NHL: vereséggel mutatkozott be a Seattle Kraken

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 09:06
null
Max Pacioretty (fekete mezben) két gólt ütött a Seattle-nek (Fotó: Getty Images)
Háromgólos hátrányból felállt, ám 4–3-ra kikapott története első tétmérkőzésén a Seattle Kraken az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2021–2022-es szezonjának nyitónapján – számolt be róla az MTI.

 

A Kraken a liga második legfiatalabb együttesének, a ligához négy éve csatlakozott Vegas Golden Knightsnak a vendége volt kedden, s nem kezdte jól debütáló találkozóját, ugyanis a második harmad hetedik percében már háromgólos hátrányban volt. A második szakasz közepén aztán két gyors góllal felzárkózott, a záró harmadban pedig egyenlíteni tudott, de Chandler Stephenson találatára már nem volt válasza, így pont nélkül zárt. A Seattle történetének első alapszakaszgólját Ryan Donato lőtte.

A nyitó nap másik mérkőzésén a két legnagyobb sztárját, Sidney Crosbyt és Jevgenyij Malkint nélkülöző Pittsburgh Penguins meglepően simán, négy góllal megverte a címvédő Tampa Bay Lightningot, mely az 55. percig nem tudott betalálni a vendégek kapujába. A meccs utolsó nyolc és fél perce igazi tűzijátékot hozott annak köszönhetően, hogy a Pingvinek harmadik találata után a floridaiak lehozták a kapusukat. Ebben a szituációban a Lightning ugyan kétszer is közelebb zárkózott riválisához, de a Pittsburgh végül háromszor is eredményes volt az üres kapuba.

NHL, ALAPSZAKASZ
1. JÁTÉKNAP
Vegas Golden Knights
–Seattle Kraken 4–3
Tampa Bay Lightning–Pittsburgh Penguins 2–6

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik