MLB: 32 év után ismét World Seriest nyert a Dodgers

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 07:21
null
A Los Angeles Dodgers nyerte a World Seriest (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Dodgers 3–1-re legyőzte a Tampa Bay Rayst az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) nagydöntőjének hatodik mérkőzésén, ezzel 4–2-re megnyerte a World Seriest.

 

A Rays már az első inningben felrakta az első pontot a táblára, amivel vezetett is sokáig, de a hatodik inningben fordított a Dodgers (2–1), a nyolcadikban pedig a szupersztár Mookie Betts hazafutásával kialakult a 3–1-es végeredmény, amivel el is dőlt a párharc: a Los Angeles 4–2-es összesítéssel megnyerte a World Seriest, egyúttal a 2020-as idény bajnoka lett.

Az LA 32 éves „átkot” tört meg, ezt megelőzően legutóbb 1988-ban tudott bajnoki címet szerezni.

A nagydöntő legértékesebb játékosának Corey Seagert (shortshop) választották meg, aki a finálé hat találkozóján összesen hét pontot futott (run), hatszor sétáltatták meg (BB), hét sikeres ütést hozott össze (hit), ütőjátékosként négy ponthoz segítette társait (RBI), nevéhez emellett két hazafutás (HR) is fűződik.

Corey Seager lett az MVP (Fotó: Getty Images)
Corey Seager lett az MVP (Fotó: Getty Images)

MLB
DÖNTŐ (WORLD SERIES), 6. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Dodgers–Tampa Bay Rays 3–1

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2, a Dodgersnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik