Az Atlanta és a New Orleans bejutott az NBA rájátszásába

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.04.16. 09:00
null
Clevelandben jutott rájátszásba az Atlanta (Fotó: Getty Images)
Mindkét hajnali meccsen a vendégcsapat nyert: a Hawks Clevelandben, a Pelicans Los Angelesben tudott győzni, ezzel ott lesznek a playoffban.


Cleveland Cavaliers – Atlanta Hawks 101–107

A Hawks bírta jobban a végét. Óriási elánnal kezdte meg ezt a mérkőzést a Cleveland, a hazaiak az előzetes kommunikációval ellentétben a semmiből előhúzták a 19 kihagyott meccs után visszatérő Jarrett Allent és bár az All-Star center még nem volt az igazi, de játszott 36 percet és bőven hozzá tudott tenni – a jelenléte, a hangulat és a tét pedig feltüzelte a társaságot, amely nagyon sokáig vezetni is tudott. A vendéglátó tíz pont feletti előnyt épített ki már az első negyedben és onnantól ezt menedzselte, ugyan a második etapban egyszer visszajött három egységre a Hawks, de ezt leszámítva végig hat-tíz pontos fórban volt a Cavs – legalábbis a harmadik negyed hajrájáig. Ott aztán két perc alatt futott egy 10–0-t az Atlanta, amellyel eltüntette a hátrányát és átvette a vezetést, majd erre ugyan a Cavaliers még válaszolgatott, de a záró felvonás elején egy újabb 11–0 következett bő öt perc alatt, innentől pedig már nem adta vissza az előnyt a Hawks. Az utolsó percek arról szóltak, hogy a Cleveland megpróbált közel maradni és ez sikerült is, hiszen bő egy perccel a vége előtt még 99–100 állt az eredményjelzőn, de az ekkor már ellenállhatatlan Trae Young dobott egy clutch kettest, a Cavs egymás után kétszer is eladta a labdát, így a vendégek büntetőkkel stabilizálták az előnyüket és végül megnyerték a meccset. Az ohióiak fokozatosan fogytak el az este folyamán, az első negyedben még óriási energiával, parádés ritmusban támadtak, kiválóan dobtak kintről és közben hátul is voltak látványos megoldásaik, Youngot ütötték-verték, de a folytatásban egyre kevesebb maradt meg mindebből – a záró etapban végül már csak 17 pontot tudtak dobni, a második félidőt összesen 56–40-re bukták el, elfogyott a lőszerük. Nem úgy Youngé...

Trae Young volt a meccs legjobbja, Capela viszont megsérült. Kemény, fizikális védekezést kapott az Atlanta vezére, az első félidőben teljességgel eltüntette őt a Cavs és összesen hat pontot tudott dobni a nagyszünetig. A fordulás után azonban sebességet váltott és sokkal agresszívebb lett, a fáradó Cleveland pedig már nem tudott vele mit kezdeni: 16 pontot jegyzett a harmadik negyedben, majd szintén 16-ot a negyedikben, elment a gyűrűig, bedobta a tempókat, eljutott a büntetővonalra, itt már nem volt rá ellenszer. Az irányító végül 38 ponttal és 9 gólpasszal zárt, a kezdeti gondjai után kilógott a mezőnyből felfelé és azok után változtatott a hozzáállásán, hogy csapata bajba került: nemcsak a hátrány miatt, de azért is, mert Clint Capela megsérült. A vendégek centerének még az első félidőben fordult ki a térde, úgy kellett betámogatni az öltözőbe és nem tudott ráállni a lábára, többször nem láttuk – a csapat optimista azt illetően, hogy a játékos elkerülte a súlyos sérülést, de ma megy MRI-re és természetesen ezen a meccsen nem tudott segíteni. Young mellett emeljük ki a padról 19 ponttal, 6/8 jó dobással beszálló Bogdan Bogdanovicsot, valamint a cserecenterként +21-es +/– mutatót hozó Onyeka Okongwut is, míg a Cavsnél Darius Garland 9/27-es mezőnymutatóval erőlködte össze 21 pontját, de Evan Mobley (18 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) és Lauri Markkanen (26 pont, 8 lepattanó, 6/12 tripla) is nagyon igyekezett, míg LeVert 4/9 triplát és 5 gólpasszt, Allen pedig 4/4 jó dobást tett hozzá. Baj inkább a kispaddal volt az ohióiaknál, onnan összesen kilenc pont érkezett, Kevin Love csak tíz percet játszott, így hiába védekeztek remekül, nem volt bennük elég tűzerő a győzelemhez – ugyan sokáig úgy tűnt, hogy nem is kell playint játszaniuk, de a sérülések és a formahanyatlás belesodorta őket ebbe a helyzetbe és végül két vereséggel lemaradtak a rájátszásról. A Hawks ellenben egy villámgyors ünneplés után csomagolhat és utazhat is Miamiba, hiszen holnap este már kezdődik a playoff-párharc az első kiemelt otthonában...

A Cavaliers legjobb dobói:
Markkanen 26/18, Garland 21/3, Mobley 18/3
A Hawks legjobb dobói: Young 38/12, Bogdanovics 19/6, Gallinari 14/6

Los Angeles Clippers – New Orleans Pelicans 101–105


Hullámzó meccs után a Pelicans lesz ott a playoffban. Egyértelműen a vendégek kezdték jobban a mérkőzést, Brandon Ingram szenzációs formában büntette a hazai alakulatot, a Paul George-ot nélkülöző Clippers pedig csak próbált kapaszkodni – azonban így is meglógott 16 ponttal a New Orleans és a nagyszünetben is tíz volt közte a javára. A fordulás után aztán Tyronn Lue változtatott, leültette Ivica Zubacot és egy iszonyatosan pörgős, agresszív small-ballt rakott ki a pályára, amely szenzációs védekezéssel megfordította a meccset – Nic Batum vezetésével leradírozták az addig remeklő Ingramet és 38–18-ra nyerték a harmadik negyedet, vezettek már 13 ponttal is. A záró etapra aztán ismét a Pels került fölénybe, Ingram újra magára talált, közben pedig Willie Green sem volt szívbajos és Jonas Valanciunas nélkül játszatta csapatát úgy, hogy Larry Nance Jr. szétpattanózta a small-ballt – a padról érkező magasember 16 lecsorgót kaparintott meg, ebből hét érkezett a támadó oldalon, egyébként pedig 7/8 jó dobást tett hozzá. Szintén nagyon kellett Trey Murphy III 4/6 triplája, mert rajta kívül 2/16 volt a teljes csapat távolról, mindenesetre 87–74 után három és fél perc alatt egy 14–1-gyel egyenlített a Pels, majd egy újabb 10–0-val végzetes csapást mért ellenfelére. Már csak két perc volt hátra, amikor 94–101 állt az eredményjelzőn, a Los Angeles pedig elhibázta a lehetőségeit: hiába jött vissza egy labdán belülre, két clutch büntetőt is kihagyott és mezőnyből is hibázott kulcspillanatban, így nem tudta már visszavenni a vezetést. Összességében óriási hullámzás után, oda-vissza taktikai változtatással, izgalmas meccsen artott győzelmet a NOP, amely ezzel kiharcolta a playoff-részvételt: mindkét mérkőzését megnyerte a playinben, így nyolcadikként bejutott és a Suns ellenfele lesz a rájátszásban.

Nem fért bele George hiánya. Órákkal a meccs kezdete előtt derült ki, hogy Paul George koronavírusos, így legjobb játékosa nélkül kellett kiállnia a hazai csapatnak, ezt pedig nem tudta igazán ellensúlyozni támadásban. Ugyan Reggie Jackson (27 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) és Marcus Morris (27 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) is próbálta a hátára venni csapatát, de igazából csak a harmadik negyedben és csak a small-ball-lal tudtak átmeneti sikereket elérni, egyébként így is 41%-kal dobtak mezőnyből és 25%-kal tripláztak, pocsékul büntetőztek és végül engedtek 17 támadópattanót, amelyet nem tudtak máshol kijavítani. Ugyan a Pels sem dobott jól távolról és a büntetővonalról sem, de a jobb lepattanózás mellett az összesített mezőnymutató közel 50%-os lett a vendégeknél, Ingram 30 pontot szórt 14/21 jó dobással, 6 lepattanóval és 6 gólpasszal, a kispadról már szóltunk, így Valanciunas eltűnése és CJ McCollum pocsék napja (9/24 mezőnyből 19 pontért) is belefért. Kemény védekezést és nagy harcot hozott az este, de a Clippers nem tudta kinullázni George hiányát, így a playinben két vereséget szenvedve, hazai pályán búcsúzott a szezontól – egyik Los Angeles-i csapat sem lesz ott a rájátszásban.

A Clippers legjobb dobói: Morris 27/12, Jackson 27/6, Powell 17/3
A Pelicans legjobb dobói: Ingram 30, McCollum 19/3, Nance Jr. 14, Murphy III 14/12

KOSÁRLABDA, NBA
PLAY IN A RÁJÁTSZÁSBA JUTÁSÉRT
KELETI FŐCSOPORT
Cleveland Cavaliers–Atlanta Hawks 101–107
NYUGATI FŐCSOPORT
Los Angeles Clippers–New Orleans Pelicans 101–105

A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSAI, NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT

Miami Heat (1. kiemelt)–Atlanta Hawks (8.)
Boston Celtics (2.)–Brooklyn Nets (7.)
Milwaukee Bucks (3.)–Chicago Bulls (6.)
Philadelphia 76ers (4.)–Toronto Raptors (5.)
NYUGATI FŐCSOPORT
Phoenix Suns (1.) – New Orleans Pelicans (8.)
Memphis Grizzlies (2.)–Minnesota Timberwolves (7.)
Golden State Warriors (3.)–Denver Nuggets (6.)
Dallas Mavericks (4.)–Utah Jazz (5.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik