A Cleveland tartalékosan is simán legyőzte az Atlantát

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.11.22. 10:03
null
Jamesék biztosan verték az Atlantát (Fotó: Action Images)
A tartalékos Cleveland végig kézben tartotta a meccset és magabiztosan győzte le az Atlantát az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali rangadóján, az újonc Kristaps Porzingis által húzott New York pedig remek játékkal tudott nyerni Houstonban. A Spurs hozta a védelmek csatáját a Memphis ellen, Cousins vezérletével kerekedet felül a Kings Orlandóban, a Miami majdnem megégett a Philadelphia ellen, a Pacers kiütötte a Milwaukee-t, a Washington viszont szoros végjáték után múlta fel a Pistonst.

Cleveland Cavaliers–Atlanta Hawks 109–97

Egyértelmű volt. Az első negyed közepéig volt igazán szoros a találkozó, onnan átvette az irányítást a Cavs, James osztogatott, Love és JR Smith dobott, a hazaiak pedig hamar tíz pont körüli előnyt építettek ki. Félidőre ez már 15 volt, a fordulás után pedig már James is többet vállalt, így a második negyedben edzőjét vesztő (Budenholzer hozzáért a játékvezetőhöz, ezért kiállították) Hawks nem tudta ledolgozni hátrányát. Az alaposan felforgatott rotáció ellenére jól játszott a Cleveland, simán nyerte a lepattanózást, jóval pontosabban dobott mezőnyből ellenfelénél és keményen védekezett, Jamesék győzelme egy pillanatig sem forgott igazán veszélyben.

Sefolosha kezdett, Teague játszott. A nem teljesen egészséges Jeff Teague a padról beállva 25 percet töltött pályán, de ő sem tudta megtolni az Atlanta szekerét – Dellavedova jól védekezett rajta és Schröderen is, ez pedig alapjaiba határozta meg a Hawks játékát. A kezdőbe ezúttal Thabo Sefolosha került be a sérült Bazemore helyén és jól meg is fogta Jamest, ameddig lehetett, a Cavs vezére inkább passzolt ezúttal, mint dobott. Félidőben még csak öt pontnál járt – azonban több helyen is meg tudta verni ellenfelét a hazai csapat, Korverék 37 százalékos mezőnymutatója pedig nem volt elég ahhoz, hogy megfordítsák a találkozót.

A Cavaliers legjobb dobói: Love 25/6, James 19/3, Smith 15/12
A Hawks legjobb dobói: Korver 14/9, Millsap 14, Teague 13/6, Sefolosha 13/3

Orlando Magic–Sacramento Kings 91–97

Egy rohanás döntött. Hiába húzta csapatát a végül 29 pontig, 12 lepattanóig és 6 gólpasszig jutó Cousins, fej fej mellett haladtak a felek, nem tudtak ellépni a vendégek – sőt, Fournier és Harris révén inkább a Magic játszott előnyben. A harmadik negyed utolsó öt perce azonban eldöntötte a derbit, ekkor 1/8-at dobtak mezőnyből és eladtak öt labdát a hazaiak, így egy 22–2-es (!) futással kiütötte ellenfelét a Kings és az itt megszerzett előnyt már nem adta ki a kezéből a negyedik játékrészben sem. Érdekesség, hogy Rajon Rondo 3/4 triplát (!) süllyesztett el...

Nem tudott büntetőt dobni az Orlando. Scott Skiles munkássága tetten érhető a Magic védekezésében, ellenük mindenki gyengén dobott eddig mezőnyből és a Sacramentót is 40 százalék alatt tartották – csak éppen összesen nyolc (!) alkalommal állhattak a vonalra, ellenben a vendégek 31-szer. A Kings ezzel bőven ellensúlyozta a gyengébb dobóformát, ráadásul bár csak három játékos állt be a kispadról, mindhárman átlépték a tízpontos határt – ezzel szemben a Magicnél nem jött érdemi segítség a második sorból.

A Magic legjobb dobói: Harris 24, Fournier 17/9, Vucsevics 11, Oladipo 11/6
A Kings legjobb dobói: Cousins 29, Rondo 13/9, Belinelli 13/6

Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 123–86

A második félidőben robbantott a Pacers. A nagyszünetig partiban volt a Milwaukee, de a forduló után az összesen 23 eladott labdát már kihasználta az Indiana és masszív előnyt épített ki – pillanatok alatt 16 ponttal léptek meg a hazaiak. A Bucks teljesen összeesett a nyomás alatt, a meccs egyre inkább gálahangulatúvá alakult át, a Pacers szórakozott és szórakoztatott, a negyedik negyed hajrájában átlépte a különbség a negyvenet – a második félidőt 68–35-re nyerte meg Vogel együttese. Extra egyéni teljesítmény senkitől nem kellett, George 20 pontja mellé Miles tett 21-et, Jordan Hill szintén 20-szal szezoncsúcsot hintett, de Budinger vagy éppen Robinson is remekelt – lemosta ellenfelét az Indiana.

Beleszaladt a késbe a Milwaukee. Egyedül a 23 perc alatt dupla duplázó Greg Monroe dicsérhető a vendégeknél, a többiek értékelhetetlen teljesítményt nyújtottak a nagyszünet után – az alapjáraton is harmatos támadójáték a rengeteg eladott labdával a védekezést is lenullázta. Fejben hamar megtörtek Middletonék, egy nagy Pacers-futás után már csak lézengtek a pályán, így az Indiana 2013. február 20-a óta szerzett ismét ennyi pontot és 8/5-re áll jelenleg.

A Pacers legjobb dobói: Miles 21/9, George 20/9, J. Hill 20
A Bucks legjobb dobói: Monroe 11, Mayo 10/6, Parker 10

Detroit Pistons–Washington Wizards 95–97

A cserék alapozták meg a sikert. A kezdőkből nagyon jól felkészült a Detroit, Wall, Beal és Gortat is –20 körüli +/– mutatót hozott össze úgy, hogy az utolsó pillanatokban is ők voltak fent – azonban Nene, Dudley, Sessions és Temple kihúzták a gödörből csapatukat. Az ő vezérletükkel tartotta magát a Wizards, majd került előnybe a negyedik negyedben, igaz, pontszerzésben Gortat és Porter is hozta magát – nagyon jó védekezéssel és a második sorok csatáját 51–15-re megnyerve aratott fontos győzelmet a fővárosi csapat.

Drummond hatástalanítva. 8 ponttal és 13 lepattanóval zárt a Pistons centere, így idén először nem tudott dupla duplázni – hiába játszott jól a másik négy kezdőjátékos, a Drummond-faktor és kispad nélkül nem volt ugyanaz a Detroit. Ennek ellenére tapadt ellenfelére a hazai csapat, Ilyasova támadópattanója után Porter nem tudta bedobni oldalról a labdát, így maradt még idő egy Morris-dobásra az utolsó másodpercekben, ám a kiscsatár távolija nagyon messze volt a gyűrűtől. A kissé elfáradó Detroit így 7/6-ra romlott, a magát összekapó Washington viszont már 6/4-gyel áll.

A Pistons legjobb dobói: Jackson 20/3, Morris 18/6, Ilyasova 18/3
A Wizards legjobb dobói: Nene 18, Porter 17/6, Sessions 14/6, Gortat 14

Miami Heat–Philadelphia 76ers 96–91

Majdnem megcsinálta a Sixers. Messze idei legjobbját hozta a Philly elöl-hátul, a Noel, Okafor duó mellé a padról 43 pontot és nyolc triplát bebombázó Covington, Canaan páros is fel tudott lépni, így az első negyedet 28-16-ra nyerték és félidőben 15 ponttal vezettek. Ugyan a fordulás után feljebb tudott kapcsolni a Heat, de még hét perccel a vége előtt is 11 egységgel jártak előrébb a vendégek, ám ekkor jött a leolvadás és innentől összesen négy pontot tudtak szerezni Stauskasék – azokat is büntetőből, így egy 20–4-es futással megmenekült a hazai csapat.

A három W hozta a W-t. Wade, Whiteside és Winslow volt a Miami sikerének motorja, előbbi 27 ponttal és clutch játékokkal állt csapata élére, a center nyolc blokkot osztott ki, az újonc kiscsatár pedig elöl-hátul remekelt – nagy védekezései mellett hét pontot rámolt be a döntő szakaszban, ebből kettőt 27 mp-cel a vége előtt. Érdekesség egyébként, hogy Wade +20-as, Dragic pedig +25-ös +/- mutatót tudott felmutatni, a Philly meccs eleji futásánál egyikük sem volt pályán.

A Heat legjobb dobói: Wade 27, Whiteside 13, Bosh 13/6
A 76ers legjobb dobói: Canaan 22/15, Covington 21/9, Okafor 16

Houston Rockets–New York Knicks 102–107

Porzingis zseniális meccset játszott. Az újonc lett óriás már a Knicks-szurkolók kedvence, de ezen a mérkőzésen alighanem újabb rajongókat szerzett magának: 24 pontot szórt (8/12 mezőnyből, 2/3 tripla), leszedett 14 lepattanót (5 támadó) és kiosztott hét blokkot is. Mindhárom statisztikában ő volt csapata legjobbja, így a New York azt is elbírta, hogy Carmelo Anthony faultgondokba kerüljön és csak 25 percet tölthessen pályán – a remekül játszó vendégcsapat higgadt tudott maradni clutch helyzetekben is, így sorozatban negyedik győzelmét aratta.

Nem tud kitörni a Houston. Harden 24 ponttal és 10 gólpasszal vezette csapatát, de az utolsó percekben egál állásnál beleszaladt Porzingis blokkjába, majd később még egyszer – a lett erőcsatár két büntetőjére és Anthony triplájára sem tudtak válaszolni a hazaiak. Ugyan Capela (16 pont, 14 pattanó) jól játszott Howard helyén, a többiek nem igazán tudtak felnőni a feladathoz és ő is kipontozódott, míg Ty Lawson pont nélkül zárt. Az utóbbi hét meccsből ez volt a hatodik Rockets-vereség, egyelőre nem tud felülkerekedni a gondokon a texasi csapat.

A Rockets legjobb dobói: Harden 24/9, Jones 18/3, Capela 16
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 24/6, Afflalo 16/12, Anthony 14/3

San Antonio Spurs–Memphis Grizzlies 92–82

Az utolsó pillanatig nyitott volt. A Memphis csak 2–0-nál vezetett a találkozón, a Spurs pedig félidőben már 14-gyel járt előrébb, azonban nem tudta lezárni a meccset a hazai csapat – hiába a kőkemény védekezés, egyszerűen nem volt meg a kellő tűzerő a San Antonióban. Az utolsó percekben is kétszer volt hat pontos távolságra a Grizzlies, de végül Tim Duncan két duplájával, valamint a 16 mp-cel a vége előtt elsüllyesztett Leonard-triplával sikerült hoznia a győzelmet Gregg Popovich csapatának.

Támadásban nulla volt a Memphis. Rém egyszerűen megfogta a vendégcsapatot a Spurs, Randolph hiányában szinte folyamatosan duplázták Gasolt (8 pont, 6 gólpassz), a kiosztásokat azonban nagyon gyengén fejezték be a periméter-emberek: az 1/9 tripla (!) egyszerűen nem fér bele semmilyen NBA-meccsen, pláne nem ebben a szituációban. A gyötrelmes támadójáték nem adott igazi esélyt a Grizzliknek a fordításra, hiába védekeztek jól, 82 ponttal lehetetlen meccset nyerni San Antonióban – de valószínűleg máshol is...

A Spurs legjobb dobói: Leonard 19/9, Parker 18, Ginóbili 15/6
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 16, Lee 15/3, Barnes 10

NBA, ALAPSZAKASZ
Orlando Magic–Sacramento Kings 91–97
Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 123–86
Cleveland Cavaliers–Atlanta Hawks 109–97
Detroit Pistons–Washington Wizards 95–97
Houston Rockets–New York Knicks 102–107
Miami Heat–Philadelphia 76ers 96–91
San Antonio Sours–Memphis Grizzlies 92–82

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik