NFL: Gronkowski visszatér! A Pats és a Bucs már megegyezett

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 22:09
null
Rob Gronkowski lefogyott, de állítólag már szedi vissza a kilókat (Fotó. AFP)
Néhány hete még csak komolytalan pletykák szóltak róla, ma már a leghíresebb NFL-es szakírók jelentik, hogy Rob Gronkowski készen áll a visszatérésre, amelyre kizárólag a Tampa Bay Buccaneersnél, Tom Brady csapattársaként vállalkozik. A tight end klubja, a New England Patriots és a Tampa Bay már meg is egyezett egymással, írja az ESPN.

A háromszoros bajnok kiváló tight end 2010-től 2018-ig játszott Brady csapattársaként a New England Patriotsnál, 2018-ban sorozatos sérülései miatt visszavonult.

Bár az elmúlt egy évben többször kacérkodott a visszatérés gondolatával, ez végül nem valósult meg.

Miután Brady a holt idényben átigazolt a Buccaneershez, ismét felröppentek a pletykák, amelyeket Gronkowski sem cáfolt, de a bohókás játékost sokan már nem vették komolyan.

Kedden viszont már a legelismertebb szakírók is azt írták, hogy felpörögtek az események, Brady akarja Gronkowskit, a tight end szívesen visszatérne, és már edzésbe állt, hogy a visszavonulása óta ledobott kilóit izom formájában visszadolgozza a testére, a New England pedig elkezdte a tárgyalásokat a Tampa Bayjel.

Gronkowski Patriotscal kötött szerződéséből ugyanis még hátravan egy év, így csak megfelelő ellenérték törlesztése esetén válthat klubot. Az üzletre várhatóan még a hét végi draft előtt vagy alatt sor kerülhet.

Sőt, az ESPN úgy tudja, már meg is született a megállapodás, a Patriots Gronkowskit és egy 7. körös választási jogot ad a Tampának egy negyedik körös pickért.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik