NBA: elképesztő különpárbaj, Wembanyama 42, Bridges 41 pontot dobott New Yorkban

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.25. 23:04
Wembanyama 42 pontja is kevés volt New Yorkban (Fotó: Getty Images)
A New York Knicks hatalmas izgalmak után nyert odahaza a San Antonio Spurs ellen, míg a Minnesota Timberwolves idegenben győzte le a Dallas Maverickset az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) karácsonyi játéknapján, magyar idő szerint szerdán este.

Ritkán látott különpárbajt és pontcsatát hozott a San Antonio Spurs New York-i vendégjátéka: a vendégeknél Victor Wembanyama 42 pontot szórt, és ha ez nem lenne elég, még 18 – nem tévedés, tizennyolc! – lepattanót is összeszedett. A káprázatos egyéni teljesítmény azonban kevésnek bizonyult a Knicks ellen, a hazaiaknál ugyanis volt egy hasonlóan jó teljesítmény, méghozzá Mikal Bridgesé, aki csak egy ponttal maradt el francia ellenfelétől, így 41 ponttal zárt – csapata pedig végül egy végletekig kiélezett meccsen 117-114-re megnyerte a találkozót.

A Minnesota Timberwolves és a Dallas Mavericks az első negyedben még fej fej mellett haladt egymás mellett, de a második és a harmadik negyedben elhúzott, s tetemes előnyre tett szert a Timberwolves. Az utolsó negyedben aztán igencsak nagyot hajrázott a Mavs, de egyenlíteni már nem tudott, a vendégek 105–99-re megnyerték a találkozót és három vesztes meccs után győztek ismét az alapszakaszban. 

NBA
ALAPSZAKASZ
New York Knicks–San Antonio Spurs 117–114
Dallas Mavericks–Minnesota Timberwolves 99–105
KÉSŐBB
23.00: Boston Celtics–Philadelphia 76ers (Tv: Sport1)
Csütörtök, 2.00: Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (Tv: Sport1)
Csütörtök, 4.30: Phoenix Suns–Denver Nuggets  (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
10 órája

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
Tegnap, 11:32

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
Tegnap, 8:56

NBA: 40 pontos Embiid-show és Nembhard dupla duplája

Amerikai sportok
2026.02.01. 07:42

NBA: Paul George 25 meccses eltiltást kapott

Amerikai sportok
2026.01.31. 19:48

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: 49 pontos karriercsúcsot dobott az 1/1-es újonc Cooper Flagg, de a győzelemhez ez sem volt elég

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:25
Ezek is érdekelhetik