NHL: fordított és először nyert a Los Angeles Kings

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 10:26
null
Először nyert a Los Angeles Kings (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Kings kétgólos hátrányból felállva nyert a Colorado Avalanche ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján – írja az MTI.

 

A kaliforniai csapat először győzött az idény során, kapusa, Jonathan Quick 24 védést mutatott be a 35. születésnapján.

A címvédő Tampa Bay Lightning hosszabbítás után nyert a Columbus Blue Jackets vendégeként, a győztes gólt Brayden Point szerezte. Érdekesség, hogy az előző idény rájátszásának első körében a két gárda párharcának első mérkőzése minden idők negyedik leghosszabb találkozója volt az NHL-ben, akkor az ötödik hosszabbításban is Point szerezte a mindent eldöntő találatot. A Tampa Bay így három mérkőzést követően százszázalékos, a legutóbbi bajnokcsapat, amely három győzelemmel tudott rajtolni, a Dallas Stars volt még az 1999–2000-es idényben. Az NHL-rekord öt siker, amit az Ottawa Senators 101 évvel ezelőtt (1920–1921) ért el, az Edmonton Oilers pedig az 1985–1986-os idény elején beállította.

A Montreal Canadiensben Tyler Toffoli azt követően, hogy egy nappal korábban mesterhármast szerzett, ezúttal két gólt lőtt a Vancouver Canucks otthonában, s csapata visszavágott a 24 órával korábban, szétlövésben elszenvedett vereségért.

NHL
ALAPSZAKASZ

Los Angeles Kings–Colorado Avalanche 4–2
Boston Bruins–Philadelphia Flyers 5–4 – szétlövéssel
New York Islanders–New Jersey Devils 4–1
Columbus Blue Jackets–Tampa Bay Lightning 2–3 – hosszabbítás után
Ottawa Senators–Winnipeg Jets 1–4
Vancouver Canucks–Montreal Canadiens 3–7

Legfrissebb hírek

NHL: Toffoli-show San Joséban, kilencgólos meccsen nyert a Sharks

Amerikai sportok
15 órája

NHL: háromgólos hátrányból fordított a Chicago

Amerikai sportok
Tegnap, 7:55

NHL: hetet vágott az Avalanche és a Maple Leafs

Amerikai sportok
2025.11.30. 09:40

NHL: a Minnesota legyőzte a Coloradót a csúcsformában játszó csapatok rangadóján

Amerikai sportok
2025.11.29. 07:35

NHL: a Rangers és az Avalanche tovább száguld, Ovecskin újra betalált

Jégkorong
2025.11.27. 08:10

NHL: simán nyert a Dallas Edmontonban

Amerikai sportok
2025.11.26. 08:50

NHL: Logan Cooley nagy napja: négy gól és egy gólpassz a Vegas ellen

Amerikai sportok
2025.11.25. 07:06

Milánó 2026: kérdésessé vált a Boston védőjének szereplése

Téli sportok
2025.11.24. 20:13
Ezek is érdekelhetik