Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 07:12
null
Tyrese Haliburton (labdával) hibátlan mérkőzést játszott (Fotó: Getty Images)
Az Indiana Pacers 130–121-re legyőzte hazai pályán a New York Knickset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint szerda hajnali mérkőzésén, így már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy bejusson az idei nagydöntőbe.

Két nappal ezelőtt az első indianai meccset hat ponttal elhozta a New York, a Pacers a második hazai mérkőzését már behúzta. A találkozó nagy részében a hazaiak akarata érvényesült, a harmadik negyedben öt és 12 pont között változott a különbség. Az utolsó játékrészt egy 9–3-as futással nyitotta az Indiana, ezúttal pedig nem tudott óriási fordítást bemutatni a Knicks.

Visszatért a lelátóra Tyrese Haliburton apja, John, aki még az első körben Janisz Adetokunbóval, a Milwaukee Bucks görög sztárjával veszett össze. Haliburton a mezőny legjobbjaként 32 pontos, 12 lepattanós, 15 asszisztos tripla duplával fejezte be a mérkőzést. Ő az első játékos a Pacers történelmében, aki egynél több tripla duplát is elért a rájátszásban.

A hazaiak másik legjobbja Pascal Siakam volt, aki 52 százalékos mezőnyhatékonysággal harminc pontig jutott. Mindkét Pacers-játékos a védekezésből is kivette a részét, Siakam egy blokkal és egy labdaszerzéssel zárt, míg Haliburton négy labdaszerzéssel és nulla eladott labdával fejezte be a találkozót.

A New Yorknál ezúttal is a 31 pontig jutó Jalen Brunson vezette a lőlapot, mellett Karl-Anthony Towns (24 pont, 12 lepattanó) és OG Anunoby (22 pont) is húsz pont felett zárt.

Folytatás két nap múlva, magyar idő szerint péntek hajnalban New Yorkban.

NBA, RÁJÁTSZÁS
Keleti főcsoport, döntő, 4. mérkőzés
Indiana Pacers (4.)–New York Knicks (3.) 130–121

FŐCSOPORTDÖNTŐK 
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
Keleti főcsoport
New York Knicks (3.)–Indiana Pacers (4.) 1–3
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Minnesota Timberwolves (6.) 3–1

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 1–4
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 2–4
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 4–3 
Minnesota Timberwolves (6.)–Golden State Warriors (7.) 4–1 

 EZ TÖRTÉNT AZ 1. KÖRBEN 
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 4–0
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 4–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 4–2
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 4–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 4–3
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–4
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 3–4

 

Legfrissebb hírek

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
5 órája

NBA: beismerte bűnösségét Shawn Kemp a 2023-as seattle-i lövöldözésben

Amerikai sportok
20 órája

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA-legek: a Pacers után a Knicks is óriási feltámadást mutatott be; nyugaton SGA limitálása a kulcs

Amerikai sportok
2025.05.26. 22:22

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52

Szépített a Knicks az NBA keleti döntőjében, méghozzá nem akármilyen feltámadás végén

Amerikai sportok
2025.05.26. 07:57

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11
Ezek is érdekelhetik