Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2021.04.14 10:32

Portlandben is nyert a Boston, a Heatet is legyőzte a Suns

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Jazz, tovább menetel a Clippers és a Hawks, 30 pontos sikert könyvelhetett el a Nets, Charlotte-ban is nyert a Lakers. Ez történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

A bostoni Jayson Tatum (jobbra) kosárra tör a portlandi Robert Covington mellett (Fotó: Getty Images)

 

Minnesota Timberwolves–Brooklyn Nets 97–127

Nem adott esélyt a Nets. James Harden, Kyrie Irving és LaMarcus Aldridge hiánya sem számított a Brooklynnál, Steve Nash csapata így is tükörsimán hozta a kötelezőt Minnesotában. A vendégek az első negyedet rögtön megnyerték nyolc ponttal, a másodikban pedig tovább emeltek a tempón, úgyhogy a nagyszünetben 21 egységgel álltak jobban, onnantól világos volt, hogy mi a helyzet - a harmadik játékrészben így is tovább nőtt a távolság és már 45 (!) ponttal is vezettek, mielőtt (ehhez képest jelentősen) kozmetikázott az eredményen a Wolves. A Netsnél Kevin Durant 27 perc alatt is beszórt 31 pontot minimális hibával, a Harris-Shamet páros 10/17 triplát süllyesztett el és a többiek is mind hozzá tudtak tenni, úgyhogy nagyszerű játékkal arattak kiütéses győzelmet, így természetesen Nash is megdicsérte csapatát - a gond az, hogy a minnesotai meccs halasztása miatt most back-to-back játszanak a Sixersszel, így Durant alighanem kihagyja azt a rangadót.


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Towns nélkül reménytelen volt a Minny. Az utóbbi mérkőzések javuló formája, nagyobb tartása után ezúttal minimális sansza sem volt a Wolvesnak, Karl-Anthony Towns (aki az édesanyja halálának első évfordulója miatt hiányzott) nélkül mintha egy másik csapatot láttunk volna. Hiába Anthony Edwards 27 pontja, rajta kívül csak D'Angelo Russell érte el a tízes határt és kettejük teljesítménye sem hagyott nyomot a mérkőzésen - lepattanózásban, dobásban, védekezésben, a festékben, mindenben messze elmaradtak ellenfelüktől, nekik nem jött jól a találkozó egy nappal való eltolása. Persze számukra már régen nincs tét, meglátjuk, hogy a Bucks ellen lesz-e keresnivalójuk.

A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 27/6, Russell 15/9
A Nets legjobb dobói: Durant 31/12, Harris 23/15, Shamet 19/15

Indiana Pacers–Los Angeles Clippers 115–126

Most sem kellett Leonard. A Clippers vezére ezt a mérkőzést is kihagyta, de ezúttal sem volt rá szüksége a csapatának, mert nélküle is nagyon hatékony támadójátékot mutatott be, ami a gyengébb védekezést ellensúlyozni tudta. Paul George nagyon ficánkolt és élvezte a vezérszerepet (36 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz), Marcus Morris is villogott (22 pont, 9/12 mezőnyből, 3/3 tripla), de Zubac, Batum, Mann és Kennard is elérte a tízpontos határt, úgyhogy csapatszinten 54%-os mezőnymutatóval, 46%-os triplázással és 34 gólpasszal zárták az estét. Viszont a harmatosabb védekezés miatt így is csak a negyedik negyedben tudtak ellenfelük fölé nőni, a nagyszünetben még csak kettő, a harmadik játékrész végén pedig három ponttal vezettek, de az utolsó negyedet rögtön egy 8-0-val kezdték és onnantól már nem néztek vissza - hamar szétnyílt az olló és már végig tíz pont körüli/feletti előnyben voltak. Tyronn Lue csapata ezzel sorozatban hatodszor nyert és nagy formában van, most megy Detroitba, majd a hétvégén Philadelphiában rangadózik.

Nem bírta végig a Pacers. Ha már védekezni nem nagyon tudott az Indy, legalább támadásban megpróbálta felvenni a harcot és dobópárbajban legyűrni ellenfelét, ehhez Malcolm Brogdon (29 pont, 12/18 mezőnyből), Caris LeVert (26 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 3 blokk) és Domantas Sabonis (20 pont, 13 lepattanó) is próbált sokat hozzátenni, de végül nem tudták tartani a lépést. Három negyeden keresztül közel jártak a Clippershez, ám a negyedik játékrész elején bekapott 0-8 megpecsételte a sorsukat, mivel hátul továbbra sem tudtak változtatni semmin, így egyszerűen nem volt esélyük visszajönni a 10-12 pontos különbségből. Brogdon szerint a nagycsapatok ismérve, hogy szinte "észrevétlenül" nyerik meg a meccseket és most a Clippers is ezt tette, azzal az egy kisebb futással eldöntötte a küzdelmet - a Pacers ezzel már csak 9-16-ra áll otthon, saját pályáján valamiért messze maga alatt teljesít.

A Pacers legjobb dobói: Brogdon 29/9, LeVert 26/3, Sabonis 20/3
A Clippers legjobb dobói: George 36/12, Morris 22/9, Zubac 14, Batum 14/6

Toronto Raptors–Atlanta Hawks 103–108

Nagyon mély az Atlanta. Hét sérült játékosát, köztük Trae Youngot is nélkülözte ezen az estén a Hawks, mégis be tudta húzni az idegenbeli győzelmet, ez mutatja, hogy milyen bő a csapat kerete - Kevin Huerter mondta erről azt, hogy a szezon elején éppen ebben bíztak és most ez meg is mutatkozott. Az Atlanta végig vezetni tudott ezen a mérkőzésen, az első félidőt 12 ponttal nyerte meg és a folytatást is képes volt menedzselni, Bogdan Bogdanovics (23 pont, 5/8 tripla), Clint Capela (19 pont, 21 lepattanó) és a 35 ponttal, 6/10 triplával besegítő Goodwin-Huerter páros vezérletével mindig reagálni tudott, amikor a Raptors próbálta felszívni magát. A Toronto igazából csak az utolsó percre jött vissza a tíz pont körüli hátrányából, Goodwin kihagyott büntetői után pedig hirtelen 105-103 lett az eredmény, de aztán 14 másodpercnél Goodwin már nem hibázott a vonalról, ez pedig elégnek bizonyult ahhoz, hogy ne rontsák el a kézben tartott találkozót. A Hawks az újabb sikerével stabilan tartja a keleti negyedik helyét, a következő hat meccséből pedig ötöt is otthon játszhat le.

Flynn kicsit még felkavarta a dolgokat. Két perccel az órán 105-91-re vezetett a Hawks és eldőltnek nyilváníthattuk a mérkőzést, de Malachi Flynn másképp gondolta és ezt követően sorozatban négy (!) triplát bombázott be, miközben az Atlanta lefagyott, ezzel lett a fent említett 105-103 az eredmény. A kisebb izgalmaknál komolyabb károkat viszont így sem okoztak a hazaiak, akik végig hátrányban voltak és bár Flynn 22 ponttal zárt, Pascal Siakam pedig 30-ig jutott, de Lowry és VanVleet nélkül ezúttal az egész meccset "alulról" játszották le és Flynn dobásai csak a kozmetikázásra voltak jók. Jelenleg 21-34-gyel két meccsre vannak a playintől, következőleg a Spurst fogadják.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 30/3, Flynn 22/18, Anunoby 15/3
A Hawks legjobb dobói: Bogdanovics 23/15, Capela 19, Goodwin 18/9

Charlotte Hornets–Los Angeles Lakers 93–101

A Hornets volt tartalékosabb. A Ball-Hayward-Monk trió után már Terry Rozier és PJ Washington sem léphetett pályára a hazaiaknál, akik így "üresebb" kerettel érkeztek, mint a két vezérét és Markieff Morrist nélkülöző Lakers, ezt pedig nem is tudták ellensúlyozni. A meccs így is szorosan alakult, az első félidő kétpontos különbsége után a harmadik negyed végén tudott kicsit meglógni a bajnok, ott tíz pontra növelte a távolságot, de ezzel még nem volt vége, a Charlotte nem hagyta ennyiben: nem egészen két perccel a meccs vége előtt egy pontra jöttek vissza a hazaiak, sőt, labdájuk volt ahhoz, hogy átvegyék a vezetést. Itt azonban Graham elhagyta és Andre Drummond megszerezte a játékszert, a 13 pontos Alex Caruso pedig clutch helyzetben bebombázta a harmadik tripláját is - ez elfojtotta a Hornets rohamát, a hátralévő időben már nem jelentettek komoly veszélyt a hazaiak. A Charlotte-nál igazából ennyi sérülttel ez volt a papírforma eredmény, nem történt meglepetés és ezzel már playin-helyen vannak, most megpróbálnak javítani a Cavs ellen.

4-3-mal hozta le a túráját a Lakers. Nagyon komoly kiránduláson vett részt a Los Angeles akkor is, ha ebben idegenbeli meccsként van feltüntetve egy Clippers elleni városi derbi is, Frank Vogel vezetőedző pedig nagyon elégedett volt csapatával a mai este végén. Mint mondta, a sérülések miatt rendkívül sokat kellett beletenni ebbe minden játékosnak fizikálisan és most úgy érzi, hogy mindenki totálisan el is fáradt, de 4-3-mal hozták le ezt az időszakot, ami várakozáson felüli teljesítmény. Ezúttal is nagyon szigorúan védekeztek, támadásban pedig a 24 pontos Kyle Kuzma és a 19-ig jutó Dennis Schröder próbálta megoldani a helyzetet, viszont a Hornets védekezése ellen centerposzton teljesen elvesztek: Andre Drummond négy, Montrezl Harrell pedig hat pontot dobott, a charlotte-i zóna nagyon kivette a játékból a magasembereket. Végül ezt is kimozogták és bár a hajrában pillanatok alatt leadták az előnyüket, de Caruso triplája most győzelmet ért - hazatérhetnek, igaz, a Boston elleni rangadó után kettőt is meccselnek a Jazz ellen...

A Hornets legjobb dobói: Graham 19/9, Ca. Martin 17/9, McDaniels 16/6
A Lakers legjobb dobói: Kuzma 24/12, Schröder 19/9, Caruso 13/9

Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 106–96

Két jó negyeddel javított a Jazz. Előző este váratlan és kellemetlen hazai pofonba szaladt bele a listavezető Utah és ezúttal sem kezdődött jól számára a találkozó, mert az első negyedet 31-22-re elvesztette és 17 ponttal is égett (!) a liga egyik leggyengébb csapatával szemben, úgyhogy ismét bajba került a társaság. A folytatásban azonban sikerült rendezni a sorokat, a nagyszünetben már Gobert-ék vezettek, a harmadik játékrészben pedig meg is tudtak lépni: ezt a két negyedet összesen 66-38-ra nyerték meg, úgyhogy itt azért érvényesítették a papírformát. A záró etap megint gyengére sikerült, de ott már csak be kellett osztaniuk a 25 pontos előnyüket, amit meg is tudtak tenni - a kezdeti ijedtség után végül azért egyértelmű módon hozták a kötelezőt úgy is, hogy Ingles, Clarkson és O'Neale sem lépett pályára. Ott volt viszont az ezúttal főleg bentről büntető Bojan Bogdanovic (23 pont), a 22 egységig jutó Donovan Mitchell, míg Rudy Gobert (13 pont, 14 lepattanó, 7 blokk), Mike Conley (15 pont, 14 gólpassz) és Georges Niang (18 pont, 10 lepattanó, 6/13 tripla) is dupla-duplázni tudott, a helyükön voltak a láncszemek.

Lu Dort nagy napja. Az OKC 31-14-re vezetett már az első negyedben, nagyrészt az élete meccsét játszó Luguentz Dortnak köszönhetően, aki már ebben a játékrészben 18 pontos karriercsúcsot szórt és megállíthatatlannak tűnt a Jazz számára. A folytatásban ugyan a Thundernek már nem volt esélye, de Dort továbbra is nagyon pörgött és végül 42 ponttal zárta a mérkőzést, amely természetesen eddigi pályafutása legjobbja - a főleg a védekezéséről ismert játékos 16/31-et dobott mezőnyből és 7/11-et távolról, a hét lepattanó és a négy labdaszerzés már csak hab a tortán. Az ő extrája mellett a 4/9 triplás Jerome, valamint a 12 pontos, 15 lepattanós Brown említhető, de a remek kezdés után nem tudták borítani a papírformát és végül sorozatban hetedszer is vereséget szenvedtek.

A Jazz legjobb dobói: Bogdanovic 23/3, Mitchell 22/12, Niang 18/18
A Thunder legjobb dobói: Dort 42/21, Jerome 14/12, Brown 12

Phoenix Suns–Miami Heat 106–86

Az első negyed után a Suns diktált. Gyengén kezdte a meccset a back-to-backet játszó Phoenix, talán kicsit még fáradt volt a gárda az első játékrész során, de ott a védekezés nagyon nem akart összeállni és 34 pontot kaptak, ennek köszönhetően 13 egységnyi hátrányban is voltak már. A második negyedtől azonban átvették az irányítást, védekezésben teljességgel megfojtották a Miamit, támadásban pedig a cseresor adott plusz lendületet: négyen is tíz pont fölé jutottak a kispadról, úgyhogy az ő vezérletükkel fordítottak, a nagyszünetben már ők vezettek öt ponttal, majd a harmadik negyed hajrájától fokozatosan megléptek - 70-67 után egy 13-5-tel nyitották szét az ollót, majd a záró etapban tovább növelték a különbséget és hamar 20 pont körüli előnyre tettek szert. A végig szenzációs védekezésük most megoldhatatlan feladatot jelentett a Heat számára, elöl pedig a cserék remeklésével azt is elbírták, hogy Chris Paul öt ponttal, Devin Booker pedig 4/16-os mezőnymutatóval és 6 eladott labdával zárjon - úgy nyerték simán ezt a meccset a fáradtabb hazaiak, hogy mindkét vezérük egyszerre betlizett (plusz Bridges nem dobott pontot), de most ez is belefért. Így mindenképpen nagyon értékes a győzelmük, a héten pedig még fogadják a Sacramentót és a San Antoniót is.

Ilyen támadójátékkal nehéz. A Miami a remek rajt után végigerőlködte ezt az estét, a floridaiaknál csak Jimmy Butlerben (18 pont, 8 gólpassz) és a 4/10 triplás Duncan Robinsonban volt fantázia, most sem Adebayo, sem Dragic, sem Herro nem tudott segíteni. Végül alig 38%-os mezőnymutatóval és 20,5%-os triplázással zártak, ugyan a harmadik negyed derekán még úgy tűnt, hogy partiban lehetnek a Paul-Booker páros limitálása és faultgondjai miatt, de aztán kipukkadt a lufi és végül összességében sima vereséget szenvedtek. Gondjaiket tetézi, hogy a negyedik negyedben Butler beszedett egy bokasérülést, most pedig back-to-backet kell játszaniuk Denverben, úgyhogy nincsenek könnyű helyzetben - Victor Oladipóról továbbra sincsenek jó hírek, kíváncsian várjuk, hogy hogyan folytatják.

A Suns legjobb dobói: Ayton 19, Johnson 15/9, Craig 14/6, Payne 14/6
A Heat legjobb dobói: Butler 18/6, Robinson 15/12, Dragic 12

Portland Trail Blazers–Boston Celtics 115–116

Tatum döntötte el. Hullámzó mérkőzést vívtak a felek, de egyik oldalra sem alakult ki kilenc pontnál nagyobb különbség, úgyhogy összességében szorosan alakult a küzdelem, ám a negyedik negyed nagy részében már inkább az volt a kérdés, hogy a folyamatosan vezető Boston le tudja-e zárni az összecsapást. Nem tudta, a Blazers nagyot kapart a hajrában és két perccel a vége előtt Lillard triplájával kiegyenlített, sőt, az utolsó percre már a hazaiak fordulhattak 112-111-es előnnyel. Itt azonban jött Jayson Tatum, aki előbb 40 másodpercnél kiharcolt és be is dobott két clutch büntetőt, amellyel visszavette a vezetést a Celticsnek, majd Lillard kihagyott kísérlete után, alig nyolc másodperccel az órán elsüllyesztett egy óriási triplát - ez volt a döntő ütés, itt ismét négy pont lett a távolság. A Blazers még itt sem adta fel, Powell azonnal válaszolt egy hármassal, majd Smart keze remegett meg és mindkét büntetőjét elrontotta, de a Portlandnek már nem maradt ideje egy igazi dobást előkészíteni, úgyhogy Tatum clutch öt pontjával megnyerte a meccset a Boston. A vendégek vezére egyébként is 32 egységig jutott 9 lepattanóval, 5 gólpasszal és 10/17 jó dobással, de mellette a komplett kezdőötös remekelt - kellett is, mert a kispadról összesen tíz pont érkezett, mindenesetre sorozatban negyedik győzelmükkel már megelőzték a Miamit.

Javult a Blazers, de nem tudott nyerni. Az utóbbi öt meccséből negyedszer kapott ki a Portland, nincs jó formában a gárda, de az elmúlt találkozók erőtlen játékához képest most sokkal jobban mozgott Terry Stotts csapata. Damian Lillard (28 pont, 10 gólpassz), Carmelo Anthony (25 pont, 10/15 mezőnyből) és Norman Powell (20 pont, 4/8 tripla) is igyekezett, a támadójáték hármójukra építve rendben is volt, de védekezésben nem nagyon találtak fogást a bostoni kezdőn - az elrontott harmadik negyedet követően már csak futottak az eredmény és bár a végén "utolérték", de a clutch játékokból most ők jöttek ki rosszul. Javultak, de a lendületben lévő Bostonhoz képest ez most kevésnek bizonyult, egy Lillard-dobás még hiányzott a sikerhez - következőleg a Spurshöz látogatnak és nagyon kellene nekik a javítás, mert könnyen lecsúszhatnak a playin-helyekre.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 28/15, Anthony 25/9, Powell 20/12
A Celtics legjobb dobói: Tatum 32/12, Brown 24/9, Walker 21/12

NBA, ALAPSZAKASZ
Minnesota Timberwolves–Brooklyn Nets 97–127
Indiana Pacers–Los Angeles Clippers 115–126
Toronto Raptors–Atlanta Hawks 103–108
Charlotte Hornets–Los Angeles Lakers 93–101
Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 106–96
Phoenix Suns–Miami Heat 106–86
Portland Trail Blazers–Boston Celtics 115–116

2021.05.07 08:10:05

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Dallasban is kikapott a Brooklyn • Megégett a Hawks és a Grizzlies.

2021.05.06 09:24:31

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (KEZDO5.HU)

Egy pont döntött a Bucks–Wizardson, tovább száguld a Sixers, remekelt a Celtics és a Blazers.

2021.05.05 10:22:07

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Visszavágott a Golden State-nek a New Orleans, Miamiban nyert a Dallas.

2021.05.04 09:36:33

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Russell Westbrook parádésan játszott a Washingtonban • Ismét nyert a GSW és a Philly.

2021.05.03 09:58:40

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Dudaszós támadópattanóval tudott győzni a Sixers, a Raptors is megverte a Lakerst, Bostonban is nyert a Portland.