A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2025.11.14. 23:48

 

Nem tartott sokáig a hosszúnak jósolt „tél” Bostonban. Az összességében hétszeres, New England Patriots-irányítóként hatszoros Super Bowl-győztes Tom Brady távozását követően felkészültek rá a bostoni drukkerek, hogy a finoman szólva is sikeres csaknem két évtized után ínséges, gyenge szereplésekkel teli idények következnek, de úgy tűnik, nem kellett hosszú ideig böjtölniük, ahogy az ellenszurkolók sem sokáig dörzsölhették tenyerüket. Nagyon úgy fest, hogy a Patriots visszatért, tizenegy mérkőzés után 9–2-es mérleggel vezeti csoportját, konferenciáját (AFC), de jelenleg a teljes ligát is, s harcban van az első kiemelésért. 

Az NFL-ben hosszú éveken át rettegett csapat kétségtelenül megérezte a legendás Brady 2020-as távozását, nem sokkal később pedig a szintén legendás edzőtől, Bill Belichicktől is elköszöntek Foxborough-ban, így adva volt a kérdés: hogyan tovább? Volt itt minden, gyenge drafttól rosszul sikerült trénerválasztáson át megégő első körös irányítóig (Mac Jones), ahogy az ilyenkor lenni szokott, de más franchise talán nem is állt volna ennyire gyorsan talpra ezekből, mint a bostoniak. A múlt évadot már erősödő keret, de gyenge szereplés jellemezte, közte egy újabb első körös QB bemutatkozásával: Drake Maye a 2024-es játékosbörze harmadik választottja volt Caleb Williams (Chicago Bears) és Jayden Daniels (Washington Commanders) mögött. A még most is csak 23 éves irányító már újoncként is ígéretesnek bizonyult, 2836 yardot passzolt 15 touchdown és 10 interception mellett, de érezni lehetett, hogy van ebben még több, sőt…

A Pats tudta, megtalálta irányítóját, de valamin még változtatnia kellett, méghozzá a vezetőedző kilétén. A franchise egy korábbi játékosát cserélte le egy korábbi játékosára, Jerod Mayót az 50 esztendős Mike Vrabel váltotta, aki korábban már a Tennessee Titanst is eljuttatta az AFC főcsoportdöntőjéig. Amellett, hogy már most biztosnak vehető, 2025-ben ő lesz az év edzője az NFL-ben, remek munkája mellett több sikeres folyamatot is beindított, a Patriots látszólag jó játékosokat draftolt és a szabadügynökpiacon (Free Agent) is hatékonyan tevékenykedett, tehát ígéretes opciókkal töltötte fel keretét a 2025-ös alapszakaszt megelőzően. A Pats tudta, részben a múlt évad gyenge szereplésének köszönhetően történelmien könnyű sorsolás vár rá (ezt alaposan ki is használja), így a cél az óriási ugrás, fejlődés volt, adott esetben az egyik rájátszáshely elcsípése. Erre jelenleg a különböző számítások alapján 99 százalék esélye van a csapatnak, szinte kijelenthető, hogy sikerült, de már nem ez a plafon. 

Vrabel együttese rögtön vereséggel kezdte az alapszakaszt, a harmadik hét után pedig mindössze 1–2-es mérlege volt (a Las Vegas Raiderstől és a Pittsburgh Steelerstől kapott ki), ám azóta sorozatban nyolc meccsen győzött. Persze, voltak közte nagyon könnyű ellenfelek, ahogy említettem, a sorsolás kedvez a Patsnek, de rangadókat is sikerült megnyerni a csoportrivális Buffalo Bills vagy éppen a Tampa Bay Buccaneers ellen. A múlt idényekben sérülésekkel küzdő sztárelkapó, Stefon Diggs sokadvirágzását éli, a támadófal „csettintésszerűen” összeállt, a védelem több mint rendben van, az újoncok pedig egyre hatékonyabbak, élükön a futó TreVeyon Hendersonnal, aki kezdetben kevés lehetőséget kapott, de ez egy sérülés miatt megváltozott, az elmúlt két meccsen összesen 243 yardot ért el öt hatpontos mellett. No, és akkor a lényeg: Drake Maye. A másodéves irányító már most elit szinten játszik, sokak szerint már-már Tom Brady-féle energiát áraszt magából, laza, nyugodt, magabiztos, koncentrált és nagyon tehetséges. A 23 éves QB 11 meccs alatt több mint 2800 yardot passzolt, 20 touchdownátadása van, s mindösszesen öt interceptionje 113.2-es irányítómutatóval, miközben posztja egyik legjobbja a Pro Football Focus elemzőoldal értékelései alapján is. Abszolút reális esélye van rá, hogy ilyen fiatalon, másodévesként MVP, azaz a liga legértékesebb játékosa legyen 2025-ben. Ne kiáltsuk ki az új Bradynek, ő a jelenlegi Drake Maye, de az biztosnak tűnik, hogy a Patriots megtalálta a franchise új irányítóját. 

A Patsnek még hat meccse van hátra ebben a szakaszban, ebből négy kifejezetten nyerhetőnek tűnik, s ha a másik kettőt (a Buffalo Bills és a Baltimore Ravens) el is veszti, akkor is 13–4-es mérleggel zár, ami elég lehet akár az AFC első kiemelésére is, és ez a rájátszás nyitó hetében pihenőt jelentene. Egy ilyen fiatal csapatnak ez óriási lépés lenne, persze nyomást is tenne rá, hiszen Super Bowl-esélyesnek még most sem nevezném. A lényeg, hogy a majd’ két évtizeden át rettegett Patriots visszatért, s ha jól építkezik, megint sikeres időszak várhat rá, újabb irányítózsenivel. A New Englandet NFL-berkekben sokan hasonlították George Lucas klasszikus filmsorozatához, a Star Warshoz. Az ellendrukkerek szemében az antagonista duó Belichick és Brady volt. Nos, stílusosan úgy fogalmazok: A Birodalom visszavág. 
Ha már azt írtam, a Pats nagy menetelése ellenére sem nevezhető bajnokesélyesnek, arról is érdemes értekezni, ki számít annak, főleg úgy, hogy a teljes NFL-idény talán legizgalmasabb hétvégéje áll előttünk, rengeteg rangadóval. Az NFC-ben úgy tetszik, hat csapatnak már-már bérelt helye van a rájátszásban: a Philadelphia Eagles, a Detroit Lions, a Green Bay Packers, a Los Angeles Rams, a Seattle Seahawks és a Tampa Bay Buccaneers nagyon jó eséllyel bejut, míg a maradék egy helyért valószínűleg a San Francisco 49ers, a Chicago Bears, a Minnesota Vikings és a Carolina Panthers küzdhet meg. Ebből két elit alakulat, az egyaránt 7–2-es mérleggel álló, egy csoportban szereplő Rams, Seahawks duó vasárnap egymással csap össze, s amelyik győz, nagy lépéselőnybe kerül kvartettjében. A liga idei két legjobb irányítója és elkapója – legalábbis szerintem – néz majd farkasszemet: Matthew Stafford Sam Darnolddal, Puka Nacua Jaxon Smith-Njigbával, még ha nem is szó szerint. Persze magyar idő szerint vasárnap éjjeli az Eagles–Lions is hatalmas meccsnek ígérkezik a fordulóban, a két csapat arra is esélyes, hogy januárban majd egymás ellen játsszon főcsoportdöntőt…

Az AFC-ben még korántsem ilyen tiszta a kép, több bajnokesélyesnek vélt együttes sem tart ott, ahol az évad előtt gondoltuk (például: Kansas City Chiefs, Baltimore Ravens), de ez a következő mérkőzéseken könnyedén változhat. A slágertalálkozó ebben a főcsoportban ezen a héten a Denver Broncos–Kansas City Chiefs lesz, ahol egyértelműen a pihenőhétről érkező, legutóbbi Super Bowl-vesztes vendégek a favoritok, de a hazaiaknak 8–2 a mérlegük, míg az övék csak 5–4, így ha mégis denveri győzelem születne, már-már eldőlne a Nyugati csoport – s nem a Chiefs javára, ahogy évek óta mindig. 

Összességében az NFL-alapszakasz ebben az idényben jóval kiszámíthatatlanabb, mint a korábbiakban, ez pedig jót tesz a ligának, a szurkolóknak, a nézettségnek. Lehet, a végelszámolásnál ugyanazok a csapatok lesznek ott, mint a közelmúltban, de az már bizonyos, hogy odáig kacifántosabb úton jutnak el… Az már csak plusz fűszer, hogy a múlt bajnokságokban lesajnált Patriots újra a csúcs felé tart. A rájátszásban aztán kiderül, szembejön-e a valóság, vagy már most ott tart a franchise, hogy új dinasztia alapjait tegye le.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

NFL: tovább menetel az első kiemelés és a csoportgyőzelem felé a Patriots – videó

Amerikai sportok
14 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.11.13. 23:58

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.11.13. 00:40

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07

Sztárvédői eladása után táltosodott meg a Dolphins és a Jets

Amerikai sportok
2025.11.11. 12:35

NFL: elképesztően kevés pontos rangadón győzte le a címvédő a Packerst a Lambeau Fielden – videó

Amerikai sportok
2025.11.11. 07:40

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
2025.11.10. 22:55

A New York Giants elbocsátotta vezetőedzőjét

Amerikai sportok
2025.11.10. 20:49
Ezek is érdekelhetik