82 pont a Doncic–Irving párostól, tovább süllyed a Clippers

Vágólapra másolva!
2023.03.03. 09:25
A GSW a második félidőben szétszedte a Los Angelest, a Dallas a Sixers ellen nyert rangadót, győzött a Wizards és a Spurs is: a legutóbbi NBA-játéknap eseményei.

Washington Wizards–Toronto Raptors 119–108Washington Wizards–Toronto Raptors 119–108

Jobban játszott a Washington. Legutóbb a szintén közvetlen riválisnak számító Atlantát győzte le a Wizards, most pedig a tabellán éppen előtte álló Torontót is lenyomta, és a tét érződött is a fővárosiak játékán: nagyon agresszív, nagyon koncentrált, nagyon éles volt a gárda az első perctől kezdve. A meccs egyébként nagyjából futások sokaságából állt, hol egyik, hol másik fél rakott össze néhány dominánsabb percet, de mivel a Wizards ütött először, így szinte végig a hazaiak vezettek, csak voltak időszakok, amikor a Raptors vissza tudott zárkózni. A nagyszünetben kilenc pont volt közte a vendéglátó javára, aztán a harmadik negyedben kicsit megint nyílt az olló, és a záró etap elejére egy 12–2-es futással eldőlt a küzdelem: ott 99–80 lett az állás, ahonnan már nem lehetett visszaút a pontatlan Toronto számára. A kanadaiak nem is tudtak már komolyabb veszélyt jelenteni, a szokásos újabb futásuk csak nyolc pontig hozta vissza őket, ennél közelebb nem jutottak, úgyhogy nagyon értékes győzelmet aratott a Wizards – Kyle Kuzma (30 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) és Kristaps Porzingis (25 pont, 2 blokk) vitte most a prímet, Bradley Beal ezúttal háttérbe húzódott, de Daniel Gafford és Delon Wright is nagyon hasznos teljesítményt nyújtott. Ezzel a sikerrel egyébként utolérték a Torontót a táblázaton, ha a holnap esti visszavágón is nyernek, akkor meg is előzik riválisukat a keleti 9–10. helyen.

Nem volt igazán teljesen ott a Raptors. „Mind az öt játékosunknak végig koncentrálnia kell védekezésben ennél több labdabirtokláson keresztül” – foglalta össze a Toronto problémáit Jakob Pöltl, aki szerint egyszerűen figyelmetlenek voltak, több olyan futást engedtek a Washingtonnak, ami nem férhet (és nem is fért) bele. A leindításból szerzett pontok terén 16-4-re kaptak ki a kanadaiak, de a pocsék védekezésük mellett említsük meg a 30 százalék alatti triplázásukat is, ami szintén nem segített – sem Siakam, sem Barnes, sem VanVleet nem játszott igazán jól a pálya egyik oldalán sem, és bár Anunoby (26 pont, 4/9 tripla) és Pöltl (23 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk) stabilnak bizonyult, de ez nem lett elég az üdvösséghez. A kissé dekoncentráltnak és tompának tűnő társaság így fontos vereséget szenvedett egy közvetlen rivális otthonában, a visszavágón nagyon kellene a javítás, meglátjuk, hogy fejben össze tudják-e kapni magukat Siakamék.

A Wizards legjobb dobói: Kuzma 30/12, Porzingis 25/6, Gafford 18
A Raptors legjobb dobói: Anunoby 26/12, Pöltl 23, Barnes 14, VanVleet 14/6

Dallas Mavericks–Philadelphia 76ers 133–126

Pusztított a dallasi sztárpáros. Az első igazán ihletett közös meccsét játszotta le Luka Doncic és Kyrie Irving, a Mavs két hátvédje ugyanis egyszerűen tarthatatlannak bizonyult ezen az estén. Mindketten könnyedén, simán, magától értetődően bontották meg a Sixers védekezését betörésből, labdázásból, a váltások után bárkit megvertek, aki eléjük került, de közben a visszalépős tempókat és a triplákat is játszi könnyedséggel püfölték a helyükre. Az első félidőben mindketten elérték a húszpontos határt és 45-nél tartottak a nagyszünetben, aztán a harmadik negyed elején másfél perc alatt dobtak még egy tízest, a Mavs pedig itt gyakorlatilag eldöntötte a derbit – egy 20–4-et futott a vendéglátó, és kereken húsz egységre növelte az előnyét. A Sixers innen még visszajött, a záró etapot egy 15–0-val kezdte a társaság, így ismét izgalmassá tette a helyzetet, de visszatért a kispadról Doncic, és Irvinggel párban megint ízekre szedték ellenfelüket – pár perc alatt kiderült, hogy őket ma nem lehet megverni, és lemenedzselték a végjátékot. Doncic végül 42 ponttal és 12 gólpasszal, Irving pedig 40 ponttal és 6 gólpasszal zárt, ketten együtt 28/44-et dobtak mezőnyből és 13/21-et távolról, illetve ők lettek az első csapattársak a Mavs története során, akik mindketten dobtak legalább 40 pontot egy mérkőzés alatt. Mellettük 5/10 hármast emelt be Reggie Bullock és a többiek is tették, amit kellett, így csapatszinten 25 bedobott triplával lőtték szét a Sixers védekezését – a korábbi borzalmas meccsek és vereségek után nagyon kellett nekik egy ilyen siker, kérdés, hogy mennyire tudnak erre építeni a folytatásban.

Védekezni nem volt erő. Back-to-back érkezett erre a meccsre a Philly, előző este Miamiban nyert fontos mérkőzést Doc Rivers alakulata, most pedig a felpörgő Dallas otthonában egyszerűen nem volt elég erő ahhoz, hogy hátul megállják a helyüket a vendégek a Doncic-Irving párossal szemben. Elöl hozták a számokat, Joel Embiid (35 pont, 8 lepattanó, 13/21 mezőnyből), James Harden (27 pont, 13 gólpassz, 5/7 tripla) és Tyrese Maxey (29 pont, 3/5 tripla) is hozta magát, csapatként 58%-kal dobtak mezőnyből és 44,4%-kal tripláztak, de védekezés híján elvesztették a dobópárbajt, ilyen csatában most nem lehetett túldobni az ihletett napot kifogó dallasi hátvédeket. Tobias Harris szerint amikor két ilyen játékos egyszerre játszik ilyen formában, akkor nagyon nehéz bármit is tenni, és bár Embiid kihagyta az előző meccset, de ő sem tudott annyit segíteni a Phillyn, hogy ezt ellensúlyozzák - Harris szerint szétszedte őket a Mavs, ráadásul Doncic a váltások után Embiidet is folyamatosan megverte, ezt a matchupot a center sem tudta megoldani. Az ilyen esték benne vannak, nagy baj nincs, holnap este viszont a ligaelső Milwaukee vendégei lesznek, ott ennél sokkal jobb védekezésre lesz szükségük, ha nyerni akarnak.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 42/21, Irving 40/18, Bullock 15/15
A 76ers legjobb dobói: Embiid 35, Maxey 29/9, Harden 27/15

San Antonio Spurs–Indiana Pacers 110–99

Elsüllyed a Pacers. A liga egyik legrosszabb csapata ellen nem nagyon szabadna kikapnia annak, aki éppen fél kézzel kapaszkodik még a playin-helyekbe, a Tyrese Haliburton nélküli Indy viszont ezt tette: a jó első negyed után borzasztóan játszottak a vendégek, a két középső játékrészt 62-41-re bukták el, a végén már csak minimális kozmetikázásra futotta. George Hill kezdett, de nem mentek vele semmire, a Nembhard-Nesmith páros az első ötösben 0/12 dobást tudott hozzátenni, a korábbi szuperújonc Bennedict Mathurin hét pontnál állt meg, Isaiah Jackson 1/6-ot szenvedett össze, közben pedig a védekezésük sem működött, a Spurs könnyedén bontotta le őket. A texasiaknál az újonc Jeremy Sochant (22 pont, 13 lepattanó, ebből 6 támadó) érdemes kiemelni, nagyon nagy hőfokon égett és mindenben benne volt, ugyan elég sokat hibázott is, de ez most belefért - mellette még hárman dobtak 18-18 pontot, csapatként 31 gólpasszt osztottak szét, teher nélkül, lazábban játszottak, mint a Pacers. Külön emeljük ki, hogy a 25 kihagyott meccs és két hónap után visszatérő Devin Vassell is 18 pontot szórt, elsőre kifejezetten jól mozgott, és a hazaiak úgy is nyertek, hogy Gregg Popovich vezetőedző nem volt ott a mérkőzésen, Mitch Johnson segédedző meccselt helyette. A negatív klubcsúcsot jelentő vereségszéria óta sorozatban másodszor győztek, míg a playintől egyre távolodó Indy kínos vereséget szenvedett – vasárnap a közvetlen rivális Chicago otthonában még javíthatnak, de a következő néhány meccs alatt eldőlhet, hogy el kell-e engedniük ezt a szezont, mert most efelé süllyednek.

A Spurs legjobb dobói: Sochan 22, Collins 18/6, Graham 18/15, Vassell 18/6
A Pacers legjobb dobói: Hield 27/6, Duarte 18/6, Turner 14/3

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 115–91

A harmadik negyedben jött Poole és a Warriors. A Curry-Wiggins párost továbbra is nélkülöző címvédő az első negyedben nagyjából egálra volt képes a Clippersszel szemben, aztán a másodikban lépést tévesztett, és a nagyszünetig 11 pontos hátrányba került, főleg támadásban nem sikerült hozni a megfelelő szintet. A pihenő alatt azonban Steve Kerr rendet tett, és a fordulás után egy teljesen más csapat jött vissza a parkettre: a GSW 42-16-ra nyerte a harmadik negyedet, Jordan Poole egymaga 22 pontot jegyzett ekkor, a vendéglátó pedig elöl-hátul szétkapta ellenfelét. A teljesen összezuhanó Clippers aztán ebből már nem is tudott felállni, a 15 pont körüli Warriors-fór nem hogy nem csökkent már vissza, hanem tovább nőtt a negyedik negyedben, a hazaiak kisimultak és magabiztosak voltak már, míg a LAC reménytelen - a Kerr-legénység így egy újabb szép fordítással sorozatban negyedik győzelmét is behúzta, és két meghatározó játékosa nélkül is ott van a nyugati ötödik helyen, a középmezőny élén, úgyhogy nincs rossz helyzetben. Poole végül 34 ponttal zárt, Klay Thompson dupla-duplázott, Draymond Greennek egy-egy lepattanó és gólpassz hiányzott a tripla-duplához, a padról Jonathan Kuminga tett hozzá 19 pontot, a lepattanózást 60-47-re nyerték meg – ha a játékuk ebben a felállásban nem is az igazi, de az akarat megvan, ez pedig egyelőre viszi őket előre.

Padlón van a Clippers. Sorozatban negyedszer is kikapott a Los Angeles és továbbra is nyeretlen Russell Westbrook beszállása óta, pedig azt megelőzően nem volt rossz formában a csapat, például éppen a GSW-t és a Sunst győzte le a bukószéria indulása előtt. Westbrook most 8 pontot dobott 3/12-es mezőnymutatóval és 0/5 triplával, de Paul George (3/15, 1/8) és Norman Powell (1/9, 0/7) is terített betlit hozott, Gordon, Hyland és a többiek sem dobtak jól, egyedül a 21 pontos Leonard és a 20 pontos Plumlee játéka az, ami legalább nem említhető külön negatívumként. Az első félidőben úgy tűnt, hogy lehet keresnivalójuk legalább a védekezésükkel, akkor sem dobtak jól, de legalább az elfogadható szintet megütötték, a fordulás után viszont olyan szintű káoszt produkáltak minden szinten, hogy azt rossz volt nézni – a második félidőt 70–35-re (!) vesztették el, ez mindent elárul. Az összesen hozott 36 százalékos mezőnyözés és 21 százalékos triplázás már az első félidővel felfelé kozmetikázott adat, nagyon sürgősen össze kell kapniuk magukat, mert most totálisan padlón vannak, és ha így folytatják, a nyugati 4-6. helyről pillanatok alatt a 10-12. helyig csúszhatnak vissza.

A Warriors legjobb dobói: Poole 34/15, Thompson 19/9, Kuminga 19/9
A Clippers legjobb dobói: Leonard 21/6, Gordon 16/6, Plumlee 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik