portland. A régóta B-csapattal játszó vendégek nagyon összekapták magukat a Brooklyn ellen, a Josh Hart és Brandon Williams alkotta hátvédpár 49 pontot, 11 lepattanót, 12 gólpasszt és 4 szerzett labdát jegyzett, a 10 napos szerződéssel játszó Devin Eubanks 8/10 dobását a helyére küldte, Justise Winslow elöl-hátul sokat tett hozzá (az egyetlen fekete pont a 0/5 büntetője...), a kispadról pedig Ben McLemore 5 hármast, CJ Elleby 10 egységet tett a közösbe. Az első negyedben 33 pontot termeltek, majd a másodikat 42–28-ra nyerték, itt úgy tűnt, hogy megtréfálhatják a hazaiakat. A második félidőben azért szembejött a valóság, itt összesen 48 pontot szereztek, de az igazán fájó az volt, hogy a negyedik negyed elején, egyenlő állásnál benyeltek egy 10–0-s Nets-rohamot, ebből már nem tudtak felállni. Chauncey Billups vezetőedző szerint ez a pár perc nagyon fájt, de összességében azért nem lehetett panasza – legközelebb Indianában még akár nyerhetnek is, ha akarnak.

Seth Curry volt a megmentő. Kevin Durant végig igyekezett tolni a Brooklynt, 11/15-ös mezőnymutatója és 14/15 büntetője egészen extra, de 6-6 lepattanót és gólpasszt is jegyzett – ami kevésbé fért most bele, az a nyolc eladott labda. Mellette Brown és Drummond is remekelt támadásban, védekezésben viszont már kevésbé, de szerencsére Goran Dragic 10 gólpasszt osztott ki, a labdajáratásból pedig a sérülésből visszatérő Seth Curry profitált, hétszer csengetett kintről – a már említett negyedik negyedbeli futásnál is rá támaszkodtak, miközben Durant a padon ült. A kispadról egyébként nagyon kellett Cam Thomas és Nic Claxton jó beszállása, mert a veterán vezér Patty Mills is rettenetes dobóformát fogott ki. A második félidőben azért a Nets megmutatta, hogy van benne kakaó, a harmadik negyed elején 19 pontos hátrányban is álltak, amit a negyed végére simán lenulláztak, majd gond nélkül tettek közé 10 pontot, összességében túlléptek a múltkori fájó Dinwiddie-buzzeren és utóbbi hat meccsükből ötödik sikerükkel jelezték, hogy lassan számolni kell velük.

A Nets legjobb dobói: Durant 38/6, Curry 27/21, Brown 17, Drummond17
A Trail Blazers legjobb dobói:
Hart 25/9, Williams 24/9, Eubanks 18

Cleveland Cavaliers–Denver Nuggets 119–116 – h.u.

Nagyot hajrázott a Cavaliers. A Nuggets a 34–21-re megnyert második negyedére építve sokáig a kezében tartotta a mérkőzést, a negyedik negyedben is vezettek még 14 ponttal is, de Kevin Love 3 triplát is bebombázott a negyedik negyedben, amire építve ki tudott egyenlíteni a hazai csapat. Az utolsó percben előbb Darius Garland, majd Nikola Jokics is elhibázott egy-egy potenciális meccsnyerőt, így jöhetett a hosszabbítás, ahol Evan Mobley túl tudta játszani Jokicsot, ugyanúgy 9 pontot szerzett ekkor, mint az egész Nuggets, az ő kosarával alakult ki a végeredmény is 11,5 másodperccel a vége előtt, de nem sokkal korábban Lauri Markkanennek is volt egy fontos triplája. Mobley a parádéja ellenére is nyitva hagyta a kaput a Nuggets előtt, a ráadásban csak 1/3 büntetőjét küldte a helyére, az utolsó kosara után is mellédobott egyet, de végül ez is belefért, mert 0,9 másodperccel a vége előtt kimaradt Bones Hyland egyenlítési kísérlete, ezzel megszakadt a Nuggets történetének leghosszabb idegenbeli győzelmi sorozata, hét győztes meccs után maradtak ismét alul Denvertől távol.

Igazi centerharc volt. Nikola Jokicstól megszokhattuk a maihoz hasonló teljesítményeket, 15/24 jó dobásból ért el 32 pontot, amit 10 lepattanóval és 8 gólpasszal egészített ki, de a túloldalon Mobley is felvette a kesztyűt, 27 pontig és 11 lepattanóig jutott, ráadásul a hosszabbításban 9–6-ra túl is dobta riválisát. A centerek mellett az erőcsatárok is izgalmas csatát vívtak, a hazaiaknál Markkanen ért el 31 pontot 10 lepattanóval és 4 labdaszerzéssel, míg a vendégeknél Aaron Gordon tett be a közösbe 20 pontot, 8 lepattanót és 5 gólpasszt, ugyanakkor 7 labdát is eladott. Az egész pályán nagyon izgalmas párharcok alakultak ki, Darius Garland (25 pont, 14 gólpassz) is All-Star szinten játszott, ahogyan Bones Hyland (17 pont, 7 gólpassz) mostanában mutatott formája is kitartott egészen az utolsó dobásig, míg a cseremagasok közül hol DeMarcus Cousins, hol Kevin Love tudott inkább megvillanni. A Cavaliers annak ellenére is nyerni tudott, hogy 44.9%-kal dobtak, míg ellenfelük 50%-kal, kihagytak 9 büntetőt is, a Nuggets 46 kosarára 35 gólpassz jutott, és a lepattanózást is a vendégek húzták be, viszont a hazaiak 8 labdával kevesebbet adtak el, és jobban is tripláztak – ki tudták használni a Raptors botlását, akiktől ismét van egy meccs előnyük a keleti hatodik helyen.

A Cavaliers legjobb dobói: Markkanen 31/18, Mobley 27, Garland 25/6
A Nuggets legjobb dobói:
Jokics 32, Gordon 20, Hyland 17/9

Miami Heat–Oklahoma City Thunder 120–108

Hozta a kötelezőt a Heat. Lassan indultak be a hazaiak, de a kiegyenlített első negyed után 23 ponttal múlták felül a Thundert a két középső játékrészben és Jimmy Butler nélkül sem kellett megszakadniuk a győzelemért. A legnagyobb izgalmat egy sérülés jelentette, a harmadik negyedben kifordult a meccset 9/13 dobásból 26 ponttal záró Tyler Herro bokája, de rövid kihagyás után vissza tudott térni a pályára. Mellette Bam Adebayo és Duncan Robinson is beszórt 19-19 pontot, előbbi 9 lepattanóval, utóbbi 5/8 triplával vétette észre magát, Kyle Lowry is betett 16 egységet a közösbe, míg a padról Herro mellett még hárman értek el kétszámjegyű termést. Végül Max Strus töltötte tőlük a legtöbb időt a pályán a maga 31 percével, így extrán rápihenhettek a 76ers elleni idegenbeli rangadójukra.

Még erőltetik Gilgeous-Alexandert. Bokasérülése ellenére is újfent vállalta a játékot Shai Gilgeous-Alexander, és az ő teljesítményére nem is lehetett panasz, 26 ponttal, 7 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt, mellette Tre Mann is betett a közösbe 25 pontot 8 lepattanóval, de a Thunder közel sem volt olyan mély, mint ellenfele. A fiatalok közül a 17 pontig jutó Aaron Wiggins, valamint a sokoldalúan játszó Alekszej Pokusevszki (10 pont, 15 lepattanó, 5 gólpassz) is dicséretet érdemel, Darius Bazley is beszórt 15 pontot, de ez is csak arra volt elegendő, hogy a negyedik negyedben némileg kozmetikázzanak az eredményen. Ezzel elszenvedték sorozatban nyolcadik vereségüket is, most pedig maradnak Floridában, legközelebb a Magic ellen próbálhatják megszakítani a rossz szériájukat.

A Heat legjobb dobói: Herro 26/6, Robinson 19/15, Adebayo 19
A Thunder legjobb dobói:
Gilgeous-Alexander 26/3, Mann 25/15, Wiggins 17

Houston Rockets–Indiana Pacers 118–121

A végén a Pacers került a hullám tetejére. Noha az idény ezen szakaszában már mindkét csapatnak a minél rosszabb mérleg elérése a kifizetődőbb, ez nem nyomta rá a bélyegét a mérkőzésre, rendkívül fordulatos találkozót hoztak össze a felek. A harmadik negyedet 39–22-re nyerte a Rockets, ekkor úgy tűnt, hogy meg tudják törni a Pacerst, de a vendégek egy 38–23-as negyedik negyeddel válaszoltak, ami elégnek bizonyult a győzelmükhöz. 1:53-mal a vége előtt még 115–111 állt az eredményjelzőn, de Malcolm Brogdon egy, illetve Goga Bitadze két kosarával összejött a fordítás, a center 19,2 másodperccel a vége előtt juttatta vezetéshez a Pacerst, és ekkor ugyan kihagyott egy büntetőt, de ezt a Rockets nem tudta kihasználni – Oshae Brissett blokkolta Kevin Porter Jr. egyenlítési kísérletét, Buddy Hield pedig 4/4 büntetőjével le tudta zárni a mérkőzést, annak ellenére is, hogy közben Porter Jr. dobott egy triplát.

Jó egyéni teljesítményekből nem volt hiány. A hazaiaktól Christian Wood emelkedett ki a leginkább, 11/14 dobásból 32 pontot, 13 lepattanót és 7 gólpasszt jegyzett, szinte megállíthatatlan volt támadásban, és védekezésben is hozzátett 2 labdaszerzést és 3 blokkolt dobást. Wood mellett Jalen Green (20 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) és Kevin Porter Jr. (19 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) is hozta magát, de a padról Alperen Sengün is 15 ponttal, valamint 3 blokkal szállt be. A vendégeknél Goga Bitadze hozott egy közel hibátlan meccset támadásban, 23 ponttal, 9 lepattanóval, valamint 3-3 gólpasszal és labdaszerzéssel zárt, 9/9-es mezőnymutatót hozott össze, amibe belefért 3 tripla is, és csak a két kihagyott büntetője csúfított bele picit az összképbe. Rajta kívül Malcolm Brogdon volt a legaktívabb, 25 ponttal és egy clutch kosárral jelentkezett, a padról Jalen Smith (17 pont, 10 lepattanó, 8/9 mezőnyből) hozta 13 perc alatt szinte ugyanazt, mint a kezdőben Bitadze, és az is belefért végül, hogy Hield csak 4/20 dobását süllyesztette el, a végén nem remegett meg a keze a büntetővonalról.

A Rockets legjobb dobói: Wood 32/12, Green 20/3, Porter Jr. 19/9
A Pacers legjobb dobói: Brogdon 25/6, Bitadze 23/9, Smith 17/3

San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 91–124

Meglepően könnyedén nyert a Pelicans. Annak ellenére, hogy a play-in helyekért folytatott rangadónak indult ez az összecsapás, már az első negyedben lemosta ellenfelét a pályáról a Pelicans, 35–10-re nyerték a nyitó játékrészt Brandon Ingram nélkül is, a lendületük pedig a mérkőzés végéig kitartott. Ez igazi csapatmunka volt a vendégek részéről, hatan értek el náluk kétszámjegyű termést, CJ McCollum 20 pontig jutott, miközben a Hayes, Valanciunas páros közös erővel 32 ponttal és 20 lepattanóval jelentkezett, utóbbi 3 blokkot és 3/4 triplát is betett a közösbe, míg Herbert Jones igazi glue guyként funkcionált most is. A cserék beszállásával sem tévesztett ütemet a Pelicans, Naji Marshall 18 ponttal és 7 lepattanóval jött be a padról, Willy Hernangomez (11 pont, 9 lepattanó) tovább gyarapította a jól teljesítő centereik sorát, míg Jose Alvarado összefogta a második sort. A Pelicans ezzel 2,5 meccsesre növelte az előnyét a Spursszel szemben, és továbbra is ott lihegnek a nyugati 9. Lakers nyakában.

Nem állt készen a Spurs. Egy esetleges győzelemmel komolyan javította volna a Spurs a play-inbe jutása esélyeit, de láthatóan nem pörögtek a megfelelő fordulatszámon az első negyedben, 4/21-es mezőnymutatóval és 1/9 triplával nyitottak, miközben Hayes egymaga túldobta őket 12–10-re a nyitó játékrészben. A rossz kezdés után sem tudtak megfelelő módosításokat végrehajtani, hamar eldőlt, hogy nem lesz ebből egy nagy fordítás, és egyénileg sem jött tőlük kiemelkedő teljesítmény. Dejounte Murray (17 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) igyekezett megtölteni a statisztikai lapját, de csak 7/18-cal célzott, Keldon Johnson 12 dobásból jutott 11 pontig, míg a padról Zach Collins ijesztgetett 1/10-es mezőnymutatóval. Csapatszinten alig 36%-kal céloztak mezőnyből, 25%-kal triplából, és ha nincs Devin Vassel elfogadható hatékonysággal szerzett 18 pontja, akkor ezek a mutatók még csúnyábbak lehettek volna.

A Spurs legjobb dobói: Vassell 18/9, Murray 17/9, Wieskamp 11/9, Johnson 11/6
A Pelicans legjobb dobói
: McCollum 20/3, Marshall 18/6, Hayes 16/9, Valanciunas 16/3

Utah Jazz–Los Angeles Clippers 121–92

Gyorsan lerendezte a Jazz. Nem hagyta sokáig nyitva ezt a mérkőzést a Jazz, az első félidőben átrohantak ellenfelükön, a nagyszünetben 71–34-re vezettek, egyáltalán nem látszódott meg Donovan Mitchell hiánya. Az All-Star hátvéd helyén Nickeil Alexander-Walker (13 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) kezdett, és nem is játszott rosszul, ahogyan Rudy Gobert (19 pont, 16 lepattanó) is hozta magát, de az igazi mészárláshoz a cserék tették hozzá a pontok javát, 70 egységgel zárt a hazaiak kispadja. Jared Butler (21 pont, 7 gólpassz), Jordan Clarkson (20 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) és Eric Paschall (17 pont, 4 lepattanó) is az elemében volt, így a Jazz ki tudta használni a Mavericks botlását és egymeccses előnyhöz jutottak velük szemben.

Süllyed a Clippers. Az elmúlt nyolc meccséből a hatodikat vesztette el a Clippers, csak a Wizards és a Pistons ellen tudtak nyerni ebben az időszakban, és már be is zuhantak 50% alá. Ami igazán aggasztó lehet számukra, hogy már-már kilátástalan játékkal rukkoltak elő egy olyan Jazz ellen, amelyik nélkülözte a legjobb pontszerzőjét, az alapszakasz végéhez közeledve egyre nehezebben birkóznak meg Paul George és Kawhi Leonard hiányával. A kezdőjük most nem működött, míg a cseréik nem tudták tartani a lépést az eszeveszett tempót diktáló Jazz-paddal, bár az értékelhető teljesítményeik így is a cseresorukból érkeztek. Robert Covington bepakolt 18 pontot 6 lepattanóval, míg Isaiah Hartenstein próbált mindent csinálni a pontszerzést leszámítva, a 4 pontjához 9 lepattanót, 8 gólpasszt, 2 labdaszerzést és 4 blokkot tett hozzá, de sokra ezzel sem ment a Clippers, csapatszinten 36%-kal dobtak, a lepattanózást pedig 59–43-ra elbukták.

A Jazz legjobb dobói: Butler 21/15, Clarkson 20/6, Gobert 19
A Clippers legjobb dobói:
Covington 18/12, Mann 14/6, Kennard 13/9, Ojeleye 13/3

Sacramento Kings–Boston Celtics 97–126

Tatum és Brown egyszerre remekelt. Nem túl gyakran fordul elő, hogy Jayson Tatum és Jaylen Brown egyszerre hozzon kiemelkedően hatékony meccset támadásban, ezúttal viszont ez történt, és ez elég is volt a Celticsnek a győzelemhez. Tatum 32 pontot ért el 12/16 jó dobásból, benne 7/10 triplával, míg Brown 30 egységig jutott 11/18-as mezőnymutatóval, és ő is a helyére küldött 3/5 triplát, így a többiektől elég volt annyi, hogy a két sztár keze alá játsszanak. Marcus Smart és Payton Pritchard is pontosan ezt tette, mindketten 8 gólpasszal járultak hozzá a Celtics 33 előkészítéséhez, és főleg utóbbi fogott ki jó meccset, a negyedik negyedben 3/3 triplával, 3 lepattanóval és 4 gólpasszal járult hozzá a vendégek 16 ponttal megnyert játékrészéhez, így Brown és Tatum egy kis pihenőt is kaphatott a végére. A Celtics ezzel a második meccsét is megnyerte a nyugati túráját, legközelebb Denverbe látogatnak.

Sabonis minden tőle telhetőt megtett. De'Aaron Fox sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, míg Harrison Barnes 24 perc alatt nem tudott pontot szerezni, így elképesztő teher hárult Domantas Sabonisra, aki ezt tulajdonképpen el is bírta, csak a társak nem bírták el azt, ha ő nincsen pályán: 37 perc alatt 30 pontot szerzett 12/20-as mezőnymutatóval, megkaparintott 20 lepattanót és kiosztott 5 gólpasszt is, és vele a pályán csak –2-ben voltak, míg abban a 11 percben, amikor ült, 27 ponttal kaptak ki. Ebben a formában csak szépségtapasz volt Justin Holiday 21, illetve Trey Lyles 19 pontja is, hiába bombáztak be ketten együtt 9/17 triplát, sem ők, sem mások nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy Sabonisnak ki kellett fújnia magát a padon. A Kings legközelebb a Sunst fogadja hazai pályán, majd ötmeccses idegenbeli túrára indulnak.

A Kings legjobb dobói: Sabonis 30/3, Holiday 21/18, Lyles 19/9
A Celtics legjobb dobói:
Tatum 32/21, Brown 30/9, Pritchard 14/12

Phoenix Suns–Chicago Bulls 129–102

Nem lett belőle rangadó. Noha mindkét oldalról hiányoztak kulcsemberek, rangadónak számított ez az összecsapás így is, de a Bulls nem tudott felnőni ezekhez az elvárásokhoz, a Suns a tőle megszokott magabiztossággal darálta be őket is. A listavezető ezzel megint sorozatban négy győzelemnél jár, és a 28 pontos Devin Booker mellett ismét Deandre Ayton villogott a leginkább, a fiatal center most is felnőtt a nagyobb feladathoz Chris Paul hiányában, 20 ponttal és 12 lepattanóval jelentkezett, miközben alig hibázott dobást. Cameron Payne (15 pont, 7 gólpassz) is jól pótolta Pault, míg Torrey Craig egymást követő második meccsén jelentkezett hibátlan dobásmutatóval Jae Crowder helyén, ezúttal 5/5 jó dobással ért el 14 pontot, amit megspékelt 9 lepattanóval is. A listavezető ellenállhatatlanul játszott támadásban, 56%-kal dobtak mezőnyből, és maradt elég energiájuk a védekezésre is, 41.2%-on tartották a Bullst, újabb lépést tettek afelé, hogy bebiztosítsák a ligaelsőségüket.

Most már hátrafelé kell néznie a Bullsnak. A legutóbbi ötmeccses vereségsorozata után ugyan nyert kettőt a Bulls, de azóta megint sorozatban három zakónál járnak, legközelebb pedig azt a Raptorst fogadják, akik kiszorítanák őket vagy a Cavalierst a biztos rájátszást érő helyekről. Komoly változtatásokat kell addig a meccsig végrehajtaniuk, mert a Suns fokozatosan darálta be őket, nem tudták megállítani az olló szétnyílását, támadásban és védekezésben is gyengébbek voltak ellenfelüktől. Zach LaVine láthatóan nem teljesen egészséges, ezúttal ráadásul le is védekezték őt, megállt 1/7 jó dobásnál, amit ugyan 10/12 bedobott büntetővel és 9 gólpasszal igyekezett kompenzálni, de ez kevés volt. DeMar DeRozan sem tudott villogni, ő is megállt 19 pontnál, és Nikola Vucsevics (16 pont, 9 lepattanó) sem tudta megnyerni Ayton elleni párharcát, ebben a formában nem volt túl sok esélyük.

A Suns legjobb dobói: Booker 28/3, Ayton 20, Payne 15/6
A Bulls legjobb dobói: DeRozan 19, Vucsevics 16, White 14/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik