NHL: New York-i sikerével már a Panthersnél az előny

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.31. 07:02
New Yorkban fordította a maga javára a párharcot a Panthers (Fotó: Getty Images)
Már a Florida Panthers vezet a New York Rangers elleni párharcban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának döntőjében.

Elképesztő fordulatok tarkítják a New York Rangers és a Florida Panthers főcsoportdöntőjét, mind a mérkőzéseket, mind a párharcot tekintve, hiszen az első találkozót New Yorkban nyerte meg a Panthers, hogy aztán a Rangers két sikerrel fordítson. A Panthers viszont otthon tudott egyenlíteni, majd a harmadik New York-i meccs után újabb fordulatot vett a konferencia fináléja.

A házigazda Rangers a második harmad elején Chris Kreider emberhátrányos góljával vezetett, de ez nem tartott sokáig, a Florida hat perccel később egyenlített, majd a harmadik harmad második felében előbb Anton Lundell szerzett vezetést, aztán Sam Bennett vette be az egyenlíteni igyekvő Rangers üresen tátongó kapuját két perccel a rendes játékidő vége előtt.

Alexis Lafreniere ugyan még szépített a hajrában, de az egyenlítésre már nem maradt idejük a hazaiaknak, akik 3–2-es hátránnyal utaznak a hatodik meccsre, Floridába.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORTDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
New York Rangers–Florida Panthers 2–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Florida Panthers javára

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
9 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik