Itt van Amerika
MTI 2019.07.01 09:58 Frissítve: 2019.07.01 12:21

NBA: Durant Brooklynba szerződik, még egy sztár követheti

Kevin Durant három szezon után elhagyja a Golden State Warriors kosárlabdacsapatát, és a Brooklyn Netshez szerződik.

Kevin Durant távozik a Golden State-től (Fotó: AFP)

 

Az észak-amerikai bajnokság (NBA) egyik legnagyobb sztárja maga jelentette be, hogy két bajnoki cím és három nagydöntős szereplés után a New York-i együtteshez igazol.

Durant az idei, Toronto Raptors ellen elveszített nagydöntő ötödik mérkőzésén Achilles-ín-szakadást szenvedett, ami miatt a következő idény nagy részét (vagy az egészet) ki kell hagynia. A Nets ennek ellenére a legkedvezőbb feltételekkel adott szerződést a 30 éves szupersztárnak, aki így négy szezon alatt 164 millió dollárt keres.

Az egyszer az alapszakasz (2014), kétszer a döntő (2017, 2018) legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott kosárlabdázó karrierje során 27 pontot és 7.1 lepattanót átlagolt az NBA-ben.

Az ESPN szerint Duranthoz hamarosan egy másik szupersztár, az irányító Kyrie Irving is csatlakozik: ő négy évre, 140 millió dollár ellenében ír majd alá a brooklyni együtteshez, melynek egyértelmű célja, hogy „kinőjön” a városi rivális New York Knicks árnyékából.

Az NBA szabadügynök-piacának első napján nem csak Durant kapott hatalmas értékű szerződést: a klubok összesen hárommilliárd dollárt költöttek az első néhány órában.

A Portland Trail Blazers négy évre 196 millió dollárt fizet Damian Lillardnak, a Philadelphia 76ers 180 milliót Tobias Harrisnek, a Milwaukee Bucks pedig öt év alatt 178 milliót Khris Middletonnak. A Dallas Mavericks annak a Kristaps Porzingisnek adott ötéves, 158 millió dolláros szerződést, aki térdsérülése miatt tavaly február 6. óta nem lépett pályára.

Jimmy Butler négy évre 142 millió dollár ellenében költözik Philadelphiából Miamiba, mellettük Kemba Walker (Boston Celtics, 4 év, 141 millió dollár), Al Horford (Philadelphia 76ers, 4 év, 109 millió dollár) és Nikola Vucevic (Orlando Magic, 4 év, 100 millió dollár) ír alá már biztosan 100 millió dolláros nagyságrendű szerződést.

2021.07.15 07:37:09

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Milwaukee 2–0-ás hátrányból jött vissza a párharcba, a folytatás magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

2021.07.09 08:07:27

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A vendégek kezdtek jobban, ám kinti dobásainak köszönhetően a Suns meccsben maradt, majd nyert is.

2021.07.02 07:23:17

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Csak futott az eredmény után az Atlanta • Egy győzelemre a finálétól a Milwaukee.

2021.06.29 08:25:19

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Paul George karriercsúcsot jelentő 41 pontot dobott, ebből 30-at a második félidőben szerzett.

2021.06.25 08:46:52

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Az eddig szenzációsan játszó Cameron Payne bokasérülést szenvedett a Sunsnál.