Megállíthatatlan Warriors, újabb sérülések Portlandben

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.03.22. 09:17
null
Stephen Curry ezúttal nem parádézott, de így is nyert a Warriors, amely hazai pályán zsinórban 14 győzelemnél jár (Fotó: Reuters)
Stephen Curry remek játékára építve ismét sikert könyvelhetett el a listavezető Golden State az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján, a kiválóan védekező Jazz ellen. A másik MVP-jelölt, James Harden viszont elfáradt, így otthon bukott a Rockets, míg a Memphis legyőzte a kulcsemberét elveszítő Portlandet. A Nets óriási hajrát nyitott a rájátszásért, a Bulls viszont csúnyán elcsúszott Detroitban. 


Indiana Pacers–Brooklyn Nets 111–123

A Nets a playoffba tart.
Utóbbi öt meccséből a negyediket abszolválta sikerrel Lionel Hollins legénysége, így egyetlen meccsnyire került a nyolcadik helytől, amelyre jelenleg még további három gárda – Celtics, Pacers, Hornets – pályázik. Ez az idény egyelőre nem díszmenet a Brooklynnak, de az mindenképp jelzés a riválisoknak, hogy kevesebb, mint 24 órával korábban egy három hosszabbításos meccset nyertek meg, majd 123 ponttal tömték ki egyik közvetlen ellenfelüket.

Éledeznek a húzóemberek.
Brook Lopez hónapokra kiszorult a kezdőből, de az utóbbi időszakban visszaverekedte magát – a center ma 26 ponttal és félelmetes (11/14) mezőnymutatóval jelentkezett, palánk alatti hatékonysága miatt rengeteg hely jutott a többieknek. A Bucks elleni 63 perces csata miatt a Nets nem sokat törődött ma a védekezéssel, maradék energiáikat a támadásra fordította, így zárt 61.3 (!) százalékkal mezőnyből. A két irányító, Deron Williams és Jarrett Jack összesen 30 pontot és 14 gólpasszt jegyzett, Joe Johnson is 50 százalékkal célzott – a nap másik brooklyni hőse azonban a horvát Bogdanovics, aki egyetlen büntetőt rontva, 8/8-as dobásmutatóval jelentkezett. A kispadról négyen érték el a 10 pontot, 58 egység érkezett tőlük.

Három negyedig bírta a Pacers.
A hazaiak zsinórban ötödször buktak, egyszerűen nem tudták megállítani sem Lopezt, sem a mezőnyembereket. A negyedik negyedig próbálták tartani a lépést támadásban, a játékrész elején azonban a Nets cseréi futottak egy 8-0-s szériát, majd a játékrész közepén még egyet, amiből már nem tudott felállni az Indiana. Hiába szerzett a kezdőötös minden tagja legalább 13 pontot, és jelentkezett a kispadról Luis Scola Bogdanovicshoz hasonló dobásmutatóval, idei legrosszabb védekezésük miatt esélyük sem volt nyerni.

A Pacers legjobb dobói: G. Hill 18, S. Hill 17/6, Scola 17
A Nets legjobb dobói: Lopez 26, Bogdanovics 21/9, Williams 17/6

Detroit Pistons–Chicago Bulls 107–91

Nem ízlett a back-to-back.
Egy nappal korábban közvetlen riválisát, a Torontót győzte le a Bulls, a szomszédvár Detroit ellen viszont nem volt esélyük – pedig a harmadik negyedben 19 ponttal is vezettek. Taj Gibson visszatért és nagyszerű formát mutatott, Pau Gasol dupla-duplával (27 pont, 10 pattanó), Aaron Brooks pedig jó dobásokkal (19 pont) jelentkezett, de itt véget is ért a pozitívumok felsorolása. Az újonc Mirotics például teljesen besült a tegnapi parádézása után, de a veterán Dunleavy sem büszkélkedhet, ketten együtt 1/10-es triplamutatót hoztak össze. A megnyugtató vezetés túlságosan is elkényelmesítette a vendégeket, akik az utolsó 19 percet 54-19 (!) arányban bukták el.

A csapatmunka diadala. Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a Pistons, 30–20-ra vezetett az első negyed után, azt követően viszont teljesen elvesztette a fonalat. Az extrát játszó veterán Caron Butler adta meg a kezdőlökést egy hármassal a 3. negyed közepén, majd Reggie Jackson percei következtek, a hátvéd a negyed hátralévő ideje alatt minden pontszerzésben benne volt. Az OKC-től elhozott irányító 12 pontot rámolt be, közben 5 kosárnál ő adta a gólpasszt. A 4. negyedben már nem volt pardon, a cserehátvédek (Dinwiddie és Meeks) révén pillanatok alatt ellépett 10 ponttal a hazai csapat, miközben a Bulls hét percig képtelen volt betalálni.

A Pistons legjobb dobói: Jackson 22/3, Butler 20/12, Caldwell-Pope 15/9
A Bulls legjobb dobói: Gasol 27/3, Brooks 19/9, Gibson 13

Houston Rockets–Phoenix Suns 102–117

Kifogyott a tank.
Az utóbbi meccseken rendre James Hardenről szóltak a hírek, ma viszont már ő sem tudott érdemben válaszolni a Phoenix sebességére. Mindössze 5/19-cel célzott, és 5 gólpasszára 5 eladott labda jutott - hiába osztott ki 2 blokkot, ma a pontjaira lett volna szüksége a Houstonnak. Rajta kívül öten érték el a 10 pontos határt, a kispadról Josh Smith és Corey Brewer nagyon igyekezett, de egy negyedik negyed eleji fellángolástól eltekintve nem tudták átvenni a meccs feletti kontrollt. Azért is lehet fájó ez a vereség, mert a Trail Blazers zakója miatt megerősíthették volna nyugati harmadik pozíciójukat.

Eric Bledsoe nagy napja.
Az irányító karriercsúcsot jelentő 34 ponttal húzta csapatát, ráadásul védőoldalon is jeleskedett (8 pattanó, 3 labdalopás, 1 blokk). A fent említett 4. negyedes megingástól eltekintve nem volt ma gyenge pont a Suns játékában: a Morris-ikrek testvériesen megosztották a pontokat, PJ Tucker 67 százalékkal tüzelt, és a cseresor is tudott pluszt adni. A Phoenix kerek 50 százalékkal dobott, 14 támadólepattanót szedett le, és 18 labdaeladásba kényszerítette ellenfelét – ez eredményezte, hogy zsinórban harmadik sikerével tapad az OKC,Pelicans párosra, és még mindig megvan az esélye a nyugati 8. helyre.

A Rockets legjobb dobói: Motiejunas 18/3, Smith 17/3, Harden 16/3
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 34/6, Tucker 19/9, Marc. Morris 17/6, Mark. Morris 17/3

Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 97–86

Teljesen elkopott a Portland kezdője.
Wes Matthews Achilles-ín-sérüléséből még fel tudott valamennyire állni a Trail Blazers, azonban ma LaMarcus Aldridge szenvedett kézsérülést, Nicolas Batum pedig csak egy félidőt bírt a háta miatt. Aldridge már eleve hónapok óta egy műtétre váró kézsérüléssel játszik, nagy esély van rá, hogy ez az újabb a szezonja végét is jelenti – hogy mennyire pótolhatatlan, azt jól mutatja, hogy egy félidőnyi játékkal is csapata 2. legjobb dobója volt. Fordulás után a vendégek érthetően nem tudtak komolyabb ellenállást kifejteni, sorozatban negyedik vereségüket szedték össze; a playoff-helyük valószínűleg nem lesz veszélyben, de nehéz hetek elé nézhetnek.

A Grizzlies csapatjátékot mutatott.
Az elmúlt egy hónapban akadtak gondok a Memphis háza táján, de Marc Gasol szerint túlléptek ezen, minden játékosuk odateszi magát védekezésben, segítik egymást. Ez ma is látszott, mert bár Marc Gasol tőle szokatlan 4/15-ös mutatóval jelentkezett, a többiek szintén szokatlan 11/18-as triplázással segítettek, Tony Allen 6 labdát szedett össze és hátvéd létére dupla-duplázott (10 pont, 11 pattanó). A cseréktől viszont legközelebb kicsit több kell majd, a 13 egység élesebb meccsen nem lesz elég.

A Grizzlies legjobb dobói: Green 23/15, Conley 21/9, Randolph 17/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 27/6, Aldridge 16, McCollum 13/6

Golden State Warriors–Utah Jazz 106–91

A király visszatért.
Klay Thompson bokasérülése miatt továbbra is az exszolnoki Justin Holiday (ma hibátlan dobásokkal és látványos megoldásokkal jutott el 7 pontig) kezd Stephen Curry oldalán, aki egyébként is elvesztette kissé a fonalat a dobásoknál. Minden széria véget ér egyszer, az MVP-jelölt közel 50 százalékkal dobva ért el 24 egységet, és nagyszerűen mozgatta a csapatát annak ellenére, hogy csak 3 gólpasszt jegyeztek fel neki a statisztikusok. Helyette a két magas, Draymond Green (15 pont, 6 pattanó, 7 gólpassz) és Andrew Bogut (8 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz, 3 blokk) volt az utolsó előtti láncszem a támadásokban, Leandro Barbosa pedig a padról beszállva hozott össze 80 százalékos mezőnymutatót és 19 pontot. Összességében is nagy dicséret illeti a GSW-t, mert a Jazz az elmúlt hetekben a liga egyik elit védőalakulatává fejlődött, ehhez képest a közel 49 százalékos pontosság és a mindössze 12 eladott labda extrának számít.

Tanulni, tanulni, tanulni.
A Jazz játékát mintha kielemezték volna az ellenfelek, különösen a védekezésben akadnak mostanában elég komoly lyukak. Ma a center Rudy Gobert volt súlytalan (0/5 mezőnyből, 9 pattanó, blokk nélkül), a kezdőirányító Dante Exum alig 18 perc alatt 3 labdaeladással és 3 faulttal jelentkezett, az első opció, Gordon Hayward szintén rettenetes estén van túl (3/13 mezőnyből). Hiába Favors masszív játéka (21 pont, 11 pattanó), Rodney Hood (9/14) és Trey Burke (5 tripla) jó dobóformája, a megbicsakló csapatvédekezés mellett ez nagyon kevés volt a listavezető ellen. A Jazz drukkereinek persze nincs okuk a panaszra: elképesztően fiatal és tehetséges a csapatuk, emellett fejlődőképes is.

A Warriors legjobb dobói: Curry 24/9, Barbosa 19/3, Green 15
A Jazz legjobb dobói: Favors 21/3, Burke 20/15, Hood 19/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Brooklyn Nets 111–123
Detroit Pistons–Chicago Bulls 107–91
Houston Rockets–Phoenix Suns 102–117
Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 97–86
Golden State Warriors–Utah Jazz 106–91

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik