NHL: minimalisták Stanley-kupája – ismét egy gól döntött

Vágólapra másolva!
2015.06.14. 07:04
null
Egyik fél sem fogta vissza magát a döntő ötödik meccsén, ám a Chicago van lépéselőnyben (Fotó: Reuters)
A Chicago Blackhawks 2–1-re legyőzte a házigazda Tampa Bay Lightning csapatát, ezzel 3–2-re vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa döntőjében.

NHL, STANLEY-KUPA-DÖNTŐ
5. MÉRKŐZÉS
Tampa Bay Lightning–Chicago Blackhawks 1–2 (0–1, 1–0, 0–1)
Gólszerzők: Filppula (31.), ill. Sharp (7.), Vermette (43.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Chicago javára

A Tampa első számú kapusa, Bishop vállalta a játékot, pedig az előző összecsapást sérülés miatt kihagyta. Nekiugrott ellenfelének a Chicago, rengeteg helyzete volt, ám a vendégek kapusa, Crawford rossz passza után majdnem a Lightning szerzett vezetést. Az akciónál a hazaiak egyik legponterősebb játékosa, Kucserov vállal nekiesett a kapuvasnak, és nem tudta folytatni a játékot.

A túloldalon Bishop próbált indítani egy lecsorgó korongból, de saját hátvédjével, Hedmannal ütközött, és mindketten elestek. A pakk Sharp elé került, aki az árván maradt kapuba helyezett.

A hazaiak gödörbe kerültek a sokkoló találattól, majd agresszív játékra váltottak. Az egyik ütközésnél még a büntetőpad ajtaja is kinyílt, szerencsére senki sem sérült meg az esetnél.

A második harmad elején kihagyott egy emberelőnyt a 2010-ben és 2013-ban is Stanley-kupa-győztes Chicago, egyszer pedig a kapuvas mentett Bishop helyett. Azonos létszámban jól támadott le a Tampa, korongot szerzett, és Garrison passzából Filppula egyenlített. Állandósult a hazai nyomás, ám kimaradt itt is egy emberelőny.

Lightning-helyzetekkel és váratlan Chicago-góllal indult a záró harmad. Versteeg kiugrása még kimaradt, de a második hullámban érkező Vermette – az első meccs győztes góljának szerzője – nem hibázott. Nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, sok időt töltöttek a támadózónában, míg a rivális a kontrákra épített.

Remekül ölte az időt a Blackhawks, és hősies küzdelemben nyert idegenben, így ha két nap múlva hazai jégen is diadalmaskodik, akkor hat kiírás alatt harmadszor lesz bajnok.

A finálé eddig nagyon kiegyenlített volt, minden meccs egyetlen góllal dőlt el, és egyik csapat sem tudott vezetni két góllal.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc következő felvonását magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik Chicagóban.

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
Tegnap, 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik