NBA: ezúttal nem volt szükség ráadásra, a főcsoportdöntő második meccsét is megnyerte a Celtics

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 07:05
Fotó: Getty Images
A hazai pályán játszó Boston Celtics 126–110-re megverte az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a keleti főcsoportdöntő második mérkőzésén.

Az első negyedben a Pacersnek állt inkább a zászló, az indianai együttes látszólag tanult az első meccsen szenvedett vereségből, de hiába vezetett a játékrész nagyobb részében, öt pontnál nagyobb előnyt nem tudott kidolgozni Bostonban. 

A második negyednek már csak kétpontos előnnyel vágtak neki a vendégek, ráadásul a játékrész első öt percében pontot sem tudtak szerezni, amit könyörtelenül kihasznált a Celtics, amely Jaylen Brown vezérletével nem csak fordított, de 15 ponttal meg is lépett ellenfelétől. Joe Mazzulla együttese a továbbiakban sem lassított, míg a Pacers részéről csak pillanatnyi fellángolásokra futotta – a nagyszünetben például „csak” hat ponttal vezettek Brownék –,  így elég hamar érezni lehetett, hogy ezen a meccsen csak egy győztes lehet.

A harmadik játékrész elején még volt egy nagyobb rohama a Rick Carlisle-féle gárdának, amely két pontra lefaragta a különbséget, de az egyenlítés nem jött össze – innentől kezdve pedig már nem volt visszaút, a Celtics 16 ponttal megnyerte a találkozót, így már csak két győzelemre van szüksége a döntőbe jutáshoz. A 40 pontot dobó Brown mellett Derrick White és Jayson Tatum is eljutott 23-23 pontig a bostoni gárdában, míg Jrue Holiday (15–3–10) dupla duplát ért el – a másik oldalon Pascal Siakam egymaga összeszorgoskodott 28 pontot, ám a többiek nem tudtak ezen a meccsen felnőni az ő szintjére.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics–Indiana Pacers 126–110 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Boston javára.

 

Legfrissebb hírek

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
2026.01.09. 07:35

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
2025.12.27. 09:13

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

Bostonban nyert a Houston, a GSW ellen szerezte meg első győzelmét a tavalyi döntős Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.11.02. 09:30

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
2025.10.24. 08:33

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36
Ezek is érdekelhetik