NFL-draft: ilyen még nem volt, az első hét helyen támadó kelt el

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 07:17
null
Trevor Lawrence segíthet jobbá tenni a Jacksonville Jaguarst (Fotó: Getty Images)
A várakozásoknak megfelelően Trevor Lawrence lett az idei NFL-draft első kiválasztottja. A Clemson irányítója mellé két poszttársa fért fel a „dobogóra” a játékosbörzén, Zach Wilson a New York Jetsben, Trey Lance a San Francisco 49ersben kezdheti meg profi karrierjét.

Hónapok óta nyilvánvaló volt, hogy Lawrence kel majd el elsőként a drafton, amelyen az első 45 választási jogból négyet birtokol a Jacksonville Jaguars. A floridai klub 2011 óta harmadszor választ irányítót az első körben, s úgy tűnik, Blake Bortles és Blaine Gabbert után most tényleg van remény rá, hogy hosszú távú megoldásra leljen.

Az egyetemi ligában nagy szaktekintélynek számító új vezetőedző, Urban Meyer mindenesetre már az első körben igyekezett gondoskodni róla, hogy Lawrence gyorsan otthon érezze magát az NFL-ben, kihúzta mellé egyetemi csapattársát, a Clemson másik kulcsemberét, a futó Travis Etienne-t.

A Cincinnati Bengalsnál a tavalyi draftelső Joe Burrow kedvére tettek azzal, hogy korábbi LSU-s elkapóját, Ja'Marr Chase-t választották ki az ötödik helyen.

Chase előtt elkelt még két irányító, Zach Wilson a Carolina Panthershez elcserélt Sam Darnold helyére érkezik a New York Jetshez (amely Alijah Vera-Tucker kihúzásával már a QB megvédéséről is gondoskodott), míg Trey Lance a San Francisco 49ersnél jelentheti a hosszú távú megoldást Jimmy Garoppolo után. A kaliforniai csapatnál Mac Jones is képben volt, az Alabama irányítója végül a New England Patriots választottja lett, és nagyon örült, hogy Tom Brady utódja lehet. A draft első napján még a Chicago húzott irányítót, Justin Fields passzolhat majd a Bears mezében.

Az Atlanta továbbra is megbízik Matt Ryanben, aki mellé Kyle Pitts kerül újoncként. Ennyire korán még sohasem draftoltak tight endet, sok szakértő szerint posztoktól függetlenül Pitts a legjobb játékos az idei újoncok között, csak hát nem irányító…

A Miami Dolphins Jaylen Waddle elkapót, a Detroit Lions Penei Sewell falembert húzta ki, így az idei draft volt az első az NFL történetében, amelynek első hét választottja támadójátékos volt. Az első körben elkelt 32 játékosból végül 18 lett támadó, és 14 védő. Szintén rekord az Alabama hat elkelt játékosa, ennyit csak egyszer választottak ki az első körben, 2004-ben a Miami Egyetemről.

Cornerback poszton erősített a Carolina, a Pantherstől a napokban Teddy Bridgewatert megszerző Denver, a Tennessee, a Cleveland és a Green Bay is. Mivel a drafton mindig a leggyengébb csapatok kezdenek, és a legjobbak maradnak a végére, a börzének otthont adó Cleveland futballrajongói kifejezetten örülhettek, hogy végre nem az elsők között választott a Browns, hanem a sikeresebb klubokra jellemzően a kör vége felé, a 26. helyen hozták el Greg Newsome II-t.

A Green Bay vezetői nemigen veszik komolyan a draft előtt felerősödő pletykákat, amelyek szerint a 37 éves Aaron Rodgers távozni szeretne, sőt, olajt öntöttek a tűzre azzal, hogy egy ígéretes elkapó helyett Eric Stokes cornerbacket húzták ki az első körben. Az előző idény legértékesebb játékosa állítólag leszögezte, nem marad a Packersnél – a klubvezetők pedig kijelentették, hogy nem engedik el.

Ugyanakkor elkapóval erősített a Bengals mellett a Philadelphia (az alabamai DeVonta Smith az egyetemi bajnoki döntőben megállíthatatlan volt), a New York Giants és a Baltimore Ravens.

Két futó kelt el az első körben, a Jaguars által kiválasztott Etienne mellett az alabamai Najee Harris, akivel a Pittsburgh Steelers erősítette meg támadóegységét – szükség is volt rá, az előző idényben a Steelers futójátéka volt a leggyengébb a ligában.

A bajnok Tampa Bay Joe Tyron külső védőfalembert húzta ki, ezen a poszton ő volt a hatodik a börzén, amely magyar idő szerint szombat hajnali egy órakor folytatódik a 2. és a 3. körrel. A 4., 5., 6. és 7. körre magyar idő szerint szombaton 18 órától kerül sor.

NFL DRAFT 2021
AZ 1. KÖR VÁLASZTOTTJAI
(a játékos neve után zárójelben a posztja és az egyeteme)

1. Jacksonville Jaguars: Trevor Lawrence (irányító, Clemson)
2. New York Jets: Zach Wilson (irányító, Brigham Young)
3. San Francisco 49ers (eredetileg a Houston Texans joga): Trey Lance (irányító, North Dakota)
4. Atlanta Falcons: Kyle Pitts (tight end, Florida)
5. Cincinnati Bengals: Ja'Marr Chase (elkapó, LSU)
6. Miami Dolphins (Philadelphia Eagles): Jaylen Waddle (elkapó, Alabama)
7. Detroit Lions: Penei Sewell (külső támadófalember, Oregon)
8. Carolina Panthers: Jaycee Horn (cornerback, South Carolina)
9. Denver Broncos: Patrick Surtain II (cornerback, Alabama)
10. Philadelphia Eagles (Dallas Cowboys): DeVonta Smith (elkapó, Alabama)
11. Chicago Bears (New York Giants): Justin Fields (irányító, Ohio State)
12. Dallas Cowboys (San Francisco 49ers): Micah Parsons (linebacker, Penn State)
13. Los Angeles Chargers: Rashawn Slater (külső támadófalember, Northwestern)
14. New York Jets (Minnesota Vikings): Alijah Vera-Tucker (belső támadófalember, USC)
15. New England Patriots: Mac Jones (irányító, Alabama)
16. Arizona Cardinals: Zaven Collins (linebacker, Tulsa)
17. Las Vegas Raiders: Alex Leatherwood (külső támadófalember, Alabama)
18. Miami Dolphins: Jaelan Phillips (külső védőfalember, Miami)
19. Washington Football Team: Jamin Davis (linebacker, Kentucky)
20. New York Giants (Chicago Bears): Kadarius Toney (elkapó, Florida)
21. Indianapolis Colts: Kwity Paye (külső védőfalember, Michigan)
22. Tennessee Titans: Caleb Farley (cornerback, Virginia)
23. Minnesota Vikings (Seattle Seahawks): Christian Darrisaw (külső támadófalember, Virginia)
24. Pittsburgh Steelers: Najee Harris (futó, Alabama)
25. Jacksonville Jaguars (Los Angeles Rams): Travis Etienne (futó, Clemson)
26. Cleveland Browns: Greg Newsome II (cornerback, Northwestern)
27. Baltimore Ravens: Rashod Bateman (elkapó, Minnesota)
28. New Orleans Saints: Payton Turner (külső védőfalember, Houston)
29. Green Bay Packers: Eric Stokes (cornerback, Georgia)
30. Buffalo Bills: Greg Rousseau (külső védőfalember, Miami)
31. Baltimore Ravens (Kansas City Chiefs): Jayson Oweh (külső védőfalember, Penn State)
32. Tampa Bay Buccaneers: Joe Tyron (külső védőfalember, Washington)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik