Rondo szezoncsúccsal tért vissza Bostonba

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 09:10
null
Steph Curry, a Golden State irányítója gratulál Klay Thompsonnak utóbbi egyik hárompontosa után (Fotó: Reuters)
Rajon Rondo idényrekorddal vezette győzelemre a Dallast korábbi otthonában, Bostonban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján. Az est csúcsrangadóját parádés játékkal nyerte a ligaelső Warriors a Toronto ellen, az Atlanta győzelmével átvette a keleti első helyet, a Pelicans agyonverte a Houstont, Kevin Durant ott folytatta, ahol abbahagyta – íme, a részletek!

Charlotte Hornets–Cleveland Cavaliers 87–91

Love visszatért és győzni akart. Blatt mester szűk, hétemberes rotációval meccselte végig a találkozót, mely kifizetődött. Love felvette a kesztyűt, igazi vezérként játszott, s bár a harmadik negyedben beszedett egy kisebb sérülést, nem hagyta el magát, ezt követően három triplát szórt be, s a végjátékban az ő nehéz tempója biztosította be a Cleveland sikerét. Az Irving - Waiters páros 16/48-as mezőnymutatót dobott össze, de a harmadik játékrészbeli rohanásból (32-18) komoly részt vállaltak, ahogy a dupla-duplázó Thompson (5/10 mezőnyből, 14 lepattanó, 3 blokk) is. A Cavs vigyázott a játékszerre, ugyanis mindössze 7 eladott labdával zártak, s mindez hozzájárult ahhoz, hogy megszakítsa az ohiói gárda hárommeccses vereségsorozatát.

Nem tartott ki a jó etap. A második játékrészben 15-2-es rohamot vágott ki a hazai csapat, több, mint tíz ponttal vezetett, de a negyed zárása nem sikerült jól, s a Cavs-roham folytatódott a következő negyedben – ezt a védekezés hatékonyságával tette a vendéglátók számára még borzasztóbbá a Blatt-legénység. A Hornetsből hiányzott az átütő erő és egy olyan játékos, aki védekezésben meg tudta volna állítani Love-ot. A hazaiak csupán 37%-kal dobtak mezőnyből, kintről alig 21%-kal, valamint 15 eladott labdával ajándékozták meg ellenfelüket, melyből 23 pontot tettek az eredményjelzőre Irvingék.

A Hornets legjobb dobói: Henderson 14, Kidd-Gilchrist 12, Neal 11/3
A Cavaliers legjobb dobói: Love 27/9, Irving 23, Waiters 17

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Orlando Magic–Brooklyn Nets 98–100

Elmaradt a csoda utolsó mozzanata. A negyedik negyedben 24-3-as rohamot vágott ki a hazai csapat, a Nets számára bénítólag hatott, hogy három pontra zárkózott fel a Magic. Gordon 12, a tripla-duplát közelítő Payton (6/13 mezőnyből, 9 lepattanó, 10 gólpassz) pedig 11 pontot tett a közösbe ebben a játékrészben. Mindez azonban semmit sem ért, mert Fournier és Gordon a fontos dobásokat elhibázták a végjátékban, így csak a szoros eredmény kialakítása jött össze. A védekezéssel komoly problémája volt a Magicnek, mivel a Nets 56%-kal dobott mezőnyből, a negyedik negyed vesszőfutásával együtt.

Gála után majdnem lebőgés. Közel állt ahhoz a Nets, hogy eltékozolja 26 pontos fórját a záró negyedben, pedig erre nem sok jel utalt még a játékrész elején sem. A magasemberek villogtak, Lopez rövid idő alatt ért dupla-dupla közelébe (17 perc, 7/8 mezőnyből, 8 lepattanó, 3 blokk), a kezdőként szereplő Plumlee (26 perc, 9/10 mezőnyből, 9 lepattanó, 2 blokk) újfent kitett magáért. A padról beszálló Williams eladott labda nélkül hozta le a meccset (5/10, 3/3 hárompontos, 7 gólpassz), a végjátékban mégis Johnson (5/13, 1/7) büntetői tették biztossá a vendégsikert.

A Magic legjobb dobói: Oladipo 17/6, Payton 16/3, Gordon 14/3
A Nets legjobb dobói: Plumlee 18, Williams 16/9, Lopez 16, Johnson 14/3

Boston Celtics–Dallas Mavericks 101–119

Különleges visszatérés, ihletett formában. A Celtics közönsége a bemutatáskor állva köszöntötte Rondót, aki először játszott korábbi csapata ellen. Az ünnepi hangulatot hamar elrontotta az irányító, karriercsúcsot döntött az első negyedben, 15 pontot szórt - utoljára a 2008/09-es idényben esett meg Rondóval, hogy egy negyedben 15 pontot dobjon, az első játékrészben pedig még soha nem tett ilyet. Továbbá szintén élete legjobbját jelentő 5 hárompontost szerzett, végül idénycsúccsal (29 pont, 12/19 mezőnyből, 5/7 tripla, 6 lepattanó, 5 gólpassz) zárt. A Mavs egy pillanatig sem játszott hátrányban a találkozó során, s akadt olyan pillanat, amikor már a harminc pontot közelítette a két csapat közti differencia.

Nem egy kategória. Négy játékos próbálta, s tudta némileg felvenni a versenyt hazai részről az ellenféllel. Tyler Zeller 27 perc alatt dupla-duplázott (7/9 mezőnyből, 10 lepattanó), rajta kívül más nem jeleskedett a lepattanók begyűjtésében hazai részről. Green és Bradley is komoly pontmennyiséggel zártak, de míg előbbi -16-os, addig utóbbi +10-es +/- mutatót hozott össze. A padról beálló Smartnak a dobás kevésbé (2/7 mezőnyből) ment, az előkészítés annál inkább (7 gólpassz, 0 eladott labda), de a lepattanózásbeli hátrányból (38-52) adódó nehézségeket négyük közül senki sem tudta kompenzálni.

A Celtics legjobb dobói: Bradley 22/9, Green 18/6, Zeller 17
A Mavericks legjobb dobói: Rondo 29/15, Ellis 22/6, Nowitzki 17

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

New York Knicks–Detroit Pistons 81–97

Nem egyező súlycsoport. Bár lassan indított a Pistons, a második negyed közepén egy 11-0-s rohammal leszakította a hazai csapatot. Monroe (22 perc, 10 lepattanó) és Drummond (7 pont, 20 lepattanó) a megszerzett gyűrűről lecsorgó labdák több, mint 60%-át jegyezték, a vendégek más sebességben, dimenzióban játszottak és folyamatosan duzzasztották a különbséget. Meeks ma "csak" három tripláig jutott, Jennings (11/17 mezőnyből, 4/8 tripla) 16 pontot rámolt be a harmadik negyedben, a Pistons pedig ekkor már 30 ponttal húzott el, s a játékmester a záró etapot kiülte. Sorozatban negyedik sikerét gyűjtötte be a Detroit, melyre a szezon során még nem volt példa.

Előre borítékolt vereség. Anthony is csatlakozott a mai mérkőzésen a hiányzók táborához, így már egy teljes kezdőre való játékost nélkülözött a New York, jött is a sorozatban 10. kudarc - már csak háromra van a gárda a franchise-rekord beállításától. J.R. Smith a lehetőségekhez mérten jól dobott (8/20 mezőnyből, 5/9 tripla), viszont rajta kívül csak az újra dupla-duplázó Aldrich (5/15 mezőnyből, 14 lepattanó, 3 blokk) került tíz egység fölé. A Knicks próbálta faragni a negyedik negyedben a korábban összeszedett tetemes hátrányt, de csak 16 pontos felzárkózásig futotta tőlük.

A Pistons legjobb dobói: Jennings 29/12, Meeks 15/9, Caldwell-Pope 12/6, Monroe 12
A Knicks legjobb dobói: Smith 22/15, Aldrich 11, Wear 9/3, Acy 9

New Orleans Pelicans–Houston Rockets 111–83

Totális kiütés. Egy pillanatig nem volt esélye a Houstonnak, félidőben már majdnem hússzal vezetett a Pelicans, a harmadik negyedben volt ez 32 is. Anthony Davis most nem sziporkázott (hét ponttal zárt), viszont elsősorban neki köszönhető, hogy a Houston főleg triplákat dobált – támadóoldalon Tyreke Evans és Ryan Anderson vitte a prímet, de gyakorlatilag ott szedték szét a Rockets védekezését, ahol akarták. 53%-kal dobtak mezőnyből, 46,7%-kal tripláztak, mondhatni, hogy minden bejött ma – például Ryan Anderson elrontott hármasába is beleért Howard, így goaltending miatt megadták...

Pihenő vagy üzenet? Miután a nagyszünetben sem történt semmi változás és ugyanazt a lélektelen, megtört játékot adta elő csapata a harmadik negyed elején is, McHale leültette a kezdőit. Howardnak ugyan ment a második negyedben, de Harden ugyanannyi eladott labdával zárt, mint kosárral és mentálisan sem tudta senki felrázni a vendégeket. Kérdés, hogy a szombati, Miami elleni találkozóra tekintettel ült le az első sor, vagy figyelmeztető jelleggel a botrányos játék miatt...

A Pelicans legjobb dobói: Anderson 22/9, Evans 21, Cunningham 13
A Rockets legjobb dobói: Howard 12, Brewer 12, Harden 11/3

Oklahoma City Thunder–Washington Wizards 109–102

Durant bombaformában. A regnáló MVP 44 pontos estéje után ma sem adta sokkal alább, végül mindössze 31 perc alatt 34-ig jutott (12/18 mezőnyből, 4/7 tripla) – egyszerűen nem volt rá válasza a vendégcsapatnak. A harmadik negyed utolsó percében még nyolccal vezetett a Washington, innen Durant vezérletével állt fel és egyenlített ki a Thunder – egyetlen perc alatt. Mellette faultgondokkal küzdve is 23 dobást vállalt Westbrook, végül 22 ponttal zárt (8/23), de az ő gyengébb dobóformájával együtt is 50% felett céloztak mezőnyből.

Wall kordában tartva. A Washington irányítója a kulcs a fővárosiak játékához, bár az első félidőben a Beal-Miller párosnak és a tripláknak köszönhetően úgy is előrébb jártak, hogy Wall mindössze két dobást vállalt. A nagyszünet után aztán agresszívebb lett, de a utolsó pillanatokban előbb eladott egy labdát majd elrontott egy tempót, amiket Westbrook és Ibaka megbüntetett, így vereséget szenvedtek. Wall végül 14 ponttal (5/13) és 12 gólpasszal zárt, Bradley Beal (21 pont, 10 pattanó, 6 gólpassz) volt a vezér és bár nem játszottak rosszul, a hajrában nem tudtak mit kezdeni a Durant-Westbrook párossal, támadóoldalon pedig képtelenek voltak betalálni.

A Thunder legjobb dobói: Durant 34/12, Westbrook 22, Ibaka 13/3
A Wizards legjobb dobói: Beal 21/9, A. Miller 15/3, Wall 14/6

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Milwaukee Bucks–Indiana Pacers 91–94

Miles megfordította. Szűken ugyan, de szinte végig a Milwaukee járt előrébb – az utolsó negyed elején éppen kettővel. Ekkor jött előbb Donald Sloan, majd Lavoy Allen, végül CJ Miles és fordított, majd meg is lépett a Pacers, erre pedig már nem tudott válaszolni a hazai csapat. Miles végül 6 triplát pörkölt be 9 kísérletből és 22 ponttal zárt – ez volt a kulcs a sikerhez, hiszen vele együtt is csak 43%-kal dobtak mezőnyből, ő mozdította el a meccset az állóvízből, az előnyt pedig végül meg tudták tartani.

Hiányzott az átütőerő. Zaza Pachulia remekelt az első félidőben (tíz pontnál és kilenc pattanónál járt a nagyszünetben), de a fordulás után ő is eltűnt és bár Brandon Knight berámolt húszat, nem jött senki, aki megtolja kicsit a szekeret, ahogy a túloldalon Miles. A 42,7%-os mezőnymutató, a gyenge triplázás és a kevés büntető is azt mutatja, hogy nem volt ma vezér, a rendszer ezt adta a Pacers védekezése ellen, de változtatni nem tudtak – egyetlen extra elég is volt az Indiana győzelméhez.

A Bucks legjobb dobói: Knight 20/6, Henson 14, Pachulia 12
A Pacers legjobb dobói: Miles 22/18, Hibbert 18, Scola 14

Phoenix Suns–Philadelphia 76ers 112–96

Csak a záró etap döntött. Az eredetileg kiscsatár Mbah a Moute kezdett a vendégeknél a palánk alatt, az első négy perc alatt hét pontot és négy lepattanót gyűjtött, később pedig Tony Wroten (28 pont) vezetésével meccsben volt a Sixers – sőt, mindössze egyetlen ponttal voltak lemaradva az utolsó tizenkét perc kezdetén. Itt azonban jött Gerald Green, levezényelt egy 11-2-es etapot és összeesett a Philly, végül nem lett szoros a hajrá. Green és Markieff Morris is 21-ig jutott, végül nem számított, hogy ma sem Goran Dragic, sem Isaiah Thomas nem villogott – meg az sem, Alex Len hat blokkja ellenére a védekezésük nem igazán volt rendben

Testvérek a pályán. A mérkőzés végén egyszerre volt pályán a két Morris és a két Dragic – először fordult elő az NBA történetében, hogy két testvérpár is együtt legyen fent egy csapaton belül. Zoran Dragic megszerezte első NBA-pontjait, természetesen testvére passzából, de ma a két „pár" közül Morrisék voltak hatékonyabbak.

A Suns legjobb dobói: Mark. Morris 21/9, Green 21/9, Bledsoe 17/9
A 76ers legjobb dobói: Wroten 28/12, Carter-Williams 17/3, Sims 16

Utah Jazz–Atlanta Hawks 92–98

Gyengén támadva sem volt kérdés. Az Atlanta győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, már az első negyedet tízzel nyerték (de vezettek hússzal is már) és ezt csak növelték, bár fokozatosan adták lejjebb a színvonalat. Az is belefért, hogy Millsap 2/11-gyel dobjon mezőnyből (10/10 büntetővel és 11 pattanóval azért kompenzált), a csapat pedig csupán 40%-kal, a kemény védekezés és a 26-ig jutó Jeff Teague elegendő volt a sikerhez. Ugyan a hajrában egy 12-1-es etappal feljött a Jazz, még időben válaszoltak a vendégek, így a Hawks az utóbbi 22 meccséből 19-et megnyert – közte sorozatban hatot nyugati csapat ellen.

Nem tudott mit kezdeni a Jazz. Haywardék hat és fél percig nem szereztek kosarat az első negyedben és gyakorlatilag már itt eldőlt a találkozó – bár védekezésben ők is jól néztek ki és nem döngölte a földbe őket az Atlanta, reális esélyük nem igazán volt a győzelemre. Az Exum-Booker-Gobert trió fémjelezte cseresor azért megvillant, a Utah padja 47-25-re dobta túl a Hawks második sorát és bár Trey Burke katasztrófa volt (2/19 mezőnyből, 0/11 tripla), a kiütést elkerülték.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 18/6, Exum 13/9, Kanter 11, Gobert 11
A Hawks legjobb dobói: Teague 26/6, Millsap 15/3, Horford 13

Golden State Warriors–Toronto Raptors 126–105

A harmadik negyed elején eldőlt. Negyven pontot szórt a Warriors az első játékrészben, de csak öt egységgel vezetett a nagyszünetben – a fordulás után azonban 23-5-tel nyitottak Curry-ék, erre pedig már nem tudott válaszolni a Raptors. Draymond Green karrierje első tripla-dupláját jegyezte (16 pont, 11 lepattanó, 13 gólpassz), de mellette a 25 perc alatt 26 pontot beszóró Speights is villogott – a center újabb bámulatos estén van túl. Curry és Thompson együtt 52 pontot és kilenc triplát tettek hozzá a meccshez, hibátlanul működött a GSW támadógépezete – a padról David Lee, Livingston és az ex-szolnoki Holiday is hozzátette, amit kellett.

Hiányzott a védekezés. A Toronto általában túldobja ellenfeleit, ezt a félelmetes Warriorst ma nem lehetett, így hiába működtek ők is jól elöl, nem tudták tartani a lépést. Lowry (22 pont, 8 gólpassz), Vasquez (25 pont, 7 gólpassz) és Lou Williams is elérte a húszat, nem jelentett nekik gondot a GSW külső sora, viszont Valanciunas mindössze tíz percet tölthetett parketten. A 105 dobott pont jó, de azt csinált a Warriors, amit akart, egy ligaelső pedig ezt általában győzelemre váltja – ezzel a vereséggel a Toronto el is veszítette a keleti első helyet, immár az Atlanta áll az élen.

A Warriors legjobb dobói: Curry 32/15, Speights 26, Thompson 20/12
A Raptors legjobb dobói: Vasquez 25/15, Lowry 22/6, L. Williams 20/3

Los Angeles Lakers–Memphis Grizzlies 106–109

A kipontozódások és Davis hibája döntött. A liga egyik élcsapata ellen végig nagyszerűen küzdött a Lakers, talán csak a 3. negyedben volt egy kisebb megingásuk. Kobe Bryant nem vállalta túl magát (6/14 mezőnyből, 9 pattanó, 8 gólpassz, mindössze 2 eladott labda), Ed Davis 20 pontig jutott kiváló dobásokkal. A cseresorban Lin, illetve a 14-14 pontig jutó Boozer-Young duó is remekelt, bátran lehetett hozzájuk nyúlni. A 4. negyed vége viszont rémálomszerűen alakult a hazaiaknak, előbb Boozer, majd a néhány buta hibát és technikait összeszedő Jordan Hill is kipontozódott, így egyedül Davis maradt a palánkok alatt. 106-107-es állásnál el is rontott egy büntetőt, amikor alig 3 másodperc volt hátra.

Kiszenvedte a Memphis. Zach Randolph távollétében nem tudott dominálni a Grizzlies a palánkok környékén, Marc Gasol 18 pontot, 10 pattanót és 5 gólpasszt jegyzett, de például 4/10-zel büntetőzött, így bátran ütötték rajta a faultokat. A mezőnyemberek és a kispad voltak a megmentők, Beno Udrih 16 ponttal, a Pondexter-Koufos-Prince trió 29 egységgel jelentkezett. A két kezdőhátvéd közül Mike Conley 19 pontja mellett 9 gólpasszt jegyzett, Courtney Lee pedig nagyon higgadt büntetőzéssel biztosította be a sikert a legvégén.

A Lakers legjobb dobói: Lin 20/6, Davis 20, Bryant 15/6.
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 19/9, Gasol 18, Udrih 16.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Cleveland Cavaliers 87–91
Orlando Magic–Brooklyn Nets 98–100
Boston Celtics–Dallas Mavericks 101–119
New York Knicks–Detroit Pistons 81–97
New Orleans Pelicans–Houston Rockets 111–83
Oklahoma City Thunder–Washington Wizards 109–102
Milwaukee Bucks–Indiana Pacers 91–94
Phoenix Suns–Philadelphia 76ers 112–96
Utah Jazz–Atlanta Hawks 92–98
Golden State Warriors–Toronto Raptors 126–105
Los Angeles Lakers–Memphis Grizzlies 106–109

A JÁTÉKNAP TÍZ LEGSZEBB JELENETE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik