NFL: vége a houstoni drámának – Deshaun Watson a Brownshoz került

Vágólapra másolva!
2022.03.19. 10:19
null
Deshaun Watson a Cleveland Browns játékosa lett (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Houston Texans a Cleveland Brownshoz cserélte el a 26 éves klasszis irányítót, Deshaun Watsont.

 

Lezárult a több mint egy éve tartó houstoni dráma: Deshaun Watson három első (2022, 2023, 2024), egy harmadik (2023) és egy negyedik körös (2024) draftcetliért cserébe a Cleveland Brownshoz került. Az ohiói gárda a 26 esztendős klasszis mellé még egy 2024-es ötödik körös draftcetlit is kapott.

Az ESPN beszámolói szerint a Clevelandnél nem húzták az időt, azonnal új szerződést kínáltak Watsonnak: öt évre 230 millió dollárt fizetnek az irányítónak, aki minden centet garantáltan meg is kap, ez pedig új csúcsnak számít az NFL-ben.


A klasszis játékos péntek este jelezte a Houston vezetőségének, hogy a Browns kedvéért szeretne távozni – fontos kiemelni, hogy Watson korábbi szerződésében le volt írva, csak olyan együtteshez cserélheti el őt a Texans, amelyikben szívesen játszana. Azaz hiába tett volna le az asztalra egy jobb ajánlatot más csapat, Watson dönthetett a saját sorsáról, nem pedig a texasi együttes.

Deshaun Watson és a Houston Texans között tavaly februárban romlott meg a kapcsolat, amikor a csapat az ő megkérdezése nélkül nevezte ki a Baltimore Ravens passzjátékért felelős koordinátort, David Culley-t. A quarterback korábban DeAndre Hopkins elcserélését sem vette jó néven.


Minden bizonnyal már 2021-ben elhagyta volna a Texanst, ám a főedző kinevezése után néhány héttel „robbant a bomba”: Watson ellen 22 nő emelt vádat szexuális zaklatás vádja miatt, az ügy pedig már egy éve húzódik – Watson ki is hagyta a 2021–2022-es idényt.

„Miután a Harris megyei esküdtszék bemutatta az összes bizonyítékot, és lehetősége volt minden tanút meghallgatni, elutasították, hogy vádat emeljenek Deshaun Watson ellen” – mondta Dane Schiller, a Harris Megyei Kerületi Ügyészség szóvivője a pénteki közleményében.

„Az esküdtszéki eljárás a törvény szerint titkos, ezért a vizsgálatukkal kapcsolatos információk nem hozhatók nyilvánosságra.”

Az ügy jogi részét részét megúszta Watson de az NFL ettől függetlenül eltilthatja pár mérkőzésről.

Nem szabad elmenni amellett sem, hogy jelenleg még Baker Mayfield is a Cleveland Browns játékosa. A korábbi 1/1-es Oklahoma Sooners-irányítót a 2018-as NFL-drafton szerezték meg a Barnák. Mayfielddel a 2020–2021-es kiírásban 18 év után jutott ismét rájátszásba a Browns, ott ráadásul a wild card körben idegenben legyőzte legfőbb riválisát, a Pittsburgh Steelerst. A legutóbbi szezonban viszont nem igazán ment neki, irányításával a Browns 8–9-cel zárta az alapszakaszt, s az AFC Északi csoport utolsó helyén végzett. Ha az egyéni statisztikáit nézzük sem volt jó éve: mindössze 3010 passzolt yardja és 17 TD-je volt, míg 13 alkalommal eladta a labdát – igaz, sérüléssel is bajlódott.


Mayfieldért biztosan sorban áll majd jó néhány csapat: például a Seattle Seahawks, amelynél Russell Wilson elvesztése után még Colin Kaepernick is szóba jött. Az Indianapolis Coltsnál sincs jelenleg kezdő szintű QB, miután Carson Wentzet a Washington Commandershez cserélték el.

A Brownsnál egyébként elkapófronton is történtek változtatások: miután Amari Coopert sikerült megszerezni a Dallas Cowboystól, Jarvis Landrynek nem volt maradása a klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik