NFL: visszavonult a Saints SB-győztes vezetőedzője – hivatalos

CS. M.CS. M.
2022.01.26. 16:29
null
Sean Peyton idén nem jutott be a rájátszásba csapatával, de közel volt hozzá (Fotó: Getty Images)
Igaznak bizonyultak a kedd esti értesülések, hivatalosan is visszavonult az NFL-ben szereplő New Orleans Saints klasszis vezetőedzője, Sean Payton.

A korábban az Eagles, Giants és Cowboys csapatánál is dolgozó edző a New Orleans Saintsnél kapott elsőként vezetőedzői állást, és karrierjét is itt fejezte be.

Paytont 2006-ban megválasztották az év edzőjének, majd 2010-ben igazi szenzáció volt, hogy a Saints-szel a Super Bowlt is be tudta söpörni imádott városának, miután a nagydöntőben legyőzték a Peyton Manning vezette Indianapolis Coltsot.

A visszavonuló főedző a Saintsnél 152 alapszakaszgyőzelmet és 89 vereséget gyűjtött be, míg a rájátszásban 9 győzelem és 8 vereség a mérlege.


Szintén az NFL-hez kapcsolódik, hogy a Tampa Bay Buccaneers rutinos, négyszeres SB-győztes Tight Endje, Rob Gronkowski is belebegtette visszavonulását. Egy pénteki interjúban azt mondta, ha most kellene dönteni a jövőjéről, akkor nem térne vissza a pályára. Csapattársa és jó barátja, a hétszeres Super Bowl-győztes Tom Brady visszatérése sem biztos a következő idényre.

Legfrissebb hírek

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
2026.02.24. 16:27

A visszavonulás szélén áll a csehek legendás hokisa

Jégkorong
2026.02.21. 14:58

A Patset leigázta, de hová helyeznénk a Seahawkst a Super Bowl-győztesek között?

Amerikai sportok
2026.02.14. 10:48

Rekordok, hivatalos esküvő és dollármilliókat besöprő fogadó a Super Bowlon

Amerikai sportok
2026.02.10. 16:25

Filmbe illő amerikai sztori: így lett bukott tehetségből Super Bowl-győztes kezdőirányító Sam Darnold – portré

Amerikai sportok
2026.02.10. 10:48

Videó: Lady Gaga és Ricky Martin is feltűnt – ilyen volt a Super Bowl félidei koncertje

Amerikai sportok
2026.02.09. 05:25

Szembejött a valóság a Patriotsszal: másodszor nyert Super Bowlt a Seahawks

Amerikai sportok
2026.02.09. 04:26

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
2026.02.08. 14:43
Ezek is érdekelhetik