NFL: hosszabbításban nyert a Titans, másodszor győzött a Jets

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 23:42
null
Mike White (labdával) győzelemre vezette a New Yorkot (Fotó Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának nyolcadik fordulójában a Tennessee Titans hosszabbításban nyert az Indianapolis Colts ellen, míg a New York Jets meglepetésre megszerezte idénybeli második győzelmét.


A Titans és a Colts csoportriválisokhoz méltó, végletekig kiélezett meccset játszott egymással. A pontgazdag találkozón az indianai alakulat rajtolt jobban, de a második negyedben felzárkózott a Tennessee, és onnantól kis túlzással fej fej mellett haladtak. A ráadásban két punt után Carson Wentz eladta a labdát, s a következő támadássorozatot mezőnygóllal fejezte be a Titans – ezzel eldöntve a meccset és megszerezve a csapat idei hatodik győzelmét.

A New York Jets ma először állt fel Mike White irányítóval a kezdőcsapatban. A rutintalan játékos ugyan követett el hibákat (két interception), de 3 TD-átadással és 405 passzolt yarddal zárt, ezzel nagyban hozzájárult a Jets sikeréhez. Cam Newton 2011-es bemutatkozása óta ő az egyetlen quarterback, aki az első, kezdőként lejátszott mérkőzésén legalább 400 yardot érően passzolt.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
Atlanta Falcons–Carolina Panthers 13–19
Buffalo Bills–Miami Dolphins 26–11
Chicago Bears–San Francisco 49ers 22–33
Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers 10–15
Detroit Lions–Philadelphia Eagles 6–44
Houston Texans–Los Angeles Rams 22–38
Indianapolis Colts–Tennessee Titans 31–34 (hosszabbítás után)
New York Jets–Cincinnati Bengals 34–31

KÉSŐBB
21.05: Los Angeles Chargers–New England Patriots
21.05: Seattle Seahawks–Jacksonville Jaguars
21.25: Denver Broncos–Washington Football Team
21.25: New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers (Tv: Arena4)
Hétfő, 1.20: Minnesota Vikings–Dallas Cowboys (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
CSOPORTONKÉNT
AFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. Buffalo Bills5 – 2 – 00.714229–109+120
2. New England Patriots3 – 4 – 00.429179–140+39
3. New York Jets2 – 5 – 00.286114–206–92
4. Miami Dolphins1 – 7 – 00.125138–233–95
AFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Baltimore Ravens5 – 2 – 00.714187–164+23
2. Cincinnati Bengals5 – 3 – 00.625220–162+58
3. Pittsburgh Steelers4 – 3 – 00.571132–142–10
4. Cleveland Browns4 – 4 – 00.500183–180+3
AFC DélGy-V-D%SZ–KPK
1. Tennessee Titans6 – 2 – 00.750227–195+32
2. Indianapolis Colts3 – 5 – 00.375200–183+17
3. Jacksonville Jaguars1 – 5 – 00.167108–172–64
4. Houston Texans1 – 7 – 00.125119–233–114
AFC NyugatGy-V-D%SZ–KPK
1. Las Vegas Raiders5 – 2 – 00.714180–166+14
2. Los Angeles Chargers4 – 2 – 00.667148–150–2
3. Kansas City Chiefs3 – 4 – 00.429188–203–15
3. Denver Broncos3 – 4 – 00.429140–127+13
NFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. Dallas Cowboys5 – 1 – 00.833205–146+59
2. Philadelphia Eagles3 – 5 – 00.375203–191+12
3. Washington Football Team2 – 5 – 00.286146–210–64
4. New York Giants2 – 5 – 00.286139–180–41
NFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Green Bay Packers7 – 1 – 00.875192–167+25
2. Minnesota Vikings3 – 3 – 00.500147–137+10
3. Chicago Bears3 – 5 – 00.375123–195–72
Legfrissebb hírek

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.12.23. 12:59

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
2025.12.23. 09:02

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2025.12.22. 06:11

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

A negyedik negyedben feltámadt, és hosszabbításban megverte a Bears a Packerst – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 06:21

16 pontos hátrányból felállva a Seattle hosszabbítás után verte a Los Angelest az év meccsén – videó

Amerikai sportok
2025.12.19. 08:17

Allen kiütötte Maye-t az NFL MVP-versenyből? Stafford lehet a nevető harmadik

Amerikai sportok
2025.12.16. 15:18

Nem okozott gondot a Dolphins, magabiztos győzelmével továbbra is vezeti csoportját a Steelers – videó

Amerikai sportok
2025.12.16. 09:05
Ezek is érdekelhetik