Négy hete veretlen a ligaelső Spurs!

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.02.07. 10:59
null
A Miami Wade és LeBron James vezérletével győzött a Houston ellen (Fotó: Reuters)
Mára virradóra 13 mérkőzést játszottak le az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, amelyben sok meglepetés nem született ezen a játéknapon, ám annál több „izgalmas” egyéni teljesítményt láthatott a nagyérdemű. A ligát vezető San Antonio Minnesotában sem botlott meg, az est egyetlen jelentősebb papírforma-borítása pedig Washingtonban történt meg, ahol odalett a New York öt győzelmet számláló diadalsorozata. A Boston ötödik találkozóját is megnyerte Rajon Rondo kidőlése óta, most a Rudy Gayjel „felturbózott” Toronto csarnokát vette be a tavalyi önmagára emlékeztető Kevin Garnett vezette Celtics. Rick Carlisle a Dallas élén megszerezte edzői karrierje 500. győzelmét, méghozzá a Portland ellen, a nap rangadójának várt Oklahoma City–Golden State derbit pedig a vártnál sokkal könnyebben nyerte meg a tavalyi finalista. Nézzük, milyen érdekességek történtek még ezen a játéknapon!

 

 

Toronto Raptors–Boston Celtics 95–99

A kanadaiak Rudy Gay (25 pont, 12 lepattanó, 4 szerzett labda) vezetésével már kétszámjegyű fórban is voltak a záró etap elején, de az utóbbi időben extra motivációval játszó Celtics a dupla duplázó Kevin Garnett (27 pont, 10 lepattanó) és az ex-torontói Leandro Barbosa (14 pont) kosaraival már az utolsó játékrész közepére fordítani tudott, onnantól pedig kijött, hogy melyik a rutinosabb gárda. A Boston hibátlan az all-star kezdőirányító, Rajon Rondo szezon-befejező sérülése óta, a Raptors pedig továbbra is kilátástalan helyzetben van, ami a playoff-reményeket illeti, s egyelőre Gay-jel is negatív a gárda mérlege (1-2). A Toronto egyébként visszakapta két hónapja sérült magasemberét, Andrea Bargnanit, aki 13 ponttal szállt be a kispadról.

A Raptors legjobb dobói: Gay 25, Lowry 17, A. Johnson 16
A Celtics legjobb dobói: Garnett 27, C. Lee 15, Barbosa 14

Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 69–88

A Sixers nem tudta tovább nyújtani győzelmi szériáját, így még mindig messze az 50 százalékos küszöb, ráadásul Thad Young elvesztése az ábra szerint nagyon mély nyomot hagyott a Collins-legénységben, idei legrosszabb hazai produkciójával rukkolt ki a Philadelphia. Roy Hibbert a jobbik arcát mutatta, s a maga 18 pontjával, 14 lepattanójával és 5 blokkjával érzékeltette, hogy mennyire hiányzik Andrew Bynum a Sixers palánkja alól, a hazaiaknál egyedül a 19-et szóró Jrue Holiday érte el a kezdők közül a kétszámjegyű határt pontszerzésben.

A 76ers legjobb dobói: Holiday 19, Moultrie, L. Allen 12-12
A Pacers legjobb dobói: Hibbert 18, Ge. Hill, Da. West, George 15-15

Washington Wizards–New York Knicks 106–96

A nagyvadakra specializálódó Wizards elkapta a keleti második helyezett New Yorkot is, méghozzá igencsak magabiztos játékkal tette mindezt a 21 pontos, 9 gólpasszos John Wall fémjelezte Wizards. A vendégeknél megszakadt Tyson Chandler három mérkőzést átölelő 20 lepattanós szériája, de 13 lecsorgó labdát azért összekapart a tavalyi szezon legjobb védője, ám ez a teljesítmény Carmelo Anthony 31 pontjával és a Knicks kispadjának termelékenységével sem volt elegendő az idegenbeli diadalhoz, zsinórban öt győzelem után vesztett a New York.

A Wizards legjobb dobói: Wall 21, Ariza 20, Webster 19
A Knicks legjobb dobói: Anthony 31, Stoudemire 19, Felton 17

 

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Eric Bledsoe, aki a maga 27 pontos, 6 lepattanós, 3 gólpasszos teljesítményével kirángatta a csávából a nagyon tartalékos Clipperst, irányítóként 3 blokkot is kiosztott, valamint egészen extrának számító 6 labdaszerzést is végrehajtott.
A nap lúzere: A Charlotte Bobcats, mely teljesen szétesett játékkal kapott 122 pontot Clevelandben, ahol azért nem a hatalmas pontterméseiről híres a hazai gárda.

 

Orlando Magic–Los Angeles Clippers 76–86

Érdekes csatát vívott a két, más-más célért küzdő, de egyaránt elég komoly gödörben lévő együttes, hiszen mindkét oldalon hiányzott az öt-öt legmagasabban jegyzett játékosból négy-négy ember. A Los Angeles-iek viszont a 27 pontos, 6 labdát is szerző Eric Bledsoe főszereplésével megszakították hármas kudarcszériájukat és a Paul, Griffin, Crawford, Billups négyesfogat nélkül is képesek voltak diadalmaskodni - igaz ezt a zsinórban tizenegyedszerre vesztő Orlando otthonában tették Vinny Del Negro tanítványai.

A Magic legjobb dobói: Nelson 18, Vucsevics 15, Q'Quinn 10
A Clippers legjobb dobói: Bledsoe 27, Jordan, Hollins 13-13

Cleveland Cavaliers–Charlotte Bobcats 122–95

Ez a találkozó szépen demonstrálta, hogy mekkora a differencia a ligautolsó Charlotte és a mezőny összes többi csapata között. A 22 pontos Kyrie Irving húzta Cavaliers idénycsúcsot döntött kiosztott gólpasszban (33) és elért mezőnyszázalékban (56,5) is. A tavalyi 1/1-es mellett a mostani draft negyedik választottja, Dion Waiters vitte a prímet a hazaiaknál, az ő 19 egységén felül a 2011-es 1/4-es, Tristan Thompson (17 pont, 9 lepattanó, 3 blokk) hozott még átlagon felülit Byron Scott fiai közül. A Bobcats vezére, Kemba Walker csupán 5 pontig és 4 gólpasszig jutott, ami korán meg is pecsételte a vendégek sorsát.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 22, Waiters 19, T. Thompson 17
A Bobcats legjobb dobói: Mullens 15, Sessions 14, Henderson 12

 

Atlanta Hawks–Memphis Grizzlies 103–92

Nagyon kijött a lépés ezen az estén az Atlantának, hiszen több fontos kiegészítőember hiányzása dacára is magabiztos játékkal fektette két vállra a Drew-legénység a saját játékát a Rudy Gay - Tayshaun Prince csere óta még csak kereső Grizzliest. A hazaiaknál az élete formájában pattogtató Jeff Teague 22 ponttal és 13 gólpasszal volt a legjobb, de a 19 pontos, 11 lepattanós, 6 gólpasszt is kiosztó Josh Smith is kitett magáért. Kyle Korver sorozatban 42. mérkőzésén is értékesített legalább egy triplát, ezzel a vonatkozó franchise rekordot be is állította, minden összejött ma a Hawks játékosainak, miközben a Memphis a magasemberek pihentetését, pótlását nem tudta megoldani, így nem is lehetett igazán esélye már a végjátékban.

A Hawks legjobb dobói: Teague 22, Josh Smith 19, Horford 17
A Grizzlies legjobb dobói: Z. Randolph 20, Conley 17, Bayless 15

Miami Heat–Houston Rockets 114–108

A 36 pontot szóró James Hardent nem tudta megállítani a címvédő, ráadásul Chris Bosh is hiányzott a Miaminál, ám ezzel együtt is célba ért a 32 pontos LeBron James fémjelezte Heat. A vendéglátóknál a 31 egysége mellé 8 gólpasszt is kiosztó Dwyane Wade is legjobb tudása szerint produkált, bár a floridaiak egyszer leadtak egy majd 20 pontos előnyt, ám végül ez a két klasszisteljesítmény elegendő volt a sikerhez.

A Heat legjobb dobói: L. James 32, Wade 31, Battier 12
A Rockets legjobb dobói: Harden 36, Patterson, Asik 15-15

Detroit Pistons–Brooklyn Nets 90–93

A 8 pontos, 9 gólpasszos Jose Calderon egyre inkább be tud illeszkedni új csapatába, de a biztos rájátszónak tűnő Nets legyőzése még nagy falatnak bizonyult a Pistons számára ebben az új felállásban. Greg Monroe 23 pontos, 10 lepattanós dupla duplája igen szép, ám a hazaiak kezdőcenterének volt is miért kaparnia, hiszen a cseréje, a mostanában egyre produktívabb Andre Drummond lesérült a találkozó közben. A brooklyniaknál a 17 pontos, 9 lepattanód Brook Lopez volt leginkább elemében, de a 10 egységén felül 14 lecsorgó labdát is begyűjtő Reggie Evans is gondoskodott arról, hogy a palánk alatti csatát a vendégek nyerjék.

A Pistons legjobb dobói: Monroe 23, W. Bynum 13, Knight, Singler 12-12
A Nets legjobb dobói: B. Lopez 17, Joe Johnson 16, G. Wallace 14

New Orleans Hornets–Phoenix Suns 93–84

Megmérkőzött egymással a Nyugati Főcsoport két leggyengébb alakulata, s a 19 pontos, 12 gólpasszos dupla duplát szállító Greivis Vasquez bevitte a hátán a négymeccses vesztőszériát megszakító NOH-t. A vendéglátóknál játszott Eric Gordon is, akinek a nyáron éppen a Phoenix adott egy zsíros szerződésajánlatot, de ma nagyon nem ment neki a dobás, mezőnyből csak 14-ből 3-mal zárt. A 16 pontos, 11 lepattanós Aminu viszont teljes mértékben a nyerőemberek közt emlegethető, a Hunter-legénységnél hiányzott egy igazi vezér, illetve egy kiemelkedő egyéni performansz.

A Hornets legjobb dobói: Vasquez 19, Aminu 16, R. Anderson 14
A Suns legjobb dobói: Dudley, Gortat 14-14, Dragic 13

Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 119–98

A Warriors 24 órával korábban irdatlan nagy verésbe szaladt bele Houstonban, ahol 140 pontos s 23 triplát kapott Mark Jackson alakulata, utána pedig rázós utazása, illetve éjjele volt a GSW játékosainak, többen taxival voltak kénytelenek eljutni Oklahoma Citybe a balul sikerült repülőút után. Ennek fényében nem csoda, hogy a 68 pontot termelő Durant, Westbrook, Martin trió vezette Thunder átszaladt a Golden State mostanság idegenben egyébként sem túl jól funkcionáló védelmén.

A Thunder legjobb dobói: Durant 25, Westbrook 22, Kev. Martin 21
A Warriors legjobb dobói: K. Thompson, H. Barnes 19-19, Curry 14

 

Dallas Mavericks–Portland Trail Blazers 105–99

Az edzői pályafutása 500. alapszakasz-sikerére késülő Rick Carlisle legénysége szép játékkal vágott vissza a múltheti, portlandi vereségért, amit ráadásul elképesztő körülmények közt szenvedett el a dallasi gárda. A 28-at szóró OJ Mayo vezetésével most a negyedik negyedben végig kézben tartotta a meccset a Mavericks, Dirk Nowitzkitől bőven elég volt 16 pont is ezen az estén. A Blazers legjobbja most is a texasi illetőségű LaMarcus Aldrdige volt, de hiába a 27 pontos, 10 lepattanós dupla dupla, a sérült Batummal felálló oregoniaknak nem jött össze az idegenbeli diadal.

A Mavericks legjobb dobói: Mayo 28, Carter 17, Nowitzki 16
A Blazers legjobb dobói: Aldridge 27, Matthews 21, Lillard 19

Minnesota Timberwolves–San Antonio Spurs 94–104

Tim Duncan és Manu Ginobili távollétében a Parker, Green, Leonard trió vette át az irányítást a Spursnél, s a január második hete óta legyőzőre még nem találó San Antonio bevette Minnesotát is, ahol a Timberwolves ezzel a vereségével már 10 mérkőzéssel áll az 50 százalékos küszöb alatt. A 31-et dobó francia játékmester után a 28 pontos karriercsúcsát 8 értékesített triplával felállító Danny Green volt legeredményesebb a texasiaknál, de a 19 pontos, 10 lepattanós dupla duplával záró Kawhi Leonard is idei talán legjobb produkcióját nyújtotta. A hazaiaknál Kevin Love, Brandon Roy és Chase Budinger után Andrei Kirilenko is kidőlt a sorból, így a többi vezér nem volt képes ellensúlyozni a ligaleső mai teljesítményét.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 21, Barea, Derrick Williams 15-15
A Spurs legjobb dobói: Parker 31, D. Green 28, K. Leonard 18

 

Utah Jazz–Milwaukee Bucks 100–86

Bár egy 10 pontos, 11 lepattanós dupla duplát elért a sérült Larry Sanderst pótló Samuel Dalembert, de a wisconsiniak így is nagyon hiányolták a tegnap csúnyát eső blokkológépet, simán kapitulált is a Bucks Salt Lake Cityben. A hazaiak a 17 pontot, 9 lepattanót és 5 blokkot is elérő Enes Kantertől kaptak egy váratlan extra teljesítményt, így nem volt nagy gond Mo Williams és Gordan Hayward távollétéből, pláne, hogy a Millsap, Jefferson páros szokás szerint fickándozott a palánk környékén.

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson, Millsap 19-19, Kanter 17
A Bucks legjobb dobói: Ilyasova, Jennings 17-17, Ellis 13

NBA
ALAPSZAKASZ, 95. JÁTÉKNAP

Toronto Raptors–Boston Celtics 95–99
Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 69–88
Washington Wizards–New York Knicks 106–96
Orlando Magic–Los Angeles Clippers 76–86
Cleveland Cavaliers–Charlotte Bobcats 122–95
Atlanta Hawks–Memphis Grizzlies 103–92
Miami Heat–Houston Rockets 114–108
Detroit Pistons–Brooklyn Nets 90–93
New Orleans Hornets–Phoenix Suns 93–84
Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 119–98
Dallas Mavericks–Portland Trail Blazers 105–99
Minnesota Timberwolves–San Antonio Spurs 94–104
Utah Jazz–Milwaukee Bucks 100–86

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik